1. fejezet

YOU KNOW WHERE THE FUCK YOU ARE?

 

1985. augusztus 30. du. 2:46 West Hollywood, LA

A Sunset Strip zenei életében forgolódó, zenekar-alapítással próbálkozó srácok közül nagyon sokan nem Kaliforniából jöttek. Úgy vándolortak ide, nem igazán volt hátterük, a nyolcvanas évek elején csak úgy nyüzsögtek a hosszú hajú hard rock és metálzenekarok. Ha ugyanannak az együttesnek a pólóját viselték, ha ugyanolyan szöges dzsekit, veretes övet, kendőt hordtak, akkor egymásra találtak.

Vicky Hamilton, Reckless Road c. könyv

A lakásom kicsi volt. Nagyon kicsi. Egy nagyszoba ággyal, kanapéval, meg egy gagyi tévével, egy fürdőszoba, és egy pici kis konyha. Alig tudtam mozogni, olyan kicsi volt. Oké, azért annyira nem, de fura volt a nagy connecticuti ház után egy kis lyuk Los Angelesben.
Ledobtam a cuccomat a földre, és lehuppantam a feslett kanapéra, mire kisebb porfelhő száll fel mellettem. Kora délután volt, és mivel szart se tudtam csinálni abban a kis lakásban, úgy döntöttem, megnézem ezt a Rainbow-t, amiről Izzy beszélt.

Bezártam a lakás ajtaját, aztán lebaktattam a lépcsőn. A részeg pasas még mindig ott feküdt az út közepén, úgyhogy megint szenvedtem pár percet, mire kikerültem. Kiértem az utcára, aztán komótosan elindultam a Sunset Strip felé. A Clarkon nem lehetett érezni a nap égető sugarait, a hatalmas háztömbök az egész utcát beárnyékolták. Néha át-átszűrődött egy-egy napsugár a fák között, kellemesen simogatva az arcom. Lehunytam a szemem, és akaratlanul is felnevettem. Kurva jó érzés belekezdeni egy olyan életbe, amiben te irányítasz. Önállónak és függetlennek éreztem magam ott, abban a pillanatban, és semmi nem tudta volna lerontani a kedvem.
- Bocs, meg tudod mondani, hol van a Rainbow? - szólítottam le egy huszonéves srácot a Sunset és a Clark sarkán, mire a fiú ijedten felém kapta a tekintetét. Elfintorodtam a belőle áradó alkoholszagtól, és hátrébb léptem egy lépést.
- Mi hol van? - dadogta. Pont kifogtam egy gyereket, aki mattrészeg délután háromkor.
- Semmi, ember - veregettem meg a vállát, aztán a szememmel egy értelmesebb ember után kutattam. Egy középkorú nő tudta, merre van a Rainbow, úgyhogy megköszöntem neki a segítséget, aztán jobbra fordultam a Whisky a Go Go mellett. Csak futólag pillantottam rá - akkoriban épp be volt zárva, csak egy retro klubnak gondoltam, ami soha többé nem fog kinyitni. Nem így volt, akkor mégis jobban érdeklődtem a Roxy iránt.

