II. rész 12. fejezet

TE JÓÓÓÓÓÓÓÓ ÉÉG.
Nos, két rohadás hónapja ülök ezen az egyetlen fejezeten, nem, nincsenek erre szavak. Bár már egészen megszokhattátok, hogy késem, de azért ez mégis pofátlanság, tudom. Nagyonnagyonnagyon sajnálom, amiért mindig megvárakoztatlak titeket, és ÓÓRIÁSI hálával tartozom, amiért miég mindig itt vagytok, olvastok és kommenteltek. Hihetetlenek vagytok, nagyon, nagyon köszönöm♥ Rövid magyarázatként - hogy mégis mi a francot műveltem ezzel a résszel, amiért évekig nem voltam képes hozni - csak annyi, hogy ez egy nagyon, nagyon hosszú rész. (Eddig hét nagyon, számolom.) Ez eddig a legkibebaszotthosszabb fejezet az összes közül, és egyáltalán nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez egy kész könyvnek is megfelel. Rohadt nagy fába vágja a fejszéjét, aki nekikezd az olvasásának. Csak mondom.
 Már ugyan kész volt előtte is a teljes fejezet, azonban a szokásos átolvasásnál nem tetszett, úgyhogy az elejétől kezdve újraírtam. Aztán az sem tetszett, ezért azt is átírtam, és pár újrakezdés múlva már vagy ötszörösére nőtte magát a dolog. Ez a változat nekem tetszik, de sokkal-sokkal kíváncsibb vagyok a Ti véleményetekre, úgyhogy ha úgy döntötök, hogy elolvassátok, nagyon szívesen olvasnám a kommenteiteket! Köszönöm még egyszer a türelmet, meg mindent, és most befogom.
YOUR LIPS MOVE BUT I CAN'T HEAR WHAT YOU'RE SAYIN'

1986. január 12. du. 5:47 Clark Strt, West Hollywood
Némán elmosolyodtam, aztán zsebre vágtam a kezem, és a késő délutáni, erős napfénytől hunyorogva a mellettem lépkedő punk felé fordítottam a fejem. Fáradtnak tűnt az arca, mert körülbelül hét órát próbáltak előtte egyhuzamban, mindenféle pihenés nélkül - fáradt volt, de nem tudta elfojtani az arcára kiülő mosolyt, miután elkapta a tekintetem. Bár január volt, egyetlen farmerdzsekiben sétáltunk felfelé a Clarkon, Duff jobb ujjai között pedig a napszemüvegét forgatta. Még mindig a két nappal azelőtti ruháinkban, álmosan, fűtől bűzölögve lépkedtünk egymás mellett, de régen éreztem már magam ilyen boldognak. Akármilyen mélyen is éreztem magam azelőtt, elég volt pár napot szünet nélkül eltöltenem a srácokkal, a próbateremben fetrengve, gitárpengetés és hatalmas röhögések közepette, és megint mindent rendben láttam. Duff széles vigyora pedig mindig ott volt, ha szükségem volt rá.

Szinte önkéntelenül is közelebb húzódtam hozzá, aztán az ujjaimat a kézfején végigfuttatva összekulcsoltam az övéivel, mire újra lepillantott rám - nem tudtam visszafojtani a szüntelen, debil vigyoromat, még úgy is éreztem az arcomon a mosolygós tekintetét, hogy felé sem fordultam. Csak akkor kapta el a fejét, amikor az ismerős háztömb elé érve a bejárat felé kanyarodtunk. Megigazította a vállán a rajta lógó gitártokomat - amit egyébként erőszakkal vett el tőlem, amikor elindultunk -, aztán fél kézzel benyomva a nehéz üvegajtót előreengedett, és gyengén ugyan, de szinte reflexből rácsapott egyet a fenekemre. Aztán persze azonnal röhögve arrébb ugrott, számítva arra, hogy visszakézből le fogok neki keverni egyet, és idiótán nevetve, kisgyerek módjára vágtatott fel előttem a lépcsőházban, vagy hármasával szedve a lépcsőfokokat. Fenyegetően vigyorogva követtem, amilyen gyorsan csak tudtam, és annak ellenére, hogy körülbelül egy teljes napja semmit nem aludtunk, az egész lépcsőház a cipőcsattogásunktól és hangos ordibálásunktól zengett. Ilyen, amikor fáradtak vagyunk.
- Baszod - csapódott röhögve a nagy lendülettől a lakásunk ajtajának Duff, mire felnevetve, és kissé kapkodva levegő után megálltam mellette, és vártam, hogy a zár rángatása után végre kinyissa az ajtót. Aztán egy pillanat alatt elkapott egy nagyon, nagyon rossz érzés, és azonnal lehervadt a mosoly az arcomról. Mikor is voltam itthon utoljára? Amikor pénz után kapartam, és felforgattam az egész lakást. Vérnyomokat és hatalmas káoszt hagytam magam után - aztán leléptem, és az egészről egy csapásra megfeledkeztem. A francba.
- Duff... - szólaltam meg, de a hangom elhalt, miután Duff ugyanabban a pillanatban berúgta az ajtót, és máris a lakásban volt. Egy csapásra összeszorult a gyomrom, és félve léptem be utána az ablakon át beszűrődő napfénytől világos szobába - lehajtottam a fejem, nem akartam látni az egészből semmit. Nem akartam látni, mit műveltem, mert bár sosem éreztem magam ilyen helyzetben, most hirtelen elképesztően rohadtul éreztem magam. Mi volt az, szégyen? Talán. Csak álltam ott a padló felé fordított fejjel, összeszorított szemekkel, és a pillanatok töredékrészei is hosszú percekké lassultak. Duff hangoskodása és cipőcsattogása pedig egy pillanaton belül elnémult, és síri csend telepedett ránk.
- Mi a... - kezdte halkan, de a hirtelen beállt némaságban tisztán hallottam, ahogy még a lélegzete is megakad. És ekkor emeltem fel a fejem. A hajam koszos tincsei félrehullottak az arcomból, a szemeim pedig felkészülve a látványra hirtelen felpattantak. Rosszabb volt, mint amire emlékeztem - és egy pillanat alatt az eddiginél is rettenetesebb érzés kerített hatalmába.
Az ágy mellett, a padlón egy nagyobb vérfolt feketéllett megalvadva és szétkenve, előtte pedig a pirosas ujjnyomokkal tarkított pénzes táskánk hevert szinte széttépve, még önmagából is kiforgatva. Az éjjeliszekrény fiókja kihúzva, dalszövegek és plakáttervek papírjai voltak elé leszórva, minden összetúrva, és összegyűrve. A szokásosan rendetlen és bevetetlen ágy fehér, felgyűrt lepedőjén most egy cipőtalp nyoma és beleszáradt, kopottpiros foltok virítottak. A takaró a földön, a túloldali éjjeliszekrény kirántott fiókja mellett, aminek a teljes tartalma szét volt szórva a padlón. Véres, elkenődött tenyérnyomok a falon, ahol megtámaszkodtam rajta, kifordított zsebű dzsekik a földön. A telefon is le volt rántva a helyéről, a kagylója pedig mellé esve hevert - az egyetlen, halk kis hang a haláli csendben az alig-alig, de hallható zúgása volt. A mellkasom összeszorult, ahogy újra végignéztem az egészen, és bár tényleg borzasztó érzés volt ezzel szembesülni, az arcomról egyáltalán nem ez tükröződhetett - szinte közömbös, üres és fáradt tekintettel léptem hátrébb a halvány, de már sötétté alvadt vérfoltról, amin éppen álltam, és Duff felé fordítottam a tekintetem.
A kisebb sokk hatására mozdulatlanul állt, csak a tekintetét vezette végig némán és rémülten a pusztításon, amit körülbelül pár perc alatt sikerült összehoznom - mindezt csak és kizárólag kokainért. A néma csend látszólag az örökkévalóságig tartott. A kezem alig észrevehetően remegni kezdett a bennem követhetetlenül keveredő érzésektől, amiknek utat nem engedve csak meredten bámultam tovább Duffra, és vártam, hogy tegyen valamit. Gondolatban szinte könyörögtem neki, hogy tegyen végre valamit. Tudtam, hogy nem a pusztítás hökkentette meg - hiszen konkrétan ezzel éltünk. Ami jobban arcul vághatta, az a tény volt, hogy én tettem mindezt, méghozzá csak pár gramm drogért. Hogy én képes voltam ezt tenni azért a pár grammért.
Duff keze végre megremegett, aztán a szája elé emelve fél tenyerébe temette az arcát, a szemeit pedig erősen összeszorította - talán arra gondolt, hogy ez bárcsak egy rémálom lenne. Bárcsak kinyitná a szemét, és minden összetaposott papír, szinte széttépett ruhadarab és vérfolt eltűnne előle. Bárcsak ne lennék egy szánalmas, élettelenné vált, üres narkós - a szemembe végre könnyek gyűltek, a szám pedig megremegett, és nehezen elképzelhető ugyan, de egy kis megkönnyebbülés telepedett rám. Az üres közömbösség eltűnt végre az arcomról, és erőtlenül közelebb léptem Duffhoz, de még mielőtt bármit is tehettem volna, idegesen felpattant a szeme, és az arcára ülő hirtelen haragtól vezérelve lehajolt a lábai előtt heverő pénzes táskához, hogy egy mozdulattal felkapja. Erősen megrázta, várva, hogy valami kiessen belőle, aztán amikor látta, hogy teljesen üres, kiejtette a kezéből - kissé megijedve a mozdulataiból tükröződő indulattól megtorpantam, Duff pedig lekapta a válláról a gitártokomat, és az ágyra dobva belőle a basszgitáromat azt is kifordította, hogy kirázhassa.
- Duff - szólaltam meg halkan, mire idegebetegen felém kapta a tekintetét, aztán fenyegetően közelebb lépett egy lépést, én pedig automatikusan hátráltam.
- Hol rejtegeted? - ordított vissza válaszul dühtől remegő hanggal, és egy mozdulattal lerántotta az ágyról a párnákat, aztán azzal a lendülettel ki is forgatta őket a rájuk húzott huzatból. Idegesen és ijedten toporogtam egy helyben, aztán egy gyors mozdulattal megtöröltem az orromat a kézfejemmel - nem értettem Duffot. Miért rejtegetnék akármit is? Pénzt kerestem, hogy vehessek kokót, ahogy máskor is szoktam, és bár nem volt semmi okom rá, hogy titkolózzak előtte, most ő is megérezte, hogy valami nem kóser. Különben miért forgatott volna fel mindent még jobban?
- Hagyd abba! - kiáltottam rá dühösen, de a könnyek így is elkezdtek végigfolyni az arcomon - Duff pedig mintha meg sem hallotta volna, amit mondok, az addig földön heverő bőrdzsekim zsebeit kezdte ideges mozdulatokkal kirázni. Összeszorított fogakkal léptem hozzá, aztán erősen megragadtam a karját, hogy felém nézzen, de egy pillanat alatt kitépte magát a szorításomból, egyetlen erőteljes rántással. A tekintetét még csak felém sem fordította. - Nincs nálam semmi!
