8. fejezet

HOTEL CALIFORNIA

- Szóval? - törte meg a csendet Axl, és elkapta a fejét. Fura volt.
- Mit szóval?
- Hány kiló vagy?
- Mi van? - röhögtem el magam, és a fejemhez kaptam. Még a röhögéstől is lüktetni kezdett a sebem.

- Azt mondtad, nem sértődsz meg.
- Nem is, de nem hiszem, hogy ez rád tartozna.
- Miért?
- Tippeld meg basszus, az előbb cipeltél fel a lépcsőn - ráztam meg a fejem mosolyogva, és kibújtam a farmerdzsekimből. Axl szórakozottan nézte, ahogy szenvedek egy sort a kabát levételével, aztán mosolyogva felült. Olyan idegesítő, amikor nem válaszol, csak mosolyog. Az őrületbe kerget.
- Ne mosolyogj már így! - szóltam rá, mire röhögni kezdett.
- Hogy?
- Így - próbáltam utánozni az idétlen vigyorgását, de a reakciójából ítélve elég viccesre sikeredett.
- Bocs - röhögte el magát.
Axl továbbra is vigyorgott, a "húzd le magad a vécén" arckifejezésemet látva pedig simán kiröhögött, aztán feltápászkodott az ágyról, és körbejárta a szobát. Megállt az egyetlen polc előtt, ami a lakásban volt, és felemelt róla egy lemezt. Mike elhozta azokat a cuccaimat is Connecticutból, amik már nem fértek bele a táskámba, így az összes lemezemet, a lemezjátszómat, az erősítőmet (mármint a kisebbet persze, nem amit a zenekarosdihoz használtam), meg egy szakadt bőrtáskát, amiben most a pénzünket tároljuk. Amint ő megérkezett, hirtelen tele lett a lakás. Aminek egyébként baromira örülök, mert jobban bírom, ha körül vagyok véve mindenféle kacattal.
- Ez a tiéd?
Felkaptam a fejem, aztán rögtön össze is szorítottam a fogaimat az éles fájdalomtól a halántékomon. Nem szabad ilyen gyorsan forgolódnom.
- Várj - emeltem fel a kezem, és megvártam, amíg kitisztul a látásom.
- Tiéd? - ismételte meg Axl a kérdést, és levágódott mellém az ágyra. A gitárom volt a kezében.
- Aha - nyúltam érte, és a nyakánál fogva az ölembe tettem. Kivettem a húrjai közé csúsztatott pengetőt, és kicsit hangoltam a húrokon, mert nem szóltak a legtisztábban.
- Mi van? - pillantottam Axlre anélkül, hogy felemeltem volna a fejem. Már megint úgy mosolygott. - Kivagyok tőled.
- Bazdmeg, csak nézlek! - nevette el magát, aztán villámgyorsasággal elővette a cigijét, és rágyújtott. Még rászólni sem tudtam.
Szó nélkül hagytam, aztán mosolyogva végigpengettem a húrokat. Tökéletes. Próbaképp lefogtam pár akkordot, de semmi kivetni valót nem találtam rajta.
- Ez mi?
- Csak hangolok - vigyorodtam el, és egy pillanatra sem emeltem el a szemem a gitárról.
- Ez egy szám.
- Oké, Hollywood - ismertem be, aztán a falnak dobtam a pengetőt, és magam mellé ejtettem a gitáromat. Utáltam, hogy minden egyes hirtelen mozdulatnál rámjön az ájulhatnék. Holnapután kéne kezdenem az Abbey-ben, és egyébként is utálok egy helyben ücsörögni.
Keresztbe hanyatt dőltem az ágyon, és oldalra kaptam a fejem, amikor Axl elnyomta a cigijét a hamutartóban, aztán mellém feküdt. Elfordította a fejét, és a szemembe nézett, de most nem reagáltam semmit az idióta mosolyára. Kifejezéstelen arccal bámultam a szemébe, és fura, de semmi nem járt a fejemben. Az ég világon semmi.
- Itt a jég - hallottam hirtelen, a következő pillanatban pedig a vállamon landolt az a bizonyos zacskó.
