3. fejezet

4:00 AM, WEST HOLLYWOOD, SUNSET STRIP

 



1985. augusztus 31. du. 2:47, Clark Street, West Hollywood

Az első néhány akkord után olyan volt, mintha vihar kerekedett volna a teremben, mintha villámok csapkodtak volna. Zenészként valószínűleg mind az ötünknek az volt a legfontosabb nap az életében. Ez volt a legjobb csapat, amihez valaha bármelyikünknek köze volt.

Duff, Reckless Road c. könyv

Hazaértem. Ledobtam a táskámat a szoba közepén, és hanyatt vetettem magam az ágyon. Ma este a Roxyban. Addig mi a francot csináljak?

Felkönyököltem, és hirtelen ezernyi dolog jutott eszembe, amit még ma meg kéne oldanom. Elfelejtettem hazatelefonálni, a gyomrom pedig teljesen üres, ha azt az egy darab hotdogot nem számítjuk, amit az érkezésem óta ettem.

Felálltam, aztán a bejárati ajtó mellett árválkodó, lepattant kis telefonhoz léptem. Sóhajtva a fülemhez emeltem a kagylót, aztán tárcsázni kezdtem. Mégis mi a jó francot lehet mondani azután, hogy minden előzetes figyelmeztetés nélkül lelépsz Hollywoodba egyetlen táskával a válladon? Erre nem vagyok felkészülve.
- Halló, tessék.
- Szia anya, Zoe vagyok.
Szinte hallottam, ahogy leesik egy rohadt nagy szikla a szívéről. Gyorsnak kellett lennem, ha nem akartam a szokásos kioktatást hallgatni, úgyhogy sietősen összefoglaltam, hogy milyen a város, meg hogy mit ettem. Kicsit megnyugodott, hogy nincs semmi bajom, de valahogy éreztem, hogy ott gáz van.
- Zoe, figyelj. Nagyon örülök, hogy rendben vagy, de tudnod kéne valamiről - hallottam aggódó hangját a telefonból.
- Miről? - kérdeztem, és kezdett kicsit beparáztatni.
- Az öcséd.
- Mi van vele? - kérdeztem mostmár félig kiabálva. Nem bírom, amikor így húzza az idegeimet.
- Nyugodj meg, kislányom, semmi sem történt vele. Épp az előbb telefonált...
- Hogyhogy? Hol van? Anya, mondj már valamit - sürgettem a tőlem szokatlan hisztériával a hangomban, amitől kicsit meg is rökönyödtem.
- Megszökött.
- Mi van?
- Elindult utánad, Los Angelesbe.
- Ide?
- Igen.
- És hogy a francba fog eljutni idáig?
- Elvitte apád régi kocsiját.
- De hát az alig működik - fogtam a fejem. Ezt a hülyegyereket.
- Megjavítatta Chicagonál. Az előbb már Denverből telefonált.
- Denverből? - lehetetlen. Máig sem értem, hogyan szökött meg észrevétlenül úgy, hogy utána egy pillantás alatt átutazta a fél országot.
- Nem tudtam rávenni, hogy visszajöjjön... Ha odaér, beszélj a fejével! Még csak tizenhét éves, az Isten szerelmére...
- Tudja egyáltalán, hogy hol lakom?
- Tudja. Megszerezte a címet, mielőtt még elindultál. És a gitárodat is elvitte - mondta anya egyre sírósabb hangon, és szinte hallottam, ahogy tördeli a kezeit.
- Istenem - hunytam le a szemem, és a homlokomhoz emeltem a tenyerem. - Jó, anya ne aggódj. Megoldom.
Miután letettem a telefont, muszáj volt leülnöm. Az öcsém Los Angelesbe tartott, jogsi nélkül, egy rozoga autóval. Ha lerobban a sivatag közepén, nem tudom, hogy fogja túlélni, de ha véletelnül mégis eljut egyszer idáig, én megölöm. Ha valami baja lesz a gitáromnak, duplán megölöm.
Muszáj volt kiszellőztetni a fejem, úgyhogy lementem az utcára, aztán kerestem valami olcsó kis kajáldát, hogy végre ehessek.