- Hol van? - üvöltött vissza indulatosan és hajthatatlanul, és végre megtorpanva kicsit az enyémbe fúrta a tekintetét. A szemei sötétebbek voltak a dühtől, a kócos, szőke hajtincsei az arcába hulltak, és az arról tükröződő feszültség miatt úgy festett, mint egy komplett őrült.
- Nincs semmim, fogd már fel! - kiabáltam felé erőteljesen, remélve, hogy valahogyan meg tudom állítani a rajta eluralkodó düh okozta tombolásban, de a szám akaratlanul is sírásra görbült, és a szememből tovább potyogó könnyek sem segítettek ki túlságosan. Duff grimaszolva és idegesen rázta meg a fejét, mint aki egy szavamat sem hiszi, aztán elfordult tőlem, én meg szipogva újra megtöröltem az orromat a kézfejemmel. Sosem sírtam, tulajdonképpen elég furcsa érzés volt.
- Hol a heroin? - fordult felém ismét dühtől remegő hanggal ordítva, mire egy pillanatra bennem rekedt a levegő, Duff pedig felrántotta a ruhásszekrény ajtaját, és egyetlen, hangos és ideges mozdulattal a földre söpörte a polcon lévő, gyűrött, de tiszta ruhákat.
- Milyen heroin, megőrültél? - üvöltöttem felé immár teljes hangerővel, és hirtelen az sem tudott volna érdekelni, ha az egész háztömb, ha az egész utca hallja, miről folyik a kiabálás. Hazudtam ugyan, de nem éreztem szükségét annak, hogy megadjam magam - nem akartam Duffot mégjobban a teljes kétségbeesés szélére sodorni, és a nálam maradt adagnál sem terveztem többet venni. Hiszen ha valaki, akkor én igazán gyűlölhetem azt a szart.
- Gondolod Axl nem mondott el mindent? - emelte fel a fejét Duff hasonlóan idegbetegen kiabálva, mire még a szavam is elakadt egy pillanatra, és már teljesen biztos voltam benne - az arckifejezésem akaratlanul is elárult, és mindent tud. Ugyan, már nem is értettem, az előbb miért akartam hazudni. Sosem ment jól. - Ne nézzél már teljesen hülyének!
Ijedten próbáltam meg eltüntetni a sajnálatot és kétségbeesést mutató arckifejezésemet - dehogy néztem hülyének, dehogyis. Duff viszont minden további nélkül kapta vissza a tekintetét az előtte heverő, szanaszét hajigált ruhadarabokra. Pár másodpercig közöttük térdelve kotorászott bármilyen cucc után, aztán egy csapásra megállt, és felemelve a fejét rám szegezte a tekintetét - őszintén, halálra rémültem. Egy pillanat alatt felállt, és határozottan felém lépett - önkéntelenül is hátráltam, és ijedten a torkomban dobogó szívvel most először tényleg felzokogtam. Az eddig csak maguktól folydogáló könnycseppek tényleges sírásra váltottak, és ez még mindig meglehetősen furcsa érzés volt - még úgy is, hogy közben teljesen eluralkodott rajtam a rémület. Akármennyire is tudtam, hogy nem bántana, egy másodpercig félelem töltött el a mozdulatai és az elborult tekintete láttán, aztán amikor a háttammal a falnak ütköztem, ő pedig szorosan előttem megállva nem hagyott menekülési lehetőséget, erősen megragadtam a karját - semmit nem ért. Duff továbbra is elsötétült tekintettel fogta le a fél kezemet, a másikkal pedig szinte azonnal a farmerdzsekim zsebébe süllyesztette a kezét, és miután abban nem talált semmit, a másikért nyúlt. Fájt a szorítása, nagyon is, de per pillanat ez volt az utolsó dolog, ami érdekelt.
- Duff! - üvöltöttem fel kétségbeesetten, aztán ellenkezésül megpróbáltam ellökni magamtól, de mint mondtam, minden próbálkozásom sikertelennek bizonyult - Duff egy pillanatra megtorpant, amikor rátapintott a dzsekim zsebében maradt, egyetlen kis alumíniumtasakra, aztán azonnal kirántotta belőle, és kissé hátrálva rápillantott. Tudta, hogy heroin. Mi más lehetett volna? Tudta, de most egy szót sem szólt - némán rám emelte a tekintetét, a belőle kiolvasott csalódottságtól pedig én is elhallgattam. Aztán Duff újra a kezében lévő adagra pillantott, és lassan elfordulva tőlem az erkély felé indult. - Duff...
Azonnal utánalendülve a vállába kapaszkodtam, de meg sem állva csak lerázta magáról. Könyörögtem neki, hogy ne csinálja - már egyáltalán nem érdekelt a hülye heroin, az érdekelt, hogy végre rám nézzen, és ne tegyen úgy, mintha halott lennék számára, mert kezdtem komolyan úgy is érezni magam.
- Zoe! - üvöltött rám idegesen, miután mindkét karommal magamhoz szorítottam egy karját, és összeszorított fogakkal próbáltam meg visszafelé húzni, de egy erősebb mozdulattal kiszabadította a szorításomból, és gyorsan felrántotta az erkélyajtót, mielőtt még újra rátámadtam volna.
- Kérlek! - ordítottam vissza a könnyektől homályosan látva, és erővel próbáltam meg visszatartani a sírásomat. Egy utolsó próbálkozással újra megragadtam a felkarját, a másik kezemmel pedig a vállánál fogva próbáltam meg magam felé fordítani, Duff viszont megelégelte a dolgot, és egy dühös lökéssel hihetetlen erősen eltaszított magától - az egyensúlyomat elveszítve, egy meghökkent nyögéssel estem hanyatt, és egy erős csattanás kíséretében az ágy szélének vágódtam. Fájt, persze, de nem érdekelt, egyáltalán. Azonnal feltápászkodva utánalendültem, és hangosan kicsapva az utána behajtott ajtót kivágódtam az erkélyre, aztán szinte azonnal megragadtam a farmerdzsekijét, mintha ezzel vissza tudnám tartani akármitől is - Duff oda sem fordulva, látszólag higgadtan, mégis elképesztően indulatosan kicsomagolta az alumíniumtasakot, és a pár pillanatnyi vizsgálása után kinyújtotta a karját, hogy a tartalmát egyetlen mozdulattal a levegőbe szórja. Én pedig hirtelen elengedtem, és összeszoruló gyomorral összeszorítottam inkább a szemeimet is. Mert azért mégis - ott szállt a levegőben a heroin, amire az utolsó dollárjaimat költöttem, és amit teljes szívemből gyűlöltem, mégis kis megnyugvást jelentett az egyre gyakrabban jelentkező, idegtépő elvonási tünetekre. És mellesleg nem kicsit volt abszurd az utcára szórni egy egész adag heroint, de ez a része a történetnek volt a legkisebb problémám.
- Soha többé - hajolt közel hozzám higgadtan, de fenyegetően szólva az indulattól mélyülő hangján, mire felpattantak a szemeim, és hasonlóan izzó dühvel álltam az enyémbe fúródó, sötétzölddé vált tekintetet. - ne merészeld belőni magad.
- Duff - kaptam újra utána, miután a vállával félrelökve visszalépett a lakásba, de nem sikerült utol érnem. Csak azt akartam, hogy nyugodjon le végre, és nézzen rám megint a szokásos tekintettel, a szokásos, zölden és mosolygósan villogó tekintetével. Pár perc alatt mintha egy teljesen más, magából is kifordult őrültté vált volna, és bár a szívem mélyén teljesen megértettem a reakcióját, akkor nem tudtam máshogyan válaszolni a hangos üvöltésre - csak üvöltéssel. - Nem lőttem be magamnak ezt a szart, csak szívtam, érted?
- Nem számít, hogy szívod, vagy lövöd, ez attól még kibaszott heroin! - ordította még az eddiginél is nagyobb hanggal, hirtelen felém fordulva, mire bennem rekedt a szó, és pár méterre tőle megtorpantam Duff előtt. Igaza volt, persze, hogy igaza volt. Mindig igaza volt, én pedig már csak attól is kezdtem kétségbeesni, hogy egyre többször kapom magam azon, hogy ezt be is ismerem. Ez csak azt jelentette számomra, hogy teljesen kezdem elveszíteni az önkontrollomat. És bár kezdett elviselhetetlenné válni a gondolataim folyamatos rohanása és ide-oda való cikázása, most Duff tekintete végre megállásra kényszerítette őket. Némán, és mozdulatlanul meredt rám pár másodpercig, aztán ahogy lassan ellágyulni látszottak az arcán a düh eddigi jelei, majdnem teljesen elhalkulva megismételte. - Attól még heroin.
Idegesen a szőke hajába túrva újra elfordult tőlem, és levágva a dzsekijét a földre az ágyhoz lépett, majd nekem háttal lehuppant a túlsó szélére, és egy alig hallható sóhaj hagyta el a száját - némán követtem a tekintetemmel minden egyes mozdulatát, és a hirtelen beállt csendtől csak még jobban elszorult a torkom. Szinte tudtam, hogy azt kívánja, bár ne lennék ilyen - hogy bárcsak ne kellene ezt a sok szart elviselnie. Őszintén, akkor, abban a pillanatban először úgy éreztem, mások számára is teher vagyok - Duffnak is. Nem volt jogom hozzá, hogy a sajátomon kívül más életét is elbasszam. És most az egyszer tényleg, igazából sajnáltam. Újra könnyek gyűltek a szemembe, mire megpróbálva rejteni a tényt, hogy sírok, azonnal letöröltem az arcomra gördülő könnycseppet a kézfejemmel, majd összefontam magam előtt a karjaimat, és a lehető leghalkabban szipogva ácsorogtam ott tovább, az ismét ránk telepedő néma csendben, amit csak a nyitva hagyott erkélyajtón át beszűrődő, halk utcazaj kísért.
Lassan átlépkedve a még mindig földön heverő fiókon és a belőle kiszórt kacatokon én is megálltam az ágy előtt, majd Duffnak háttal követtem a példáját, és óvatosan leültem az apró, piros foltokkal tarkított, felgyűrt lepedőre. Végre csend volt. Bár a könnyek megállíthatatlanul potyogtak a farmerdzsekim ujjára, akármennyire is próbálkoztam őket visszatartani, most végre valahára megnyugodtam kissé. Hallgattam a tőlem túlságosan is távol lévő Duff halk légzését, néha pedig visszatarthatatlanul is szipogtam egyet-egyet - a fejemet előre billentve hagytam, hogy a fűtől illatos hajtincseim az arcom elé hulljanak, és teljesen beborítsák. Már nem éreztem késztetést arra, hogy sírjak, a könnyeim mégis maguktól folytak végig az arcomon. Én pedig sosem akartam sírni. Mire jó egyáltalán? Csak tiszta vörös és elkent lesz tőle az ember feje, ráadásul meg semmit sem old meg. Most is csak mozdulatlanul ültünk egymásnak háttal, és némán.