- Aaaa, bazdmeg Mike - ültem fel, és a vállamat szorongatva a halántékomhoz emeltem a jeget. A jó testvér dolga lebénítani a fél karodat, miközben amúgy is fejsérülésben szenvedsz. Mire lennék én az öcsém nélkül. Axl összeráncolta a szemöldökét. Ja, igen, az öcsém és én magyarul kommunikálunk egymással, ahogy a szüleinkkel is, úgyhogy kicsit fura lehetett az előbbi megnyilvánulásom. Egyébként tök jó buli magyarul dumálni az amerikai tömegben, ahol senki sem érti, miről hadoválsz. Vigyorogva néztem, ahogy Axl annyiban hagyja, aztán megfogja a cigis dobozát, aztán feláll.
- Megyek.
- Jó, menj - néztem fel, de csak a bal szememmel láttam, mert a jobbat eltakarta a jeges zacskó. - Kösz mindent.
Axl szó nélkül az ajtóhoz lépett (valahogy sejtettem, hogy nem fogja lereagálni a köszönetnyilvánításomat), kinyitotta, aztán visszafordulva mondott valamit a mögötte álló Mike-nak. Egy szót sem hallottam belőle, csak azt láttam, hogy kezet fognak, aztán becsapódik az ajtó Axl mögött. Tipikus.
- Hozz kaját, ha már támogatni nem vagy képes drága nővéredet - dőltem vissza az ágyra, és megfogtam a következő pillanatban mellettem landoló müzlisdobozt. - Rendes kaját.
- Nincs - hallottam Mike hangját a konyhából.
- Akkor te mit ebédeltél?
- Müzlit - mondta már a szoba ajtajából, aztán nekifutásból hasra vetette magát mellettem az ágyon.
- Basszus, ne már, fáj a fejem - csaptam hátba, mire röhögni kezdett, aztán felemelte a fejét.
- Szóval, mi a szar történt?
- Lefejeltem Jasont, az történt.
- Mindig is tudtam, hogy kemény nővérem van, de most már büszke is vagyok rád.
- Kösz, bazdmeg - emeltem el nevetve a fejemről a jeget. - Nem ázott át a kötés?
- Nem. Akkor kórházba kéne vinni.
- Akkor sem megyek kórházba, ha a fél fejem leszakad.
Mike sóhajtva feltápászkodott, és ismét kiment a konyhába. Valahogy megszokta már a kórházdilimet, és sosem tesz megjegyzést, ha megsérülök, hogy "orvoshoz kéne menni", mert tudja, hogy úgysem mennék. Szívből gyűlölök minden egyes kórházat, és igen, ez is visszavezethető természetesen egy gyerekkori emlékre, amit még felidézni is utálok. Mindegy is.
- Oké, pizza van - lépett elém Mike, és az ölembe ejtette a dobozt.
- Kösz. Ettél már?
- Aha. Pont ettem, amikor megjöttetek, aztán megláttam a véres fejed, és elment az étvágyam.
- Kösz, Mike. Imádlak, Mike.
- Ne már, poén volt - röhögte el magát az arckifejezésem láttán, aztán vigyorogva odament az ócska kis tévéhez, és bekapcsolta. - Na nézzük, mi jó megy délután négykor.
Valami béna sorozat ment, tele drámával, meg baromságokkal. Folyton ezt nyomatják a népnek, de hogy ezek milyen célt szolgálnak, azt én sem tudom.
- Kapcsold már el - mondtam teli szájjal, mire Mike feltápászkodott, és nagy nehezen keresett valami normális műsort. Az egyik csatornán Eagles nagykoncertet adtak, úgyhogy azzal is elvoltunk egy darabig. Legutóbb a feloszlásuk előtt hallottam a Hotel Californiat. Anyámnak volt egy Eagles-lemeze, de a francért se akarta odaadni, csak úgy engedte hallgatni, hogy közben ott ült mellettem. Nagyon féltette a cuccait, főleg a lemezeit.
- Fel kéne hívni anyát - meredt Mike a képernyőre, és arrébb rúgta a tornacipőjét.