A Rainbow a Roxy mellett volt, amit meg már ismertem hallomásból. Évek óta vágytam arra, hogy egyszer itt lehessek, és tessék, ott álltam előtte. Zsebre vágtam a kezem, és a napfénytől hunyorogva pislogtam felfelé az esténként neonban pompázó feliratra. A csúcsforgalom miatt nem csodálhattam sokáig, mert páran elküldtek a francba, amiért feltartom őket a járda közepén ácsorogva, úgyhogy megvontam a vállam, és beléptem a Rainbow-ba. Nem voltak valami sokan - ebédidő lévén -, ami pont jól jött nekem, mert akkorra pont elegem lett a rohadt nagy tömegből. Rendeltem egy vodka-szódát, és leültem az egyik kis eldugott sarokba. Egy napja sem vagyok itt, és máris azon jár az agyam, hogy otthon vajon most mit csinálnak a többiek. Az öcsém biztos lóg a suliból. Nem hibáztatom érte, én sem nagyon jártam be órákra. Anyám meg tuti ott ül a telefon előtt, és várja, hogy hívjam. Megígérte, hogy utánam küldik a gitáromat, amit ugye nem akartam keresztülcipelni az országon. Apám meg biztos anyámat nyugtatgatja, hogy biztos jól vagyok, és nem esett semmi bajom.
Keserű arckifejezéssel tologattam magam előtt a kiürült poharat, aztán körülnéztem. Egyedül vagyok. Feltápászkodtam az asztal mellől, aztán elindultam az ajtó felé, és kiléptem a változatlanul zajos utcára. Egy telefonfülkét kerestem a tekintetemmel - találtam is egyet az út túloldalán. Közelebb érve már nem voltam benne biztos, hogy tényleg egy telefonfülke előtt állok, ugyanis az üvegét plakátok, graffitik, értelmetlen firkák borították. Megkerestem az ajtaját, aztán vigyorogva saját szerencsétlenkedésemen felemeltem a mocskos telefonkagylót, és bedobáltam pár aprót a készülékbe. Egy pillanatig kicsöngött, aztán zúgni kezdett, majd a vonal megszakadását jelző bípegés után elhalkult.
  - Szórakozol velem? - kiabáltam, és megütögettem a készüléket, hátha szerencsém lesz, és megjavul. Ugyanúgy nem volt vonal.
- A kurva anyádat - csaptam vissza a telefont, és dühömben bele is rúgtam párszor a fülke falába. - És még a pénzemet is bekapta, hogy bassza meg.
Kirontottam a telefonfülkéből, és mivel volt még egy kis apróm (egy félperces telefonálásra pont elég), ezért elsétáltam pár száz métert egy másik telefonfülkéig, és ott is bepróbálkoztam. Sikertelenül.
- Cseszd meg - csaptam le a kagylót, és a fejemet fogva nyugtáztam, hogy nem maradt aprópénzem. Idegesen halgattam a fülsüketítő sípolást, ami a kagylóból jött, aztán kirontottam a fülkéből - egy üzletembernek tűnő férfi kopogott már egy ideje az üvegen, sürgős lehetett a dolga.
- Próbálja csak, nem működik ez a kibaszott szar - vetettem oda, mire szó nélkül bámult rám pár másodpercig, majd valami szépet motyogva bement a telefonfülkébe. - Én megmondtam, haver.
Még órákig bolyongtam a környéken valami ingyenes telefonálási lehetőség után kutatva, de kudarcot vallottam. Kezdett szürkülni, úgyhogy a vállamra dobtam a farmerdzsekimet, aztán kotorászni kezdtem a táskámban. A pénzem a helyén volt, a cuccaim is rendben hevertek a táska alján, ahogy a Dressed to Kill is. Valami hiányzik.
- Ó, a picsába - szólaltam meg hangosan, mire a mellettem elhaladó nő szörnyülködve felém kapta a fejét. Nem nagyon érdekelt. Ott hagytam a Rainbowban a Houses of the Holyt.
Káromkodva sarkon fordultam, aztán meglepően jól tájékozódva visszataláltam a bárhoz. Már spécin ki volt világítva, és egyre többen özönlöttek be az ajtón, úgyhogy szedtem a lábam, féltettem a lemezt.
Befurakodtam egy csapat szőke bige mellett az ajtón, és rögtön a kis sarokasztalt kerestem, ahol nemrég ültem. Szerencsére a Led Zep-lemez érintetlenül feküdt az asztalon, úgyhogy gyorsan felkaptam, és bevágtam a táskámba. Aztán gondoltam, ha már úgyis ott vagyok, iszom valamit. Rendeltem még egy vodka-szódát, és a sarokasztalnál iszogatva figyeltem az egyre nagyobb és hangosabb embertömeget. Ahogy sötétedni kezdett, már tele volt a bár, egy szabad asztal nem volt.