Újra letöröltem az orromat a kézfejemmel, aztán óvatosan oldalra fordítottam a fejem, végül szinte észrevétlenül teljesen hátrafordultam - Duff a térdén könyökölt, arcát a két tenyerébe temette. Fogalmam sem volt, éppen mire gondolhat, egyáltalán most mi játszódhat le a fejében. Hogyan ronthattam el szó szerint mindent alig pár perc alatt?
Még egyszer utoljára letörölve az arcomat a dzsekim ujjával feltápászkodtam, majd a cipőm és a zoknim lerúgása után a farmerdzsekimet is levettem, és csendben a szekrény sarkára akasztottam. Mezítláb átléptem a rengeteg felforgatott cuccon és kacaton, aztán egy halk nyikorgás kíséretében becsuktam a nyitva hagyott erkélyajtót, és lassan megfordulva félve körülnéztem - borzasztóan nézett ki a szoba. És borzasztó érzés volt ennyi balhé után a sok törmelék és mocsok között ácsorogni, amiből más már régen fejvesztve menekült volna - én viszont csak halkan szipogva egy újabbat a szekrényből kirángatott pólók mellé térdeltem, és némán, gyors mozdulatokkal kezdtem el egy kupacba hajtogatni őket. Frissen mosott ruha illata csapta meg az orromat, ami elmondhatatlanul kellemesnek hatott több napnyi tömény mocsok és bűz után. Erre visszatértem egy szintén mocskosan hagyott, alvadt vérfoltokkal díszített lakásba. Fasza.
Egy halk nyikorgás kíséretében becsuktam a szekrényajtót, miután végeztem, aztán egyre erősebben verő szívvel hátat fordítottam Duffnak - éreztem magamon a tekintetét, de nem volt bátorságom felé fordulni. Mindig pontosan tudtam, milyen reakcióra számíthatok tőle, most azonban tartottam tőle, hogy mi fog történni, mit fog mondani. Mondhatni, kicsit talán féltem.
Most az éjjeliszekrény földre zuhant fiókja elé guggoltam le, aztán halk zajjal minden apró kis szart egyesével pakoltam vissza az eredeti helyére - a szemem sarkából láttam, hogy Duff vontatottan feláll, és lassan megkerülve az ágyat megtorpan mellettem. Figyelmen kívül hagyva felemeltem és visszatoltam a helyére a fiókot, aztán egy újabbat szipogva felnyomtam magam a földről, és a fülem mögé simítottam pár arcomba lógó, kócos hajtincset. Éreztem, hogy Duff közel van, és azt is hallottam, ahogy lehuppan mellettem az ágy szélére, mégsem fordultam felé. Megigazítottam az éjjeliszekrényen álló kislámpa elferdült búráját, aztán a padlóra esett napszemüvegem felé nyúltam volna, de Duff hirtelen megragadta a karomat, és egyetlen mozdulattal magához rántott, mire azonnal az ölébe estem.
Még akkor is lefelé pillantva kerültem a tekintetét, amikor fél tenyere az arcomra simult, és megpróbálta maga felé fordítani. Csak vártam, hogy mondjon végre valamit, amitől elmúlik az a nyomasztó, feszült érzés a mellkasomban, az az ismeretlen, de rettenetesen feszítő érzés, ami kényszerített rá, hogy rohadtul érezzem magam.
- Fáj? - törte meg a síri csendet Duff halk mormogása, ami az eddigi némaság után szinte fülsüketítőnek hatott. Nem tudtam, pontosan mire gondolt, de válaszolni sem szándékoztam - továbbra is a kezeimet bámulva, szinte észrevétlenül takartam el jobban a bal csuklómat, hogy ne láthassa. Egyelőre csak az ujjai nyoma piroslott rajta, körbefonva az egész csuklómat, de kezdtek előtűnni alóla a sötét, lilás foltok is, amiket a szorítása hagyott maga után. Egyáltalán nem érdekelt, tényleg, de nem akartam, hogy ezzel foglalkozzon, mert nem volt fontos. Pár másodpercnyi szünet után csak felemelve az arcom tagadóan megráztam a fejem, Duff viszont már észrevette a csuklómon körbefutó ujjaimat, és feléjük nyúlva megpróbálta lefeszíteni őket róla - egy pillanatig ellenálltam, aztán megelégelve az egészet megadtam magam, és miközben Duff ujjai finoman végigsimítottak a kékülő nyomokon, inkább újra lesütöttem a szemem. Semmi nem volt, nem is számított, Duffot viszont úgy tűnt, rosszul érintette. Pár pillanat után némán felemelve a kezem puha csókot nyomott a vöröslő foltokra, de szinte azonnal elrántva a karomat inkább visszaejtettem az ölembe. Nem akartam, hogy még ő érezzen bűntudatot ezután az összes szar után, amit műveltem.
Még mindig csend ült a szobán, és jobb híján a kosztól foltos körmeimet piszkálva szegeztem az ölembe a tekintetem. A lábaimat kinyújtottam az ágyra Duff túloldalán, az enyhén szólva mocskos hajtincseimnek pedig hagytam, hogy az arcomba hullva eltakarják az előbbi sírás jeleit Duff szüntelenül bámuló, zöld szemei elől. Pár, hosszú perceknek tűnő néma másodperc után sem szándékoztam felemelni a fejem, Duff viszont csak lassan körülölelve a derekamat a lehető legközelebb húzott magához, aztán mindkét karjával erősen tartva a nyakamba temette az arcát - az eddigi halk, síri hangulatot felváltotta bennem a rajtam végigfutó, ismerős, jóleső borzongás, és teljesen megfeledkezve minden haragról vagy félelemről körbefontam a karjaimat Duff nyakán, aztán óvatosan az övének támasztottam a fejemet. Akaratlanul is megtörte a csendet a megkönnyebbült, szaggatott légzésem hangja, aztán összeszorítva a szemeimet oldalra döntöttem a fejem, hogy ajkaimmal súrolhassam Duff arcát, és megtölthesse a tüdőmet a mindennél megnyugtatóbb illata - ez a rettenetes pár perc is képes volt rám úgy hatni, mint a leghosszabb, legpokolibb veszekedés, amit ember csak el tud képzelni. És akármennyire is hihetetlen, pár perc is képes megváltoztatni akármelyik napunkat, bármilyen helyzetet és bármilyen kapcsolatot. És ez kurvára megijesztett.
- Nem akarom, hogy meghalj - törte meg a csendet Duff tompa, elhaló mély hangja, mire felpattantak a szemeim, és a válla fölött elbámulva, a torkomat hirtelen összeszorító érzést figyelmen kívül hagyva még szorosabban körülöleltem a nyakát. Bárcsak mondhattam volna, hogy ígérem, nem fogok.
- Jézusom, hogy vehet fel valaki ilyen cipőt egy szoknyához?
Figyelmen kívül hagyva Adriana halk megjegyzését csak halványan elmosolyodtam, és tovább forgatva a fejem kutattam továbbra is az áruval telepakolt polcok között. Kevesen voltak a patikában, hétköznap délelőtt révén, a két oldalamon lépkedő Adriana és a tökéletes sminkű Pam viszont még így is képesek voltak kiszúrni egy szegény, szerencsétlen nőt, aki a pénztárnál álldogált, és azonnal savazni kezdték a ruháit, meg az "undorító" frizuráját. Kicsit sajnáltam őt, de azért meg kell, hogy mondjam, jól szórakoztam. Ami igazán jó érzés volt egy meglehetősen nyomasztó éjszaka után.
Majd' az összes tekintet felénk fordult, ahogy végigsétáltunk a gyógyszertár polcsorai között - Adriana a magassarkújában, Pam pedig a csizmájában kopogott mellettem határozottan, minden figyelmet magunk felé irányítva, engem viszont különösen megnéztek. Talán a szokásosnál is kialvatlanabb fejem, a már tisztán, de kócosan vállamra hulló hajam, vagy Duff Sex Pistols pólója tette, de engem nem úgy megnéztek, hanem kinéztek. Elcsodálkozó és rosszalló tekintetek fúródtak belém mindenfelől, mégsem tudott a legkevésbé sem érdekelni. Gondoltam, biztos csak a magasságom miatt bámulnak - a zoknira húzott platformom miatt még a magassarkúban biztosan lépkedő Adriananál is magasabb voltam több, mint fél fejjel. Meg ez amúgy is furcsán hathatott a rövidnél is rövidebb nadrágommal együtt, amit muszáj volt felvennem, mert rohadtul elegem lett a hosszú farmerból.
- Te - bökött oldalba Adriana hirtelen, aztán sokat sejtetően mosolyogva azonnal és kibaszott diszkréten a patika túlsó végébe mutatott, mire automatikusan oda kaptam a fejem. - Az a csávó nagyon bámul.
- Jó - fordítottam vissza a fejem a különböző krémekkel megpakolt polcok felé közömbösen, mire Pam a balomon elnevette magát, aztán hirtelen elhallgatva belém karolt, és figyelembe sem véve, hogy még mindig egyenesen sétálok tovább, szinte magával rántott a következő polcsor felé.
- Nézd, ott! - mutatott előre a tökéletesre manikűrözött körmeivel, de per pillanat azon voltam, hogy az egyensúlyomat megtartva tudjam követni az irányváltoztatást, Adriana pedig csak segítőkészen kiröhögött, és a vállával félrelökve egy elcsodálkozó úriembert követett minket. Végül némán hagytam, hogy Pam a számomra teljesen ismeretlen irány felé húzzon maga után a karomnál fogva, és egy kis lehajlásra kényszerítsen - komolyan, vagy én voltam magas, vagy Pam volt nagyon alacsony.
Időközben Adriana is megpillantotta a keresett polcot, aztán előresietve megtorpant előtte, és rögtön végigfuttatta a szemeit az egymás mellett katonás rendben sorakozó dobozokon. Pam végre elengedett, én pedig megálltam Adriana mellett, és akaratlanul is nyeltem egy nagyot, ahogy végigsiklott a tekintetem a rengeteg, legkülönbözőbb fajtájú terhességi teszteken. Túlságosan soknak bizonyult a látvány, mert hirtelen teljesen berezeltem. Jézusom. Én komolyan erre készülök. Ez nem tréfa.
- Eeez jó lesz - futtatta végig az ujjait Adriana pár dobozon, majd az egyiken megállapodva felkapta, és szó nélkül a kezembe nyomta. Hozzáértő szemmel méregette a feliratokat, és bár nem tudtam, de sejtettem, hogy sokszor esett már át ő is hasonló rémületeken. Csakhogy nekem most tényleg nagyon rossz érzésem volt. És a kezemben lévő tesztre pillantva még a gyomrom is összeszorult - mi a jó isten folyik itt? - És még egy pár.
Adriana ezután felkapkodott még vagy három ugyanolyan dobozt a polcról, és miután egytől egyig mindet a kezembe nyomta, olyan "most meg mi van?" tekintettel válaszolt a "te hülye vagy" arckifejezésemre.