Már este fél nyolc felé értem vissza a lakásba, úgyhogy gyorsan elkezdtem készülődni. Átöltöztem, felvettem az össze-vissza foltozott bőrdzsekimet, és elindultam. Pont mielőtt kiléptem volna az ajtón, megcsörrent a telefon.
- Kurva jó - sóhajtottam, és visszacsuktam az ajtót. Odamentem a telefonhoz, és felvettem. - Halló.
- Zoe, te vagy az? - hallottam a telfonból, mire elkerekedett a szemem. Az öcsém volt.
- Mike! - ordítottam a kagylóba. - Én esküszöm kinyírlak!
- Szóval már beszéltél anyával - röhögte el magát. Ha ott lett volna mellettem, kapott volna egy jókora pofont. Tőlem tanulta a pofátlanságát.
- Ide figyelj - váltottam át halkabb, de annál fenyegetőbb hangnemre. - Ha most azonnal nem fordulsz vissza, és húzol haza Connecticutba, rádküldöm a rendőrséget. Tudom a kocsid rendszámát. És tudom, hogy fű is van nálad.
- Zoe, elhallgatnál egy pillanatra? - esett kétségbe Mike.
- Mondjad, de kurva gyorsan, mert egy perc múlva leteszlek.
- Nem fogok visszafordulni, mert pár óra, és Los Angelesben vagyok.
- Akkor most mondd el, hogy mégis mi a francért hívtál.
- Megálltam telefonálni, mert... A kocsi alig bírja már, és a pénz sem vet fel túlságosan...
- Nem - közöltem egyszerűen, kitalálva az öcsém gondolatát.
- Mi nem?
- Nem fogok kimenni érted, Mike. Hülye voltál, majdnem sikerült, nem az én dolgom. Ha ideérsz, felőlem lakhatsz nálam, ha nem érsz ide, akkor nem érsz ide, így jártál. Stoppolj.
- Te jó Isten, Zoe, nyugodj már le, nem akartalak megkérni, hogy értem gyere!
- Megy az idő, Mike.
- Csak azért hívtalak, hogy tudd, reggelre valószínűleg odaérek.
- Jó - mondtam kicsit megnyugodva. - Mi van a gitárommal?
- Semmi baja.
- Szerencséd - fogtam a fejem megkönnyebbülve. - Hívd fel anyát, mert halálra aggódja magát.
- Az előbb hívtam.
- Oké. Akkor tudod, hol találsz.
- Aha.
- Szia. És vigyázz magadra.
- Szia, Zoe.
Lecsaptam a telefont, aztán sóhajtva előkotortam a zsebemből a kulcsokat, és a folyosóra kilépve bezártam a lakásajtót.
Az utcán már kezdett megnagyobbodni a tömeg, és egyre több fiatalabb, kocsmázni induló arccal lehetett találkozni. Lesétáltam a Sunsetre, aztán befordultam a Rainbow felé. A Roxy előtt még nem volt nagy tömeg, a koncert eleve csak tízkor kezdődött volna, szóval addig a Rainbowban ültem, és iszogattam. Ilyenkor van, hogy egy-két arc leszólít, meghív egy italra, és próbál közelebb férkőzni, de miután megiszom az ingyen piát, általában le is pattintom őket. Sokat spórolok rajta.
Jóval tíz előtt már jobbnak láttam elindulni, mert féltem, hogy a tömeg miatt nem fogok tudni bejutni a koncertre. Mindenképp látni akartam a dolgot.

******

Bejutottam. A jegyért kiperkáltam a pénzt, de a tömeget nagyon nem bírtam. Egy csaj (akin erősen érződött, hogy félnaponta füvezik) totál beszívva nyomta a rizsát nekem valamiről, miközben sorban álltam, aztán egy colos srác mellettem elhaladva rácsapott a fenekemre, és még csodálkozott, amikor nekilöktem a falnak. Öt perc alatt huszonnyolcan próbáltak meg fellökni, és páran rátapostak a tornacsukámra is. Na ezért nem bírom a tömeget. Főleg, ha őrült emberekből áll. Utólag visszanézve pedig nagyon megérte... Amennyire csak tudtam, előretolakodtam, és aránylag közel a színpadhoz elhelyezkedtem. Aztán elkezdődött a koncert.
Elmosolyodtam, ahogy megláttam a srácokat teljes színpadi felszerelésben. Amíg Axl beszélt, a tömeg végig morajlott, néha őrjöngésben törtek ki, ami engem is magával ragadott, és a többi emberrel együtt ordítottam. Életemben nem volt részem olyan élményben, abban a klubkoncertes hangulatban, ami ott és akkor volt.
Ahogy elkezdték játszani az első számot, azt hittem, megőrülök. Axl felkonferálása szerint a Reckless Life volt. A dal közepe táján már teljesen bekábultam, azt is elfelejtettem hol vagyok, önkívületi állapotban ordítottam, meg füttyögtem a tömeggel együtt. Hatalmas volt.