- Hát te hogy kerülsz ide? - hallottam hirtelen magam mellől, mire felkaptam a fejem. Kicsit megszédültem a hirtelen mozdulattól, de ahogy kitisztult a látásom, úgy élesedett ki előttem Izzy képe. Rögtön felismertem. Az a gunyoros félvigyor, meg a kócos fekete haj összetéveszthetetlen volt.
- Szomjas vagyok - röhögtem el magam, és lehúztam a poharamban lévő maradékot.
- Ez hányadik vodkád? - röhögött fel Izzy.
- Elmondjak valamit? - suttogtam közelebb hajolva. Talán kicsit spicces voltam. Nem, a spicces nem jó szó. Beseggeltem. - Fogalmam sincs.
Mielőtt Izzy megszólalhatott volna, egy bongyor, fekete hajú arc támolygott mellé, nem tűnt színjózannak. Valami érthetetlen mondat után levágta magát mellém, és az arcomba hajolt. Röhögve eltoltam a képét, mire az asztalra borult, és félálomba zuhanva motyogni kezdett.
- Ez ki a franc? - vigyorogtam fel Izzyre, aztán rögtön lehervadt a mosoly a arcomról, ahogy a göndör hajú, bőrdzsekis srác elveszítve az eszméletét lecsúszott az asztalról, egyenesen az ölembe.
- Ez Slash - ült le Izzy velem szemben, és beleivott a vodka-szódámba. Összeráncolt szemöldökkel figyeltem, ahogy majdnem teljesen kiüríti a poharam tartalmát, aztán teljesen természetesnek véve a dolgot lecsapja az üveget az asztalra. - Ne haragudj rá, egy idióta, de jó arc.
- Ismered?
- Aha.
- Akkor leszednéd rólam? - próbáltam Slasht lelökni magamról, de minden próbálkozásom sikertelennek bizonyult. Egy centit sem mozdult.
- Fél perc, Slash, rekord - huppant le Izzy mellé röhögve egy szőke, colos srác. Értetlenül pillantottam Izzy felé egy kis segítséget várva, eredménytelenül. A szőke idiótán röhögcsélt, miközben engem figyelt. Volt egy olyan érzésem, hogy rám utalt azzal a félperces dumájával. Kedves. Mintha pont úgy néznék ki, mint egy ribanc, akit fél perc alatt fel lehet szedni. A colos részéről le volt tudva a kommunikáció, aztán automatikusan az asztalon lévő vodkás pohár felé nyúlt, és a szájához emelte.
- Zoe - nyújtottam a kezem gorombán, a szőke meg belecsapott, mire erősen megszorítottam. - Nem ennek a parasztnak vagyok a kurvája, és ha megtennéd, hogy leteszed a vodkámat, kösz.
- Bocs - rakta le a poharamat. - Amúgy Duff.
- Örülök. Segítsetek - pillantottam le az ölemben bóbiskoló Slashre, aki még mindig nem aludt el teljesen, továbbra is érthetetlen motyogást hallottam felőle. Megpróbáltam kihúzódni alóla, vagy lelökni az asztal alá, de nem hagyta magát. Duff röhögve felállt, aztán megragadta Slash dzsekijét, és egy mozdulattal felrántotta a félálomból. A göndör erre átborult a másik oldalára, és hanyatt vágódott a boksz piros műbőrrel bevont ülésén.
- Amúgy ki vagy? - ült vissza a szőke Izzy mellé, aki közben feltápászkodott, és a pulthoz ment. Kicsit féltem nélküle ott maradni a közel sem normálisnak tűnő társaságban, de hamar vissza is jött, pár sörös üveggel a kezében. Azt hiszem, mindet magának vette.
- Ma találkoztam vele a boltban. Új itt - közölte két korty között, aztán megint megjelent az az idegesítő félmosoly a képén.
- Honnan jöttél? - érdeklődött Duff, aki jól láthatóan kevésbé volt részeg, mint Slash meg Izzy.
- Connecticut. Kérdezhetek valamit?
- Mondd.
- Ez hogy lehet seggrészeg, amikor még nyolc is alig múlt el?
- Egész nap ivott - válaszolt tömören, aztán felállt, és a bárpulthoz ment. Na basszus, fix, hogy nekem kell majd összevakarnom mind a hármat. Elég meggyötört arcuk volt, kábé az alkoholisták, meg a narkósok kinézetével tudnám azonosítani. Nem mintha én szentfazéknak néztem volna ki, de ők elég beszámíthatatlannak tűntek.
- Tessék - rakott le elém Duff egy vodka-szódát. - Meghívlak.
- Kösz - röhögtem el magam.