- Csak a biztonság kedvéért - szólalt meg erősködve, aztán belém karolva a pénztár felé fordított, és vele együtt elindultam, egy rakat terhességi teszttel a kezemben. Már nem azért, de abban a pillanatban szerintem még az is elkezdett aggódni, aki csak egy futó pillantást vetett rám. - Hidd el, kelleni fog.
- Aha, oké - vágtam rá gúnyosan, lapos tekintettel fordulva az igazában teljesen biztos, határozottan és lendületesen lépkedő Adriana felé, de pont leszarta, én mit gondolok. A pénztár előtt várakozók sorába beállva csak egy "mi van?" pillantást vetettem az előttünk ácsorgó, minket szörnyülködve bámuló néni felé, Adriana pedig szokása szerint oda sem bagózva kapkodta a fejét, és a magassarkújában is megpróbált lábujjhegyre emelkedni, hogy átpillantson a polcok felett. Valamit nagyon keresett.
- Mi az?
- Hol van Pam? - kérdezte értetlenül, mire már fordultam volna a másik oldalamra, hogy de hiszen ott áll, azonban nyoma sem volt. Aztán Adriana oldalba bökött, mire azonnal felé kaptam a fejem. - Jéézusom, ott van.
Követve Adriana tekintetét szinte rögtön elröhögtem magam a szőke haját csavargató Pam láttán, aki éppen édesen mosolyogva pillantgatott felfelé a szorosan előtte ácsorgó, hófehér vigyorú szépfiúra. Talán ismerhették egymást, mindenesetre nagyon elmélyülten társalogtak éppen valami bizonyosan értelmes dologról - őszintén, azt is el tudtam képzelni, hogy a srác csak egy ismeretlen, és Pam nekiállt a Walgreens kellős közepén pasizni. Megpróbáltam halkan nevetni a jelenet és Adriana "ez most komoly?" arckifejezése láttán, de meglehetősen szórakoztató volt az egész. Pamet még nem ismertem annyira, mint Adrianat, de még az ilyen oltári faszságai ellenére is megkedveltem. Bolond egy csaj volt, az biztos.
- Pamela! - kiáltott felé már-már parancsoló hangsúllyal Adriana, mire Pam felénk kapta a fejét, és miután odaszúrt egy "nyugi" tekintetet, azonnal vissza is kapta a fejét a bőrdzsekis csávó felé. Halkan elröhögtem magam, Adriana pedig vetett felém egy fáradt pillantást - volt egy olyan sejtésem, hogy ezt gyakran el kell viselnie. - Megölöm.
- Következő! - hallatszott az éles megjegyzés a pénztár mögött ücsörgő, türelmetlen vén banya felő, mire előrekapva a fejemet feltűnt, hogy már régen eltűnt előlünk a nemrég még csendben ott várakozó sor - és mi következtünk. A vidámságom egy csapásra elszállt, és ismét összeszoruló gyomorral hagytam, hogy Adriana a pénztárhoz húzzon, aztán kikapkodva a kezemből a raklapnyi terhességi tesztet a pultra csapja őket. Az öregasszony először a dobozokra pillantott, aztán egy sanda pillantással a szemüvege fölött egyenesen ránk - szinte szó szerint ki tudtam olvasni a szeméből, hogy "mi a franc?", amíg viszont én csak egy goromba tekintettel feleltem, Adriana mellettem biztatóan mosolyogva biccentett a banya felé, hogy csinálja már a dolgát. - Huszonnyolc dollár.
- Mennyi? - kerekedett el a szemem önkéntelenül is az ár hallatán, és a bőrdzsekim zsebébe csúszott a tenyerem - kábé három dollár volt nálam, és őszintén, akkor ez volt a legnagyobb vagyonom. Huszonnyolc dollár hónap közepe lévén még elképzelhetetlen összeg volt számomra. A Gazzarri'sban hó végén kaptam csak fizetést, és most a srácoktól sem számítottam semmiféle anyagi támogatásra a plakátokért. Fasza, tehát majd megtudom, hogy terhes vagyok-e, amikor talán már a negyedik hónapban járok, és a saját magam kétszeresére hízom.
- Fizetem - vágta rá Adriana szinte azonnal, és még mielőtt rávághattam volna a kezére, már elő is kapta az ezüstösen csillogó pénztárcáját a vállán lógó táskából. A legutolsó dolog volt, amit akartam, hogy még a terhességi tesztjeimért is más fizessen.
- Nem... Adriana! - szóltam rá erőteljesen, miután oda sem bagózva rám elrántotta előlem a tárcáját, és haláli nyugalommal kiszedett belőle pár ötdollárost. Még egy próbálkozásként újra a keze után kaptam, de nem hagyta magát. Néha komolyan kikészít.
- Zoe, hagyjál már! Vegye már el - szólt rá lesajnálóan a rezzenéstelen arccal bámuló pénztárosra Adriana, mire nem tudtam visszafojtani egy halvány mosolyt, de végérvényesen is hiába volt minden próbálkozásom - a banya kikapta a kezéből a pénzt, és felütötte a teszteket a pénztárgépbe. Miért kellett egyáltalán négyet vennünk? Egyre talán még össze is kapartam volna a pénzt, de nem - Adriana az egyik legcsökönyösebb ember volt, akit ismertem, szorosan Axl után következve.
- Jó, figyelj, ezt visszafizetem.
- Meg vagy hívva - emelte fel a kezét értetlenül Adriana, mintha én lennék a hülye, amiért ki voltam képes akadni holmi huszonnyolc dolláron. Milyen igaz, tényleg.
- Mi? - röhögtem el magam hitetlenül, mert azért nem kicsit hangzott abszurd dolognak, hogy Adriana meghívott pár terhességi tesztre. Ez nem normális. - Te hülye vagy.
- Na, kösz - vetette oda a mostanra teljesen letaglózott pénztárosnak Adriana felém sem figyelve, és egyetlen mozdulattal belesöpörte a dobozokat a táskájába a mellé lecsapott visszajáróval együtt. Elfojtottam az arcomra kiülni készülő vigyort, ahogy a csaj figyelembe sem véve a körülöttünk állók elcsodálkozó tekintetét csak rám pillantott egy "indulhatunk" kijelentéssel, és sarkon fordulva határozottan elkopogott. Mosolyogva értem utol pár pillanat múlva, és belé karolva vele együtt kifordultam a Walgreens üvegajtaján. Azért néha örülök, hogy ilyen makacs.
- Köszönöm.
- Jaj, kussolj - vágta rá azonnal, mire hangosan elröhögtem magam, aztán még hangosabbra váltott a nevetésem, amikor Adriana hirtelen irányt változtatva visszasietett a gyógyszertár bejáratához, és bedugva a fejét az ajtón elüvöltötte magát. - Pamela!
Pam egy "basszus" tekintettel kapta felénk a fejét, és pár bocsánatért esedező szóval és egy csábító mosollyal ott is hagyta szegény hoppon maradt srácot a patika közepén - a csávó csalódott tekintettel nyitotta szólásra a száját, de Pamela mögött már régen be is csukódott az üvegajtó, és utolérve minket már el is kopogott a magassarkújában a Sunset bulvár délelőtti forgatagában. Szélesen vigyorogva hallgattam Adriana hülyébbnél hülyébb, szurkálódó megjegyzéseit a sráccal kapcsolatban, és a fülem mögé simítva pár a gyenge szél által odafújt hajtincset tovább sétáltam mellettük a Sunset fényes, napsütötte utcazajában. Azért néha hálát adtam az égnek, hogy ott vannak velem, és nem egyedül kell kibírnom minden szarságot.
Becsaptam magam mögött a lakásajtót, és önkéntelenül is sóhajtva egyet a teljesen összegyűrt és rendezetlen ágyra dobtam a kulcsokat. Lerúgtam a lábamról a platformos cipőimet, és az ágy mellé lépve a terhességi teszt dobozait is leejtettem a szétzilált lepedőre. Duff nem volt otthon, éppen dolgozott, és most az egyszer hálás voltam ezért - kicsit egyedül kellett maradjak a gondolataimmal, hogy rendezni tudjam őket. Nem tudtam, most mihez kezdjek, őszintén nem tudtam.
Halkan lehuppanva az ágyra pár másodpercig csak néma feszültséggel bámultam a teszteket, aztán feléjük nyúlva felkaptam az egyiket, és szemügyre vettem a dobozát. Akkoriban drága volt egy ilyen cucc, és még kísérleti időszakban is állhattak, így mindegyik nagyon különböző és idegen volt számomra. Elolvastam a rövid használati utasítást, meg az egyéb figyelmeztetéseket, de egyik sem tudott igazán érdekelni - nem akartam megcsinálni, még akkor sem, ha közben belülről fúrt a félelem és a kíváncsiság fájdalmas keveréke. Mi van, ha terhes vagyok? Az nem lehet. Nem fordulhat elő. Most nem. Nem tehetem meg Duffal, magammal, és legfőképpen nem tehetném meg szegény gyerekkel sem. Annyira nem volt akaraterőm egyik tesztet sem megcsinálni - ráadásul azt írta, legalább tíz napot kell várni, miután észrevettem, hogy elmaradt. Hát jó, de addig mégis mihez kezdjek ezekkel a dobozokkal? Nem ölhetem meg Duffot azzal, hogy csak így elöl hagyom őket - biztos voltam benne, hogy ha meglátná, azonnal szívrohamot kapna.
Hirtelen felpattanva az ágyról a kezembe söpörtem az összes dobozt, és egy másodperc erejéig körbepillantva a szobában megtorpantam - találnom kellett egy helyet, ahol egészen biztosan nem találná meg. Amihez normális esetben hozzá sem nyúlna. A konyha felé kapva a fejem szinte azonnal az ajtóban is termettem, és a csak legritkább esetekben használt konyhaszekrény elé guggoltam - csak pár, szinte érintetlen lábas volt benne. Ha valahol, akkor itt biztos nem találja meg. Még én is alig szoktam hozzányúlni.
Lekapva az egyik lábas fedőjét egyetlen mozdulattal bele is borítottam az összes dobozt, aztán visszahelyeztem rá a tetejét, és becsukva a szekrényajtót feltápászkodtam, mint aki jól végezte a dolgát. És most várni fogok.
1986. január 13. du. 11:49 Canter's Deli, Fairfax Ave, Los Angeles
Duff óvatosan kitolt a mosdó ajtaján, aztán behajtotta magunk mögött, és szó nélkül átvetette egy karját a vállamon támogatásképp - jelen pillanatban azt sem tudtam volna megmondani, hol vagyok. A lábaim bizonytalanul lépdeltek egymás után Duff húzásának hatására, a többi érzékszervem viszont mintha teljesen eltompult volna. Arra még emlékeztem, hogy a Canter'sben vagyunk, és hogy a többiek az egyik legynagyobb bokszban nyomorognak, mert Marc mindannyiunkat meghívott ma egy gyors kajálásra. Arra is emlékeztem, hogy ritka szarul lettem, és amellett, hogy a csontomig hatoló fájdalomtól kábé egy helyben nem tudtam megülni, még a hidegrázás és egy elég ijesztő köhögőroham is rámjött - ekkor döntött úgy Duff, hogy amíg a többiek folytatják a hangzavart és a megállás nélküli zabálást, addig ő szépen, a legkisebb feltűnést keltve kikísér a Canter's női mosdójába.