******

A koncert végére már teljesen meg voltam őrülve. Elképesztő volt a show, amit csináltak, hihetetlen volt a zenéjük. A végére már a mellettem álló lánnyal egymás vállát átfogva ugráltunk meg ordítottunk, minden ismertség nélkül. A zene összehozza az embereket.
Valahogy kijutottam az utcára (akkorra már pont elegem is lett az összes emberből), és a kicsit hűvösebb éjszakai levegőtöl rögtön magamhoz tértem egy kicsit. Slash azt mondta, koncert után a Rainbow-ba mennek, szóval bementem a bárba, és kerestem egy szabad asztalt. Végigfeküdtem az egyik padon, ettől pedig nyilvánvalóan úgy néztem ki, mint egy félájult, részeg csaj. Kábé úgy is éreztem magam. Sosem hallottam még ilyen zenét. Pedig nem lehet mondani rám, hogy hülye vagyok a zene terén, mert annyiféle-fajta lemezem van otthon a könyvespolcomon, hogy megszámolni sem bírom. De ez. Ez kész. Nem tudom, miért, de tusztára kiütött a koncertjük. Nem hiszem el.
- Hé - hajolt közelebb Duff, hogy megnézze, élek-e még. - Na, milyen volt?
A többiek is megérkeztek közben egy jó adag piával, amit lepakoltak az asztalra.
- Kurva jó! - ültem fel, mire Izzy, aki pont egy üveg sört rakott le elém elröhögte magát. - Kibaszott jó volt. Hé, Duff.
- Mi? - kapta oda a fejét, amikor meghallotta a nevét.
- Elkenődött a rúzsod - nevettem el magam, és áthajolva az asztal fölött letöröltem az arcáról a piros rúzst.
- Kösz - röhögte el magát, aztán maga mögé pillantott, majd felém fordult. - Te, ismered Stevent?
Megállt mellette egy nála jóval alacsonyabb, vigyorgós szőke srác pár üveggel a kezében, és rámnézett.
- Nem - álltam fel, és a kezemet nyújtottam Steven felé. - Zoe.
- Steven - vigyorgott továbbra is a srác, és kezet fogott velem. Túlságosan is alaposan mért végig, úgyhogy szorítottam egy erőset a kezén, mire röhögve elkapta, és megrázta a kézfejét. - El akarod törni a kezem?
- Áá, nem szívesen vágnám tönkre a karrieredet - villantottam rá egy vigyort, és visszaültem Izzy mellé. Úgy éreztem, Steve enyhén félreértelmezi a helyzetet (nagy valószínűséggel azt hitte, hogy groupie vagyok), de inkább annyiban hagytam. Majd rájön.
- Hé - lépett oda Slash is Axl társaságában, és leültek mellénk. - Na, mi van?
- Zoe szerint kurva jók vagyunk.
- Igen? - röhögött rám Slash, és felbontotta a sörömet. Látszott rajtuk, hogy azért rohadt büszkék, amiért kurva jónak lett titulálva a bandájuk.
- Te Zoe, én még nem is ismerlek. Azon kívül, hogy láttalak már nadrág nélkül - vigyorgott rám Axl, mire a többiek elröhögték magukat. Steven meg le volt maradva.
- Aha - bólogattam zavartalanul, és elvigyorodtam. Engem próbáljon meg valaki zavarba hozni. - Duff gondolom mondta, hogy alkalmaznátok a bandában.
- Aha, mondta.
- Connecticutban tanultam grafikusnak, ott kaptam hasonló melókat is, szóval nem ismeretlen a terep.
- Grafikus? - kérdezte értetlenül Steven.
- Az - néztem rá, mire elröhögte magát. Na, rájött.
- Csak mondjátok el az elképzeléseket, adjatok fotókat, ha kell, és megcsinálom.
Ezután a srácok letraktáltak egy rakat ötlettel, meg tervvel, öten ötfélét fújtak. Próbáltam észben tartani az öteleteiket, és fejben már terveztem is valami olyasmi plakátot, ami mindegyiküknek megfelel. Slash még le is firkantott pár tervet egy szalvétára.
- Guns N' Roses - olvastam fel hangosan a banda logója alá írt nevet. A logó elég kezdetleges volt, de baromi jól lett kitalálva. Grafitrajz, aprólékos és pontos. - Ezt ki tervezte?
- Én - ivott bele a sörébe Slash, mire elkerekedtek a szemeim. Azt a rohadt. Nem tudtam, hogy így tud rajzolni.
- Jó. Akkor megcsinálom - szedtem össze a sok összefirkált szalvétadarabot, és begyűrtem őket a táskámba.
Aztán folytattuk a dumálást. Egyre több dolgot tudtam meg a fiúkról, olyan kis apró baromságokat is, amiket nem is gondoltam volna. Duffnak van egy csomó testvére, Axl és Izzy már jó régóta ismerik egymást, ahogy Steven és Slash is. Ja, igen. Slash még alig töltötte be a húszat. Egy-két hete volt a szülinapja. Fura, hogy fiatalabb nálam.
 