- Neked is ő jutott eszedbe? - vigyorodtam el, és magam mellé tettem a már üres pizzás dobozt.
- Aha. Emlékszel, amikor megtaláltad a garázsban az Eagles-lemezt egy eldugott kis polcon, és azután három napig folyamatosan a Hotel Californiat hallgatta? - fordult felém Mike mosolyogva. Halkan felnevettem, ahogy visszaemlékeztem rá. Emlékszem, milyen arcot vágott anyám, amikor eléugrottam a kedvenc lemezével e kezemben. - Na, felhívod?
- Hívd te, én felállni sem tudok.
- Azért nem nyomorék lettél, ne sajnáltasd magad - vonta fel a szemöldökét az öcsém, aztán röhögve felállt, és a telefonhoz lépett. Csendben tárcsázott, aztán várt. És várt. És várt. - Kilencedszerre csöng ki, bazdmeg. Otthon van egyáltalán?
- Vasárnap van, szóval.. - kezdtem, aztán megakadtam. Mit is szokott csinálni anya vasárnaponként? Takarít, takarít, és még többet takarít. Mindig, az év minden egyes vasárnapján. Akkor otthon kéne lennie. - Szerintem otthon van.
- Pedig nem veszi fel - motyogta Mike, és dobolni kezdett a lábával. Aztán hirtelen felpattant a szeme, és kihúzta magát. - Héé, szia, anya. Mike vagyok.
Anya annyira kiabált a telefon másik végén, hogy az ágyban ülve is hallottam, ahogy örömujjongásban tör ki Mike hangjának hallatán.
- Aha, minden rendben. Zoe is jól van - pillantott rám öcsém kérdőn, mire lassan megráztam a fejem. Ha anyám tudomást szerez a sérülésemről, elintézi, hogy hazamenjek, vagy ne adj Isten ő utazik ide. Képes rá. - Aha, eszünk rendesen... Ööö, sült csirke meg rizs. Neem, nem eszünk gyorskaját. Nem, anya, nem pizzát zabálunk éjjel-nappal, nyugodj meg.
Halkan elnevettem magam, Mike meg felém fordult, és mosolyogva megforgatta a szemét, miközben anya a telefonban folyamatosan csacsogott valamiről.
- Igen..? Igen? - csillant fel az öcsém szeme, mire felkaptam a fejem, és csendben figyeltem, hátha hallok valamit. - Mi volt benne...? Naa, modellmunka? Hé, Zoe.
Mike röhögve pillantott felém, én meg semmit sem értettem. Nem érdekelt a halántékom, felpattantam az ágyról, és odaszédelegtem a telefonhoz. Kikaptam a kagylót Mike kezéből, és azonnal beleszóltam.
- Halló? Aaúúú, ba... - kaptam a halántékomhoz, amihez szerencsésen odaszorítottam a telefont, aztán a másik kezemet a számra tapasztottam, hogy még véletlenül se csússzon ki a számon, ami először eszembe jutott.
- Halló? Itt vagy? - hallottam az aggodalmaskodó hangot a kagylóból, mire a másik fülemhez emeltem, és gyilkos pillantással néztem Mike-ra, aki közben röhögőgörcsöt kapott a szerencsétlenkedésemen.
- Ööö, halló, Zoe vagyok.
- Szia, drágám, hogy vagy? Minden rendben?
- Igeen, anya, de... miről beszélt Mike?
- Igen, igen. Jött neked egy levél.
- És?
- Modellmunkát ajánlottak neked. Előkerültek a régi képeid...
- Mi van? - emeltem fel a hangom, és nagyon reméltem, hogy nem azokról a képekről van szó, amikre gondolok.
- Igen, kicsim, látták a portfóliódat, és..
- Ne - hunytam le a szemem, és nagy levegőt vettem. - Anya, mondtam már. Nem szeretnék ilyesmivel foglalkozni.
- Igen, de ez jó kis munka lenne, és keresnél vele egy kis pénzt is!
- Anya, légyszi. Visszautasítom, oké?