Hallottam, hogy Duff mond, vagy talán kérdez valamit, de mivel egyáltalán nem értettem, csak pislogtam egy laposat. A végtagjaim maguktól már aligha működtek, a lábaim maguktól botladoztak valahogy Duff támogatásával az asztal felé. Az agyam tompa volt és egyszerűen szólva egy rohadt gondolat nem volt benne abban a pillanatban - de nem is érezhettem volna magam jobban. A fájdalmaim elmúltak, az összes pánik és szorongás egy pillanat alatt elszállt - végre semmitől nem kellett tartanom. Duff ott volt, szorosan mellettem.
- Pár órán belül megint rámjön a halál - szólaltam meg magam elé mormogva, szinte minden egyéb gondolat nélkül, de a számon kicsúszó hangok furcsának és rettenetesen távolinak tűntek. Nem hazudhatok, nagyon, nagyon jó érzés volt újra szétcsúszni, és felemelkedni a folyamatos, csontjaimba hasogató fájdalmakból és a szüntelen szorongásból - nem utálhattam volna jobban a heroint, mégis gyönyörű érzés volt. Nem tudtam, Duff honnan szerezte a cuccot, talán Slash-től csórta, de azt tudtam, hogy ő csak a legutolsó lehetséges megoldásként tekintett rá, és inkább hirtelen kétségbeesésből és elkeseredésből próbált ezzel segíteni - azt viszont még ilyen állapotban is tudtam, hogy ezzel a lehető leghamarabb le kell állnom. Ez volt az utolsó, a legeslegutolsó. Még most kell abbahagynom, amíg lehet.
- Veled leszek - vágta rá halkan mormogva a fülem mellett Duff, és bár alig érzékeltem valamit, a hangja és a közelsége csak még jobban elmélyítette bennem azt a bizonyos végtelen megnyugvást. A pupilláim tűhegynyire szűkültek, alakokat is alig láttam, és ahhoz is erősen kellett koncentrálnom, hogy megértsem, amit Duff mond - ő viszont megpróbált a lehető legkisebb feltűnést keltve visszatámogatni az asztalhoz. Ez nem az az alkalom volt, amikor a buli kedvéért szívtam szét az agyam. Ez még nekem is keservesnek tűnt kissé. - Kibírjuk, hallod?
Résnyire szűkült szemekkel pislogtam pár laposat, aztán halványan bólintottam, és tovább rakosgattam egymás után a lábaimat, de még mindig a legtermészetellenesebb dolognak tűnt a világon. Mintha egyáltalán nem én irányítottam volna a mozdulataimat.
- Abbahagyom - szólaltam meg újra, miután újabb végtelen óráknak tűnő másodpercig lépkedtem Duff karjának szorításában. Felemeltem a fejem, és láttam, ahogy Duff is lepillant rám a szemébe lógó szőke hajtincsek alól. A hihetetlenül lelassult pulzusom ellenére is éreztem, hogy dobban egy erősebbet a szívem, aztán újra szólásra nyitottam a teljesen kiszáradtak érződő számat. - Ma abbahagyom.
Mintha Duff némán bólintott volna egyet, pár pillanat múlva pedig az asztal körül hangoskodó társaságunk körvonalai bukkantak fel a semmiből, ahogy odakaptam a fejem. Az a pár másodperc, amíg odaértünk, hosszú, üres éveknek tűnt - a srácok szüntelen kiabálása és röhögése pedig tompának és távolinak. Duff finoman lökdösve szinte beültetett a bokszba az eredeti helyemre, Slash mellé, mire teljesen némán és továbbra is alig funkcionálva pislogtam laposakat a többiek felé. Néha elmosódott a nevető, üvegeket lóbáló alakjuk, és azt sem értettem, miről beszélnek, habár közvetlenül mellettük ültem. Aztán egy kart éreztem körbefonódni a vállamon, mire a szorosan magához húzó Slash felé fordítottam a fejem, és önkéntelenül is elmosolyodtam. Amennyit felfogtam belőle, Slash az arcába hulló, göndör hajtincsei alól pislogott le rám, és egy sokat sejtető félmosollyal pásztázta az arcomat - a tekintetemet kereste az övével, mire még szélesebb lett a mosolyom. Jól éreztem magam, kétség sem férhetett hozzá. Talán Slash sem volt teljesen magánál, bár ezt nehezen tudtam volna megállapítani - mindenesetre úgy vigyorogtunk egymásra, mint két idióta. És pontosan tudta, hogy be vagyok állva.
- Király, mi? - kérdezte pár másodpercnyi néma bámulás után továbbra is sejtelmesen mosolyogva, aztán az arcom felé nyúlva végigsimított rajta az ujjaival - mosolyogva pislogtam egyet lassan, aztán alig észrevehetően bólintottam a fejemmel. Slash követve a példámat biccentett egyet, és az arcán ülő széles, mindentudó vigyorral állta tovább a tekintetemet. Semmit nem éreztem a mély nyugalmon és a végtelen ürességen kívül - mégis mosolygásra késztetett Slash vidáman csillanó tekintete, még ha alig látszott is ki a göndör sörénye alól. Már régen elfelejtettem, milyen jó érzés is ez.
Alig pár óra múlva már fájt mindenem. A heroin hatása elszállt, és amellett, hogy nem volt túl kellemes érzés kijózanodni a többiek között, szinte azonnal rámtört a köhögőroham. Még nem éreztem annak a bizonyos őrjítő, kibírhatatlan fájdalomnak egy jelét sem, de tudtam, hogy kezdődik - és ezt Duff is azonnal észrevette. Ahogy a jókedvem elszállt, és újra teljesen elnémultam a még mindig hangosan sztorizgató és nevetgélő társaságban, megint minden gondolatom feketébe borult - rettegtem az azután következő szenvedéstől, mert pontosan tudtam, mi vár rám. Slash mellettem már rég elbóbiskolt a nagy higgadtság közepette, a többiek pedig nyilvánvalóan spiccesek voltak kissé, habár kivételesen nem ittunk túl sokat. Axl mély hangját folyamatosan hallottam, ahogy Adriana nevetését, és Izzy oda-odaszúrt megjegyzéseit is. Aztán ezek elkezdtek teljesen összemosódni, és idegtépő zajjá erősödtek a fejemben - meg ugye az őszintén félelmetes köhögés is rámtört, és akkor tudtam, hogy elkezdődött.
Duff szinte azonnal felém kapta a fejét, és támogatásképpen szorosan magához ölelt, aztán mormogott valamit halkan a fülembe, és erősen tartva a vállamat felállt az asztaltól. Azt még hallottam - a saját köhögésemen túl -, hogy a srácok rögtön méltatlankodni kezdenek, amikor Duff bejelentette, hogy "léptünk". Már nem is emlékszem, talán azzal magyarázta ki gyorsan magunkat, hogy aznap mindketten dolgozunk, és aludni szeretnénk - mindenesetre elköszönt a nevemben is, még mielőtt ott, a Canter's közepén megfulladtam volna, és engem szorosan maga mellett tartva kilépett velem a Fairfax hűvös, hajnali levegőjére. Teljesen józannak ugyan nem mondtam volna magam - minden gyorsnak és elmosódottnak tűnt, csak képek maradtak meg Duffról, ahogy mellettem a hidegben toporogva megvárja, amíg csillapodik a köhögésem, aztán a lábaim automatikusan lépkednek mellette a felénk villanó, kevés arra járó autó fényében, azután hihetetlenül rázni kezdett a hideg, úgyhogy Duff mindkét karjával magához szorított a buszmegállóban, és halkan mormogva valami számomra érthetetlent simogatta a hajamat - megnyugtató volt, és el sem tudtam képzelni, milyen rettenetes lenne, ha ő nem lenne ott velem.
Aztán a buszon is csak köhögtem, de még nem voltam kifejezetten szarul - bár még mindig szédültem, és szinte teljesen összefolytak a fejemben a főút ilyenkor is színesen villogó fényei, az autók fényszórói, a sarki villanypóznákat támasztó, füstölő társaságok, az ócska busz hatalmas zaja, meg Duff és a mély hangja, amire ugyan reagáltam néha, bólintottam, és a fejemet ráztam, de nem vagyok biztos benne, hogy fel is fogtam. Azután a Sunset Stripen voltunk, újra a csípős hajnali levegőn, és a zenétől és kocsmazajtól hangos bárok meg az előttük halkan cigiző alakok előtt lépkedtünk el - mintha egy pillanattal később máris a dohos és visszhangos lépcsőházban lettünk volna, aztán Duff kitárta előttem a lakásajtót, én meg automatikusan beléptem.
Csendben voltunk, mert bár még nem ütött be számomra a halál, szinte rutinszerűen próbáltunk meg felkészülni rá, amilyen sietősen csak lehetett. Gyors mozdulatokkal rúgtam le a platformjaimat a lábamról, és bújtam ki a nadrágomból, amíg Duff a földre vágta a dzsekijét, és el is tűnt a konyhában. Most még az éjjelilámpa meleg, ismerős fénye is zavarónak és barátságtalannak tűnt, és kezdtem kényelmetlenül érezni magam. Nem igazán látszott rajtam, de rohadtul féltem. Megálltam a szoba közepén mezítláb, alul egyetlen bugyiban és a combomra lógó, bő pólóban - valószínűleg Duffé volt -, meg a dzsekimben, és fogalmam sem volt, mit csináljak. A hajam az arcomba hullott, én meg vacogva toporogtam ott, és csak bámultam magam elé a semmibe - tehát voltak azért jelei, hogy jelen pillanatban nem vagyok teljesen ép. Duff viszont természetesen kezelte - minden szó nélkül lépett a szobába egy fél üveg ásványvízzel, amit halkan az ágy mellé tett a földre, aztán az éjjeliszekrényre dobta a kezében lévő gyógyszeres üvegeket, és mellém lépett.
- Leveszem, jó? - kérdezte halkan inkább csak kijelentésként, és meg sem várva a választ leemelte rólam a bőrdzsekimet. Engedelmesen hagytam, hogy lehúzza a karomról, aztán a földre dobja, de továbbra is úgy meredtem a nagy semmibe, mintha valami nagyon foglalkoztatna - pedig teljesen, abszolút üres volt a fejem. Duff megfogta a kezem, hogy rá figyeljek, mire kizökkenve a saját, értelmetlen kis világomból azonnal felé kaptam a fejem. Úgy nézhettem ki, mint egy komplett őrült. - Gyere.
Az ágyhoz húzott, és leültetett a szélére, aztán otthagyott, és lerúgva magáról a farmerjét megkerülte az ágyat. Gyorsan beugrott a takaró alá a hűvös elől, én meg miután minden mozdulatát végigkövettem a tekintetemmel, lassan az éjjeliszekrény felé fordultam - rutinos mozdulattal pattintottam fel a váliumos üveg tetejét, és kiszórtam pár szemet a tenyerembe. Pontosan ismertem a gyógyszert is, bár akkor nem biztos, hogy óvatosan bántam a mennyiséggel - kábé úgy voltam vele, hogy mindet beveszem, ami a tenyerembe esett. Egyetlen mozdulattal a számba ejtettem az összes kis fehér tablettát, aztán felkaptam a földről a vizes üveget, és gyorsan lenyeltem az egészet, mielőtt még bármi más eszembe juthatott volna.