Elég hirtelen ismertség volt. Slash-sel egy szót sem váltottam, de már az ölemben aludt, Duff alig pár perce ismert, amikor meghívott egy italra, Izzy meg szinte idegenként lepasszolt nekem egy ingyen Led Zeppelin-lemezt. Már akkor tudtam, hogy ezek a srácok nem százasok.
- Na és, ki vagy, mi vagy? - vágott bele az ismerkedés közepébe Duff.
- Hát. Magyar vagyok - közöltem, mire Duff olyan "nebassz" fejjel nézett rám. - Amerikai születésű, de magyar. És hivatalosan grafikus. A művészetin végeztem.
- Komolyan? Akkor lehet, hogy tudnánk neked munkát adni.
- Tényleg? - pillantottam fel a poharamból. Nem akartam túl lekesnek tűnni, úgyhogy inkább felhajtottam a pohár egész tartalmát, aztán köhécselve pillantottam újra Duff felé. - Milyen munkát?
- Először csak egy plakátot kéne megtervezned a bandának. Nem komoly meló, de eddig senkit nem találtunk rá. Majd hívlak, és elmondom. Tényleg, add már meg a számod.
- Oké. Hová írjam?
- Nemtom'. Ide - nyújtotta a karját. Röhögve elővettem egy tollat, és felírtam a karjára az otthoni számomat. - Várj, én is felírom neked az enyémet.
Kivette a kezemből a tollat, és az arcom felé nyúlt.
- Hülye vagy, bazdmeg? - hőköltem hátra, de végül hagytam, hogy felírja a számát. Az arcomra. - Kösz basszus, és ezt én honnan fogom látni?
- A tükörből - mondta vigyorogva.
- Te barom vagy - rendeztem le egyszerűen.
- Hoztam még - lépett oda Izzy, és egy halom piát rakott le elénk. Vagy ingyen szerzik ezeket, vagy egyhavi fizetésüket elköltik egy esti alkoholadagra.
- Akkor ezt most megiszom, ha szabad - bontottam fel egy üveg olcsó whiskyt, mire Slash hirtelen felült, kómás fejjel kivette a kezemből az üveget, és egy hajtásra megitta kábé a negyedét. Nem tudom, szerintem álmában is meghallotta az üveg ismerős hangját. Alkoholista.
- Te meg..? - akadt meg rajtam a szeme, aztán elsöpörte a rengeteg haját az arcából, és hunyorogva pislogott felém.
- Zoe - vágtam rá gorombán, mire Slash összeráncolta a szemöldökét, és elfúló hangon felröhögött.
- Én S... Ls... Ash... - próbált bemutatkozni összakadó nyelvvel, de úgy látszik, részegen nehézséget okoz neki kiejteni a saját nevét.
- Jól van, tudom - ütögettem meg a vállát, és kikaptam a kezében pihenő üveget, mivel abban a pillanatban kidőlt. Elaludhatott, úgy hevert ott melletünk, mint akit lelőttek.
Aztán megittam az egész üveg whiskyt. Pedig tudtam, hogy józannak kéne maradnom, de nem ment. Fogalmam sincs, mi történt ezután a bárban, a következő kép, amire emlékszem, az már az utcán volt. A levegő hűvös, az arcom tűzforró. Hajnal van?
- Mit csinálsz, bazdmeg? A lábát fogd - mondtam Izzynek, miközben Slash felsőtestét próbáltam megtartani. Nem volt nagydarab a srác, de mégsem kaphattam fel könnyedén a vállamra.
- Dobd le a francba, majd hazahúzzuk - legyintett Duff, aztán előkotort a zsebéből egy szál cigit és egy öngyújtót, majd rágyújtott.
- Te beteg vagy. Miért csak én emelem?
- Na, rakd le - mondta Izzy, mire óvatosan letettem Slasht a földre. Aki egyébként közben békésen aludt. Vagy kómába esett.
A Rainbow előtt álltunk, és miközben azt próbáltuk kitalálni, hogy vigyünk haza hajnali négykor egy részeg idiótát, szinte senki sem volt rajtunk kívül a környéken.
- Szerintem hagyjuk itt.
- Van egy jobb ötletem. Add ide - nyújtottam a kezem Izzy felé, aki a kezembe nyomta a whiskys üveget. Fogtam, és képen öntöttem Slasht a maradékkal.
- Te teljesen hülye vagy? Tudod mennyibe kerül egy ilyen?
- Te meg megittad a vodkámat - emeltem meg a hangom felháborodva.
- Mi... vodka? - emelte fel a fejét Slash, és whiskys fejjel körülnézett. Még a hajáról is csöpögött az ital.
- Na végre. Gyere - emelte meg Duff a karjánál fogva. - Segítsetek!
Így történt, hogy hajnali fél ötkor hárman próbáltuk végigtámogatni a hullarészeg Slasht a Sunseten. Még jó, hogy senki nem volt ott, hogy lássa.