- Sejtettem, hogy ezt fogod mondani. Akkor beszélek velük - hallottam anya hangján, hogy csak megpróbálta adni a támogató anyuka szerepét, de valójában azért imádkozott, hogy utasítsam vissza. Nem véletlenül mesélt el minden egyes apró igazságot arról a munkáról...
- Köszi - lélegeztem fel, és kicsit meglepődtem, milyen könnyen ment. Amikor elkészítették rólam azokat a rohadt képeket egy évvel ezelőtt, anyám akkor sem rajongott az ötletért, de mivel szükségünk volt a pénzre, elvállalt egy anya-lánya "cukik vagyunk" fotózást. Bahh.
Anya még kérdezgetett pár dologról, aztán letette, mert sietett felmosni a konyhában. Visszatettem a kagylót a helyére, és rávetettem magam az ágyra.
- Kussolj - fojtottam a szót Mike-ba egy pillantással, aki gyorsan visszacsukta a száját, és megpróbálta visszatartani a röhögését. - Kurvára nem vicces.

******

-Uhh, bazdmeg, tiszta vér - húzta el a száját Mike. Csak szimplán megkértem, hogy nézze meg a sebemet, de úgy látszik, nincs hozzá gyomra.
- Nem mondod, ez egy seb - pillantottam felé, miközben fintorogva megnézte közelebbről a halántékomat.
- Szerintem le kéne mosni az odaszáradt vért. Akkor szebb lenne.
- Oké, akkor mindjárt jövök.
Beléptem a fürdőszbába, aztán a redvás tükör előtt állva óvatosan lecsavartam a fejemről a gézt. Végre nincs elszorítva a vérkeringésem, tudok rendesen gondolkozni. Közelebb hajoltam a tükörhöz, és felszisszentem a seb láttán. Nem csodálom, hogy Mike húzta a száját. A már odaszáradt vér szinte fekete volt, enyhe vörös beütéssel. Gyönyörű.
- Minden oké? - hallottam öcsém hangját a szoba felől. Kicsit gyanús lehetett a néma csend.
- Aha - kiáltottam vissza, aztán lehajoltam a csaphoz, megnyitottam a hideg vizet, és óvatosan mosni kezdtem az arcom jobb felét. Csak mert nem csak a halántékom volt véres, hanem a fülem, és a nyakam is. Nagy szenvedések közepette (elég macerás volt megmosni a sebet, nagyon kellett vigyáznom, hogy nehogy felszakítsam még egyszer) sikerült a művelet. Megragadtam egy törölközőt, és óvatosan letöröltem az arcom, aztán újra a tükör felé fordultam. Nem is értem basszus, honnan jött az a sok vér. A seb konkrétan egy pár centis kis semmi volt.
- Te, Mike, nézd már - léptem a szobába, mire öcsém elfordította a tekintetét a tévé képernyőjéről.
- Az a sebed? - kérdezte vigyorogva, végül elröhögte magát. Egy mozdulattal lecsusszant az ágyról a földre, így közelebb került a tévéhez. Hátát nekidöntötte az ágy oldalának, aztán újra felém fordult.
- Kicsi, de fájdalmas, jó?
- Oké - tette maga elé a kezét megadóan Mike, és inkább nem állt le rajtam gúnyolódni. Jól is tette.
Leültem mögé az ágyra, és unottan, üveges szemekkel bámultam az éppen aktuális akciófilmet. Szívem szerint lementem volna a bárba, vagy beültem volna valahová Jackie-vel, de még mindig fájdalmasak voltak a hirtelen mozdulatok, és az alkohol sem lett volna rám jobb hatással, úgyhogy jobbnak láttam, ha otthon maradok. Utálok semmit téve ücsörögni.
Este nyolc körül járhatott az idő, és már erőteljesen sötétedett. A nyitott erkélyajtón behallatszott az utca zaja, amibe mostmár részeg kiabálások, és idióta röhögések is vegyültek. Hanyatt dőltem az ágyon, aztán előkotortam a farmerdzsekim zsebéből a cigis dobozomat és az öngyújtómat, majd rágyújtottam. És még azt hittem, unalmas lesz ez az este...