Lekattintottam az kislámpát, mire sötétség lepte el a csendes szobát - Duff példáját követve lefeküdtem mellé, aztán a párnára hajtottam a fejem, mire ő egy gyors mozdulattal rám húzta a takarót. Szorosan mellé férkőztem, hogy át tudjam ölelni és a mellkasának tudjam támasztani a fejem - egy mély levegőt véve beszívtam a pólóján érződő illatát, aztán lehunytam a szememet, miután mindkét karjával körbeölelte a derekamat, és erősen magához húzva a fejemnek döntötte az övét. Felőlem bármi jöhetett volna abban a pillanatban, semmi nem tudott volna kizökkenteni az újra rám telepedő mély nyugalomból, ami Duff halk légzésének és a mellkasán át érződő erős szívverésnek hatására szállt rám. Tudtam, hogy vele menni fog.
Aztán pár óra múlva a saját fuldoklásomra ébredtem. Azonnal felültem a sötétben, és a szemeimet összeszorítva a szám elé kaptam a kezemet a hirtelen az egész mellkasomat összerántó fájdalomtól - meleg vér töltötte meg a számat, a torkom pedig ugyanabban a pillanatban döntött úgy, hogy kettészakad, és újabb kínzó fájdalommal járva élesen hasogatni kezd. Éreztem, hogy könnyek gyűlnek a teljes erőmből összeszorított szemembe az újra rámtörő köhögéstől, ami leginkább halálhörgésre hasonlíthatott - a fejem előrebukott, az orromon is elkezdett kiszivárogni a felköhögött vér, a tenyeremet pedig majdnem teljesen megtöltötte a meleg érzés, amit maga után hagyott. Duff pillanatok alatt pattant fel az ágyból, és felkattintotta az éjjelilámpát, aztán valószínűleg egy pillanatnyi sokk tört rá a látványtól - egy másodpercre néma csend lett, mert a köhögésem is elállt, a helyébe pedig csak a maró fájdalom lépett. Teljes testemben remegtem, és önkéntelenül is felzokogtam halkan az egész tüdőmet megtöltő pokoli, égető érzéstől. Elemeltem kissé a tenyeremet a szám elől, és a halvány fényben lepillantva rá fájdalmasan felnyögtem - a sötétvörös vér lassan kifolyt az ujjaim között, és végigfutott a karomon, az orromról és az ajkaimról pedig lecsöpögött a hófehér ágyneműre, és élénkpiros pöttyökkel szórta be alig pár pillanat alatt.
- Francba - észlelt Duff pár pillanatnyi döbbent csend után, és rögtön visszapattanva mellém az ágyra hátrafogta az előrehulló hajamat - a szőke tincseket most vöröslő foltok díszítették itt-ott, bár ez volt a legkisebb gondom abban a pillanatban. Duff egy kék törölközőt nyomott a kezembe, és amíg én villámgyors mozdulatokkal beletöröltem a tenyeremben álló vértócsát, ő óvatosan letörölte az orromból és a számból szivárgó vért. Még mindig rázta a vállamat a fájdalom hatására rámtörő remegés, és akaratlanul is potyogtak tovább a könnyeim, akármennyire is próbáltam visszatartani; pokoli érzés volt. Már teljesen józannak éreztem magam, és így még jobban fájt - remegő kezekkel töröltem le a vért a karomról, és az ágyneműről is, amennyit még tudtam. Duff hallhatóan felgyorsult légzéssel, kapkodva tüntette el az ajkaimra folyó vért, aztán egy mozdulattal elhajította a vörössé vált törölközőt, és óvatosan közelebb hajolva két keze közé fogta az arcomat. Újra összeszorítottam a szememet, hogy ne lássa a szünet nélkül potyogó könnyeimet, de az újabb éles fájdalom hatására így is fájdalmas kifejezés ült az arcomra, úgyhogy minden mindegy alapon felnéztem rá. A fényben zölden villanó szemei közelről vizsgálták az arcomat, és ahogy Duff az enyémbe fúrta a tekintetét, érezhetően megremegett a keze. Én is féltem, rettenetesen. Csak most kezdődött ez az egész, és már úgy éreztem, hogy nem fogom kibírni.
Duff egy pillanat alatt elengedett, így nem is volt időm kiolvasni a tekintetéből semmit - elfordulva lassan megdörzsölte az arcát, aztán egy másodperc múlva újra kapkodva felkapta a vizet, és a kezembe nyomta. Engedelmesen csavartam le a kupakját, és a számhoz emeltem - a vér íze még nem is volt akkora baj, de a hideg víz rettenetes maró fájdalmat hagyott maga után a torkomban, mire összerándult az arcom. Olyan érzés volt, mintha az egész kiszakadt volna, úgy, ahogy van.
- Itt van - guggolt az ágy széléhez Duff a leghiggadtabb hangján megszólalva, ami egy kissé engem is megnyugtatott - automatikusan hajoltam a felém nyúló kezéhez, majd miután a számba ejtette a tenyeréből a tablettákat, villámgyorsan lenyeltem őket egy kis vízzel. Abban reménykedtem, hogy legalább ezek fogják még tartani bennem az életet, ha a gondolataim már nem. A fájdalom már csillapodott, de ahogy visszadőltem a párnára, úgy rázott meg egész testemben a remegés - borzasztóan rázott a hideg, és szinte ugyanabban a pillanatban vert ki teljesen a víz is. Az oldalamra fordultam, mire Duff pár centire lévő tekintetével találkoztam össze. Még mindig az ágy mellett guggolt, és hagyta, hogy a kezét szorítsam, miközben úgy figyelte minden egyes mozzanatomat, mintha a szeme fényéért vigyázna.
- Visszafekszel mellém? - kérdeztem halkan, a hidegrázástól megbicsakló hanggal, mire Duff kizökkenve a bámulásból biccentett, és azonnal átpattanva rajtam visszafeküdt az előbbi helyére. Magunkra húzta a vérfoltos, vörös pöttyökkel tarkított takarót, én meg újra közel férkőztem hozzá. Erősen szorított magához, a tenyere pedig szüntelenül simította a hátamat, hogy megnyugtasson - akármennyire is jó érzés volt közel lenni hozzá, úgy éreztem, halálra fagyok. Ha akartam se tudtam volna visszafogni az egész vállamat rázó vacogást, amihez néha-néha megcsapó meleg is társult. Kivert a víz, és mégis majd' megfagytam. Hideg izzadtság folyt le az arcomon, és már akkor tudtam, hogy akármennyi gyógyszert vehetek én be, aznap nem fogok egy szemhunyásnyinál többet aludni. Még akkor sem, ha Duff szoros ölelése valamennyire megnyugtatott.
Egy kis idő múlva a félálomból riadtam fel a lábamba nyilaló fájdalomra - fájdalmas grimasz ült az arcomra, és kissé elhúzódva Dufftól felhúztam magamhoz a lábaimat. És nem kellett ám túl sok idő, hogy az eleinte még csak szúrkáló érzés kiterjedjen az egész testemre. Mindenem fájt. Fájtak a csontjaim, fájtak az izmaim, fájt minden egyes belső szervem, egyesével, külön-külön. A heroin elnyomja az olyan apró kis fájdalmakat is, amit egy ember normális esetben már meg sem érez, mert hozzászokott eddigi élete során; ahogy az izmai és a csontjai működnek, ahogyan a sejtei áramlanak, ahogy a bőre reagál a külső hatásokra. Ezt most én mind éreztem. Minden egyes apró kis csontom sajgott, fájt minden mozdulat és minden gondolat. Egyesével éreztem a lényem összes apró részét, minden sejtjét egyszerre, és egyáltalán nem mondhatnám, hogy kellemes volt.
Az első pár percben csendben billegtem csak előre-hátra az ágyon ülve, a térdeimet magam elé szorítva - a szemem összeszorult a fájdalmaktól, a fogaimat csikorgattam, a kezeim nem tudtak nyugton maradni. Aztán hangosan és fájdalmasan felnyögtem a mindennél erősebben sajogni kezdő szerveimtől; összegörnyedve estem előre, a padlóra, és a nagy puffanás után sem tudtam mást tenni, mint a hasamat szorongatva fetrengeni, teljes megsemmisülésben és pokoli kínokban.
Duff felriadt a hatalmas zajra és a fájdalmasan felsíró hangomra, aztán egy pillanat alatt kipattant az ágyból, és már mellettem is termett. Felültetett, és magához szorítva mormogott valamit halkan, szüntelenül a fülembe, de ez már nem az az állapot volt, amiben könnyen meg lehet nyugodni. Az az igazság, hogy egy ilyen emberrel nem lehet mit tenni - nem voltam képes mozdulatlan maradni, a szám folyamatosan üvöltésre nyílt, de csak néha-néha nyögtem fel egyet fájdalmasan. A karomat kezdtem kaparni a körmömmel a kínok hatására, mire pirosló csíkok, és néhol apró vércseppek jelentek meg a bőrömön - Duff azonnal leállított, de nem tudtam mit kezdeni magammal. Kényelmetlennek éreztem magam, ahogyan élek. Ki akartam bújni a bőrömből, abból a rettenetesen sajgó bőrömből, el akartam tűnni abból a testből. Levegőért kapkodtam, és a csontjaimon végigfutó hirtelen fájdalom hatására hangosan felordítottam. Nem emberi lénynek való az ilyen fájdalom.
- Nem bírom - szűrtem a fogaim között suttogva, és mivel még mindig erősen szorítottam a szemeimet, nem láttam, de éreztem, hogy Duff elenged, és villámgyorsan feltápászkodik. Összegörnyedve dőltem a padlóra, és inkább azt kapartam a körmeimmel - a rám-rámtörő fájdalomnál ezerszer elviselhetetlenebb volt az a bizonyos kényelmetlen érzés, ami arra késztetett, hogy ki akarjak bújni a bőrömből. Éreztem az egész testemet és minden egyes kis részét, szó szerint, a lehető legkomolyabb formában. Valamivel le kelett foglalnom a kezeimet, így a padlót kezdtem el kapirgászni - addig kapartam a körmömmel, amíg meg nem találtam a parketta szélét, és le tudtam szedni a már amúgy is lepattogzott réteget a felszínéről. Legalább addig elhallgattak a fájdalmas kiáltások, amíg ezzel voltam elfoglalva.