- Te hallod, dobd már el azt a cigit, felgyújtod - szóltam Duffnak, aki kis híján leperzselte Slash haját.
- Jó bazdmeg, tele van mindkét kezem - mentegetőzött Duff.
És akkor meg kellett állnunk, hogy Duff elnyomhassa a cigijét, aztán újra fel kellett ráznunk Slasht, hogy ne nekünk kelljen talpra állítani. És újra cipelni kezdtük. Útközben még párszor meg kellett pihennünk, egyszer azért, mert Duff és én röhögőgörcsöt kaptunk, és miközben Izzy próbálta Slasht egyedül tartani, mi a betonon fetrengtünk, aztán egyszer azért, mert Izzynek sürgősen "brunyálnia" - ő mondta így - kellett, harmadszorra meg azért, mert Duff és Izzy rájöttek, hogy rosszfelé mentünk, és vissza kellett fordulnunk.
- Végree - kiabált Duff, amikor megérkeztünk egy koszos, az enyémhez hasonló háztömb elé.
- Itt lakik? - kérdeztem vigyorogva, aztán megszédültem egy pillanatra.
- Mind itt lakunk - közölte Izzy bólogatva, mire felvontam a szemöldököm.
- Mind a hárman?
- Ja. Néha hárman, néha ketten, néha öten.
Akkor még nem értettem, azt hittem rosszul hallottam. Pedig tényleg volt, hogy öten laktak ott.
- Ébredj! - ráztam meg Slash vállát, mert közülünk senki sem vállalta, hogy felcipeli a negyedikre.
- Mi van? - dünnyögte halkan, és amikor Izzy odajött, hogy még jobban megrázza, felpattant a szeme. - Mi a fasz...
- Kelj fel - mondtam, és nyújtottam a kezem, hogy felhúzzam. Sokat elmond, hogy csak hármunknak együtt sikerült őt talpra állítani.
A lépcsőházban néha el-elordította magát valaki, mire a többiek rászóltak, folyamatosan pisszegtünk, és vihogtunk, és így sikerült nagyobb zajt csapnunk, mint ha meg sem próbáltunk volna csendben maradni.
A lakás előtt Duff szerencsétlenkedett egy sort a kulcsokkal, és mikor végre sikerült bejutnunk, akkor sem nézhettem nagyon körül, mert ahogy ledobtuk Slasht az ágyra, úgy ájult be mindenki sorban. Én még csendben kuporogtam egy kicsit az ágy szélén ülve, nem akartam elaludni. Hűvös volt, úgyhogy felhúztam a térdem, és átkarolva ásítottam egy hatalmasat. A hajam kócosan lógott a szemembe, de ahhoz sem volt erőm, hogy elsöpörjem onnan. Akármennyire is ellenkeztem, az agyam feladta a szolgálatot, és takarékra tette magát.