Már elmúlt vagy hajnali három is, mire ismét full részegre ittam magam. A srácok se voltak valami józanok. Steven körbejárt a bárban, és ismeretlen csajok számát gyűjtötte be (?), Izzy megivott minden maradék piát, ami csak az asztalon volt, Slash megint majdnem beájult, Duff a fejemre adta a kapitány sapkáját, miközben röhögőgörcsöt kaptam éppen (ez gyakran előfordul, ha részeg vagyok), Axl meg a bárpultnál dumált két csajjal. A két lány végül nevetgélve elment, Axl meg odalépett az asztalhoz.
- Fél négy van - vágódott le mellém, én meg rádőltem a vállára, és már szó szerint sírtam a röhögéstől. Nem tudom, azt hiszem Duff mondott valamit, amin rohadtul elkezdtem nevetni.
- Hat - csapott le az asztalra Steven pár papírdarabot. Képes volt, és összegyűjtötte hat ismeretlen csaj számát.
- Te hülye vagy - ittam bele a poharamban lévő piába (már nem nagyon számított, hogy mi az), de elég volt ránéznem Duffra, és megint kitört belőlem a röhögés. Majdnem az orromon jött ki a vodka-szóda. Úgy látszott, Duffot ez nagyon szórakoztatja, konkrétan kínzott a nevettetéssel.
- Shsssshs - suttogta Slash már csukott szemmel, félig az asztalon fekve.
- Oké... Ne nézz rám - takartam el a szemem röhögve. Durva egy dolog, amikor berúgok. - Mehetünk hozzám.
- Jó ötlet - itta meg Axl a poharában maradt italt, és óvatosan felállt. Ő sem volt valami józan.
- Slash - lökdöstem meg Slash-t, aki még félig ébren volt, de egy hajszálnyira volt a beájulástól. - Nem fogunk még egyszer hazavonszolni.
- Jó, jó, ébren vagyok - mondta csukott szemmel.
- Aha, látom.
- Megyek, várjál - egy centit sem mozdult.
- Na jó, gyere - fogtam meg a karját, és megpróbáltam felhúzni. Izzy fogta a másik karját, és így a vállunkkal támogatva próbáltunk elvinni őt az ajtóig. a friss levegőtől valamivel ébrebb lett, úgyhogy (hál' Istennek) tudott menni a saját lábán is.
- Oké, merre? - állt meg Duff az út közepén. Egy autó sem járt arra.
- N Clark.
- Még jó, mindjárt elájulok - indult el Steven, de a második lépésnél megbotlott a saját lábában. Pont úgy nézett ki, mint egy részeg félnótás.
Az út szintén több ideig tartott valamivel, mint normális esetben. Axl majdnem felbukott a saját lábában, és szerintem fogalma sem volt abban a pillnataban, hogy egyáltalán hová megy. Slash lefeküdt az út közepére, és majdnem el is aludt, Izzy és Duff pedig egyszerűen megfogták a két kezét, és elkezdték a földön húzni. Stevennek "elfáradt a lába", ezért azt akarta, hogy őt is húzzuk a földön, Slash közben felébredt, és úgy döntött, hogy inkább megy a saját lábán, ahelyett, hogy feltörölnék vele az egész Sunsetet, én pedig próbáltam egyenesben tartani Axlt, aki közben valamin nagyon elkezdett röhögni, ez átragadt rám is, és minden kezdődött elölről. Vagy fél óra volt, mire eljutottunk a lakásomig. A lépcsőházban felmenni is egy külön mutatvány volt, hát még megtalálni a lakásom ajtajának a kulcslyukát.
- Ne! - néztem röhögve Axlre, aki fogta magát, és rágyújtott a folyosó közepén. - Dobd el.
- Adsz egyet? - nyújtotta a kezét Izzy, én meg kiütöttem a kezéből a szál cigit.
- Ne már!
- El van nyomva - dobta el Axl is, és elnyomta a csikket a cipője orrával.
- Neeem tudom kinyitni - szenvedtem közben a zárral, mire Slash félretolt, és legnagyobb meglepetésemre elsőre sikerült kinyitnia az ajtót.
A srácok sorban becsörtettek a lakásomba, nem éppen a leghalkabb módon.
- Üdv nálam - kapcsoltam fel a villanyt. Slash rögtön bedőlt az ágyamba, arccal előre, Steven valami olyasmit mondott, hogy ő a fürdőkádban akar aludni, Axl elfoglalta az egész kanapét, Izzy leült a földre, és még mindig ivott valamit, Duff meg kiment a picike erkélyemre bagózni.
Még egy jó ideig dumáltak össze-vissza - természetesen jó hangosan, hátha valaki bezörget hozzánk, hogy kussoljunk -, de én nem bírtam tovább, bedőltem Slash mellé az ágyba, és elaludtam.