- Zoe, vedd be - térdelt le újra elém Duff, mire abba sem hagyva a kaparást óvatosan felültem - még mindig vacogva hagytam, hogy a számba nyomjon egy tablettát, és a számhoz emelje a vizes palackot. Fél kezemmel megragadtam az üveget tartó karját, amíg ittam pár kortyot, aztán elengedve visszahasaltam a földre és továbbra is izegve-mozogva kapargásztam a parkettát. Így nézhet ki egy komplett őrült - de Duff egy pillanatra sem esett kétségbe. Vagy ha mégis, egyáltalán nem mutatta. Amikor már véresre kapartam pár ujjamat, az ölébe ültetett, és erősen magához ölelt; akkor pár percre abbamaradtak a fájások, és kezdtem egészen megnyugodni. Szorosan öleltem körbe a nyakát, és legszívesebben el sem engedtem volna, amíg véget nem ér ez a rémálom - de ez még közel sem volt a vége. Újra rámtört egy csontokig hatoló, éles érzés, mire hangosan felnyögtem, és Duff karjaiból inkább a földre borultam. Kellemetlen érzés volt, ahogy a bőröm mással érintkezik, ahogy a rajtam lógó, bő póló súrolja; úgyhogy először megpróbáltam lerángatni magamról, aztán inkább csak kibújtattam az ujjából a kezemet, és a térdemet is behúzva alá szorosan átöleltem.
Rettenetes lehetett Duffnak kibírni azt a rengeteg, végtelennek tűnő órát. Önkívületi állapotban billegtem előre-hátra, aztán a tapétát kezdtem el lekaparni, és attól megnyugodtam kissé. Azután azt hajtogattam halkan, hogy "nem bírom tovább", és elkezdtem heroinért felforgatni a lakást, de Duff még az elején leállított, hogy értelmetlen, és adott még egy metadont, mire végre valahára hosszabb időre lehiggadtam, és bebújva Duff mellé az ágyba szorosan átöleltem. Már csak a hideg rázott, és egy fél órára talán sikerült is elaludnom, de aztán újra kezdődtek a csontjaimat hasogató fájások, és ismét a földön voltam. Leszedegettem, szinte letépkedtem a falon lévő kismillió fényképet, aztán az alatta lévő tapétának kapartam le pár darabját. Néha rámjött egy-egy nagyobb köhögőroham, de ugyanolyan gyorsan el is múltak. Egyszer-egyszer felnyögtem a rajtam végigfutó fájdalmaktól, aztán megjelentek a végtagjaimban azok az apró kis bogarak is, amik arra késztettek, hogy teljes erővel üssem a saját lábaimat és karjaimat. Ilyenkor Duff leállított, és kaptam még egy nyugtatót, vagy altatót - már fogalmam sem volt, mit veszek be. Talán oxycontin volt, vagy válium, nem tudom. Nem voltam magamnál, egyáltalán nem voltam ép. A poklok pokla végigcsinálni egy ilyen folyamatot egy leszokásban lévő narkóssal - Duff pontosan ezt a poklot élhette át, amíg én magamon kívül küzdöttem a kínok ellen. Azt kívántam, bár soha nem nyúltam volna hozzá. Bár meg sem vettem volna azt a pár adagot - a szervezetem szokatlanul gyorsan szokott hozzá újra a heroinhoz, és ezerszer rosszabb volt a letétele, mint ahogy azt előtte elképzeltem.
És így érkezett el az este: az egész nap behúzva maradt függönyök mögül már a lemenő nap sugarai kúsztak a szobába. Teljes némaság borított végre mindent - Duff a földön feküdt, az ágy mellett, a karjára borulva szuszogott csendben, amíg én a hátammal az ágy szélét támasztva, félig ülve, félig lecsúszva, előrebillent fejjel aludtam. Vége volt, teljesen. A végtagjaimon karmolásnyomok és az ütések kékülő nyomai. A hajam még mindig vérfoltosan hullott előre, a kezemben a véres ujjnyomokkal tarkított, teljesen kiürített palack. A válium kiborult a földre, és szétszóródott a padlón, amikor remegő kézzel próbáltam meg még utoljára szedni belőle - kettő elég volt hozzá, hogy végleg kiüssön, és Duffnak is a kezébe nyomtam egyet, hogy végre ő is nyugton maradhasson tőlem. A falról leszedegetett képek hevertek az ágyon és a padlón egymás hegyén-hátán, rajtuk letépkedett tapétacsíkokkal és apró fecnikkel. A falon a halvány tapétából kiszakított darabok helyén a csupasz vakolat fehérlett, a vörös pöttyökkel díszített takaró félig a földre rúgva hevert, a párnák széttúrva. Egy üres borosüveg is állt az ágy mellett, a földön, amire bár később nem emlékeztem, megmagyarázta, miért ütött ki végül csupán két darab válium, és miért volt reggel enyhe hányingerem. A vért felitató törölközők is a földön hevertek, a beleszáradt, alvadt vér pedig inkább feketének látszott már rajtuk, mint vörösnek. A metadon az ágy közepére volt dobva - szó szerint elképzelhetetlen számomra, enélkül milyen fájdalmak törhettek volna még rám, ha még így is úgy éreztem, menten elpusztulok.
A csendes szobába csak az utcazaj halk hangja kúszott be a pirosasra váltó napsugarak mellett - teljes volt a nyugalom. Magamról sem tudva aludtam Duff mellett a földön, és bár a nehezén túl voltam, fogalmam sem volt, ezután mi a jó franc várhat rám. Mindenesetre teljesen biztos voltam benne - ha Duff nem lenne ott mellettem, egyszerűen csak nem bírnám ezt az egészet.
1986. január 16. du. 7:17 Clark Strt, West Hollywood
- Oké vagy?
Az elmúlt két napban számtalanszor hallottam Dufftól ugyanezt a kérdést - és valami különös oknál fogva kifejezetten jólesett, hogy ennyire törődik a dologgal. Megőrülés nélkül éltünk túl mindketten egy pokoli napot, és a hátrahagyott nyomokat és szemetet feltakarítani is óriási teljesítmény volt. Vagy háromszor fordultam újra a mosodába, de ennek ellenére sem érezhettem volna jobban magam. Persze még mindig úgy néztem ki, mint egy rakás narkós szerencsétlenség, de úgy éreztem, az ezután következő apró elvonási tünetekkel már kisujjal is elbánok - főleg, ha Duff is ott van mellettem.
Ledobtam a vörös rúzst a mosdótál szélére, aztán a tükörre emeltem a tekintetemet. Kicsit megborzoltam a hajamat a fejem tetején, majd pár pillanatnyi bámulás után önkéntelenül is elmosolyodtam - hosszú ideje nem éreztem magam ilyen jól. Vagy, hogy pontosabban fogalmazzak, végre úgy éreztem, igazán jól nézek ki. Pedig már kezdtem azt hinni, hogy örökké megundorodom a saját tükörképemtől.
- Aha - kiáltottam vissza a nagyszoba felé válaszul pár másodperc csend után, és gyorsan elfordultam a tükörtől. Egy gyors mozdulattal felkaptam a fogasra dobott felsőmet, aztán kiléptem a fürdőből, miközben áthúztam a fejemen - egy pillanatig nem láttam semmit az arcomba hulló hajamtól, és amikor végre kiszabadítottam a karjaimat is, Duff pár centiről figyelő arcával találtam szembe magam. Azonnal elröhögtem magam az idióta vigyora láttán, ő meg egy gyors csókot nyomott a homlokomra, mielőtt még bármi mást reagálhattam volna. Elfordult ugyan, de egy hirtelen ötlettől vezérelve a hátára vetettem magam, és a nyakába csimpaszkodva egy pillanat alatt az ágyra döntöttem.
- Aúú, bazdmeg - nyögött fel fájdalmasan a hirtelen lökéstől és zuhanástól, aztán elröhögve magát hagyta, hogy körbefonjam a lábamat a csípőjén, és a nyakát szorítva, kismajom módjára ráakaszkodjak. Lehet, hogy az ugrás kicsit fájt neki, a széles vigyoromat viszont így sem tudtam igazán elrejteni - a nyakába temetve az arcomat hallgattam pár másodpercig a halk nevetését, aztán azonnal lehunytam a szemem, amikor szorosan viszonozva az ölelést újabb csókot nyomott az arcomra. Csend lett, és a hirtelen rám szállt nyugalomtól azonnal szívesen mély álomba merültem volna ott, Duff karjaiban. Csukott szemmel is éreztem magamon a tekintetét, aztán újra közelebb hajolt, és óvatosan apró puszikat hintve végig az arcomra végül egy gyors csókot is nyomott az ajkaimra. Elvigyorodva pattantak fel a szemeim, és azonnal Duff zölden villanó tekintetébe ütköztek - pár szőke, kócos hajtincse a homlokába hullott, az előbb még a fején lévő sisak pedig a vízszintes helyzet miatt most a vállára esett. Merthogy amúgy már indulnunk kellett volna a Sunsetre.
- Vettem neked valamit - szólalt meg Duff megtörve a csendet, aztán kissé engedve a szorításomon az ágy túloldala felé nyúlt - én meg észrevétlenül megforgatva a szememet teljesen elengedtem az ölelésemből, és arrébb húzódva felültem. Duff már félig az ágyon hasalva, a fejét lelógatva turkált az ágy alatt a rengeteg kacat között, én viszont nem igazán lelkesedtem a gondolattól sem. Sosem vártam el, hogy ajándékokkal halmozzanak el.
- Nem kell - vágtam rá szinte rögtön olyan "akkor vissza is viheted" hangsúllyal, és akármennyire is bunkón hangzott, Duff csak simán figyelmen kívül hagyta. Nem a szúrkálódás köcsögösködés volt a kifejezett célom, csak egyszerűen nem akartam, hogy rám költsön, amikor így is szűkölködtünk kissé - tényleg nem volt szükségem semmi ajándékra. Meg szarul is éreztem volna magam, ha elfogadom, miközben a hűtőben alig van kajánk.
- Na - rántott ki végre egy itt-ott szakadt szatyrot az ágy alól Duff, aztán elégedetten mosolyogva ülésbe tornázta magát, és egyszerűen a kezembe nyomta a zacskót. Ruha volt benne, éreztem. Jaj.
- Nem kellett volna. De komolyan - mondtam haláli komolysággal az arcomon, de csak egy "kussolj már" tekintetet kaptam válaszul, úgyhogy kelletlenül megragadtam a zacskó alját és pár erőteljes és felettébb elegáns mozdulattal kiráztam belőle az ajándékot. Őszintén, azonnal tetszett, pedig még nem is tudtam, pontosan mi az - kíváncsian fogtam a kezembe az előttem heverő dzsekit, és a levegőbe emeltem, hogy rendesen megnézhessem magamnak. Király volt, tényleg. Látszott, hogy használt; a farmerdzseki itt-ott kopottas volt, és az egyik zsebének is hiányzott a gombja. Fekete bőr ujjai voltak, és amellett, hogy pár kifejezetten jól festő karcolás és enyhe kopás díszítette, ez az egészet rohadt királlyá tette. Nagy volt, kissé régi meg leharcolt, és kurvára csodálatos. Nagyon jól nézett ki, tényleg. És őszintén mondom, nem igazán volt gyakori, hogy ruhadarabokért rajongjak.
- Hű, ez... - szólaltam meg halkan pár másodpercnyi hatásszünet után a szavakat keresve, de elakadtam. Ugyanis kissé összezavarodtam - mit is mondtam az előbb? Nincs szükségem semmiféle ajándékra, és nem szívesen fogadnék el Dufftól semmi ilyesmit. Hát, oké.
- Tudtam, hogy tetszeni fog - kapta el a tekintetemet Duff egy félmosollyal az arcán - ha akartam se tudtam volna becsapni. Egyértelműen lerítt az arcomról, hogy ez a legmenőbb cucc, amit valaha láttam. - Te jutottál róla eszembe.
- Mondd, hogy nem fizettél érte többet két dollárnál - vágtam rá halkan szinte akaratlanul is, mire Duff hangosan felröhögött, és a fél kezét felemelve óvatosan a hajába túrt. Imádtam, amikor ezt csinálta - csak úgy mellékesen.
- Háát, hogy is mondjam... Nem volt drága.
- Loptad? - kérdeztem rá egyenesen és halálkomolyan, mire Duff is elhallgatott egy pillanat alatt.
- Ja - vágta rá szinte meg sem várva, hogy befejezzem a kérdést, mire egy pillanatnyi csend után most belőlem tört ki a röhögés - Duff is újra elvigyorodott, és némán figyelte, ahogy a fél tenyerembe temetve az arcom nevetek, mint egy idióta. Komolyan, az a dzseki volt az egyik legszebb gesztus, amit valaha is kaptam bárkitől is. Még talán többet is jelentett számomra úgy, hogy Duff kifejezetten nekem lopta.
- Köszönöm, Duff - ráztam meg végül a fejem vigyorgásra halkulva, és közelebb hajolva hozzá szorosan átöleltem a nyakát egy másodpercre - aztán Duff keze lecsúszott a derekamról, és a szokásos pofátlan félmosollyal bámulva megragadta az ágyon heverő kabátot.
- Vedd fel.
- Uram - emeltem fel a kezem engedelmesen tisztelegve, aztán feltápaszkodva az ágyról egy mozdulattal ledobtam magamról a szokásosan vállamon lógó bőrdzsekimet - Duff követve a példámat felállt, majd mögém lépve igazi úriemberként, lassan és vigyázva rám adta a dzsekit. Visszafojtva az arcomra kiülni készülő vigyoromat hagytam, hogy óvatosan kihúzza a kabát alól a hosszú, kócos és szőke hajtincseimet, aztán lassú mozdulattal a fülem mögé simítsa őket. Komolyan, néha majdnem zavarbaejtő ez a sokat sejtető, pofátlan tekintete.
- Na? - kérdeztem halkan elnevetve magam a nézése láttán, mire Duff arcára egy néma félmosoly ült, de egy pillanatra sem szüneteltette a bámulásomat - komolyan, tudtam, hogy direkt csinálja. - Mit nézel?
- Semmit - szólalt meg végre ártatlanul pár másodperc után, még szélesebben elmosolyodva, és végigsimított az ujjaival a dzseki kopottas bőrfelületén. - Jól nézel ki.
- Ez nagyon király - vigyorodtam el végre őszinte lelkesedéssel vizsgálva a pár mérettel a kelleténél nagyobb kabátot, ami így, felvéve talán még jobban tetszett. Tökéletesen nézett ki. Hogy tele fogom én ezt aggatni kitűzőkkel, te szent szar.
Duff csendben mosolyogva figyelte pár pillanatig, ahogy boldogan vigyorogva simogatom a dzseki farmerfelületét, mint egy komplett bolond, aztán hirtelen az állam alá nyúlt, és az ujjaival megemelve azt közelebb hajolt, hogy megcsókolhasson. Automatikusan lehunytam a szemem, ahogy a puha ajkai találkoztak az enyémekkel, de még mielőtt bármilyen más irányba mozdulhattunk volna, hangos kopogás hangzott fel az ajtó felől. Duffot mondjuk nem különösebben érdekelte volna - én voltam, aki rögtön elkapta a fejét, és kissé meglepett tekintettel lendültem máris az ágyon keresztülmászva, hogy kinyithassam az ajtót, akárki is áll előtte.
- Ha ez Slash, én agyonverem - mormogta Duff alig hallhatóan mögöttem lépkedve, mire elnevetve magam elfordítottam a kulcsot a zárban, és azzal a lendülettel szélesre is tártam a lakásajtót. Persze, hogy Slash volt.
Szokásosan a göndör oroszlánsörénye alól pislogott felénk szélesen vigyorogva. A szokásos bőrdzsekije és a szokásos szakadt farmerja volt rajta, azonban valami mégis szokatlannak tűnt az egész öltözékében - Duffal szinte teljesen szinkronban szögeztük a tekintetünket a bőrdzsekije alatt lógó felsőjére, aztán hajszálpontosan ugyanabban a pillanatban röhögtük el magunkat a néma hatásszünet után. Ezüst volt. És csillogott. Nem vicc.
Bár gondolhattuk volna, hogy nem önszántából vette fel - egy hasonlóan csillogó és neonszínektől sziporkázó, alacsony csajt szorongatott maga mellett, aki szintén ártatlanul vigyorogva és csendben figyelt. Barna haja volt, rövid szoknyája és gyönyörű arca. És Slash-nek már csak ennyi is elég volt, hogy hagyja magát rákényszeríteni akármilyen ultragáz cuccra. Slash, Slash, Slash.
- Mi a fasz van rajt... - szólalt meg Duff végre elsőként közülünk, de Slash hirtelen, erős lökése beléfojtotta a szót, és elveszítve az egyensúlyát hátratántorodott, majd visszaesett a szoba padlójára. Még hangosabb röhögésbe kezdve, összegörnyedve léptem mellé, aztán mivel ahhoz sem volt erőm, hogy felrántsam Duffot a földről, csak simán mellé rogytam. Erre Duff ismét halkan elnevette magát, és megint kezdődött minden elölről. Az, hogy Slash "nevetségesen" néz ki, egyáltalán nem fejezte ki a látványt. Ez brutális volt.
- Szóval - vágta rá azonnal Slash, mintha az előbb lejátszódott jelenet teljesen természetes lenne - a barátnőjénél egyébként be is vált a dolog, mert ugyanolyan öntudatlanul és értetlenül vigyorgott tovább. Szerintem még büszke is volt, hogy egymáshoz passzoló felsőik voltak Slash-sel. Te jó ég. -, indulhatunk?
A röhögéstől szó szerint fulladozva bólogattam párat, aztán bizonytalanul feltápászkodtam, és pár próbálkozás után sikerült felhúznom a mellettem fetrengő Duffot is. Slash-nek meg égett a feje. Komolyan, bármire képesek voltak egy menetért. Itt van rá az élő példa.
- Egy pillanat, Madonna - vetette oda még fél vállról Duff Slash felé, aztán gyorsan előkotorta az ágy alól az egy kupacba kötözött szórólapokat - amikkel később amúgy teleplakátoztuk a környéket -, én meg a kezemet a szám elé kapva fojtottam vissza az újabb kitörni készülő nevetést, és inkább némán rázkódó vállal néztem a jelenetet. Slash erőltetetten mosolyogva megfordította a barátnőjét, hogy a derekánál óvatosan tolva előre küldje, aztán ahogy elfordult, óriásit vágott az ajtóhoz lépő Duff tarkójára - esküszöm, az egész lépcsőház visszhangzott tőle, Duff viszont csak velem együtt próbálta visszafojtani a kényszert a szüntelen röhögésre, végül szabad kezét a derekamra simítva inkább Slash-ék után indult. Hát abban biztos voltam, hogy ez az éjszaka sem lesz túl unalmas.


6 megjegyzés:

  1. Hűű.. Az imént, alighogy végigolvastam a részt írtam egy jóóó hosszú véleménynyilvánítást, de én ügyes megoldottam, hogy kitörlődjön :P
    Na de akkor essünk neki még egyszer...
    Kicsit megijedtem, hogy vajon mi lehet veled (és persze a folytatással :D ) de természetesen megértem, hogy egy ilyen fejezet megírása nem kis munka, főleg ha az ember a tökéletességre törekszik.
    Azt hiszem megint megérte várni. Nagyon tetszett ez a rész is, megint belecsöppenhettem ebbe a világba, hacsak arra a 20-25 percre is amíg olvastam. Hihetetlen jó érzés néha kicsit elvonatkoztatni a valódi életemtől, még ha épp valami szörnyűség is történik - pl. ahogy Zoeból lassan kiment a drog hatása...
    De persze itt sem maradhattak el a kisebb-nagyobb humormorzsák amiket annyira imádok a történetedben :)
    Szóval köszönöm az élményt, remélem hamarosan újra véleményezhetek valamit! ♥

    A hosszúságról pedig: azt hiszem az sosem gond :'D
    Puszi: Aliz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Aliz! Most megnyugodtam kicsit, mert egyre hosszabra sikerednek a részek, és néha már-már félek, hogy túllépem a határt :D Nagyon örülök, hogy tetszett! Igen, a szomorú részek mellett is próbálok mindig belerakni valami gunsosat :D♥ Köszönöm szépen, és a következőnél is nagyon várom a véleményed♥ Ölellek

      Törlés
  2. Drága, Rose!
    Végre-végre itt vagy. Nagyon hiányoztál, ne csináld ezt folyton velünk. :o ♥

    A részről: baromi érdekes lett, és nagyon örülök, hogy Zoe-nak sikerült ebből kilábalnia -, legalábbis egyelőre úgy tűnik, bár nálad sosem lehet tudni, hogy hogyan fordítod át a dolgokat.
    Élvezet olvasni, hogy a sok rossz közé, milyen jól betudod csempészni a humort, és a jó kedvet. A baráti körödben biztosan te vagy a hárító konfliktusok esetén. :D

    Imádtam, remélem a következőre nem kell két hónapot várni, mert akkor elmegyek hozzád, és addig ott maradok még nem publikálod a tizenharmadik részt.

    Mellesleg; láttad a videókat a nagy Slash-Duff-Axl összeállásról?
    Én totál oda-vissza voltam tőlük, nagyon boldog vagyok. Remélem elhúzzák a seggüket errefelé, mert kénytelen leszek hozzájuk is elmenni, és addig unalmaskodni, ameddig ide nem jönnek. :D

    Puszillak, Anett

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Anett! Hát, valahogy így, igen :D Köszönöm, annyira örülök, hogy tetszett és nagggyon sajnálom ezt a két hónapot, kicsit sok volt a késedelem :"D Most viszont büszkén kijelenthetem, hogy sikerült két héten belül publikálnom a kövit :D Igeen, láttam, és én is annyira boldog vagyok! Ha tényleg jönnek valahova a közelbe, már most el kell kezdenünk szerintem gyűjtögetni a jegyekre, mert ahogy hallom nem igazán olcsó DEE ÉN AKÁR ÖLNI IS FOGOK EGY JEGYÉRT ezt most elmondhatom :'D
      Várom a következő résznél is a véleményed, puszi♥

      Törlés
  3. Wow *.*
    Várom a kövi részt. ;) :D

    VálaszTörlés