10. fejezet

WHY DON'T YOU JUST... FUCK OFF?!

1985. szeptember 3. de. 3:45, Palm Ave, West Hollywood

Csak hallgattam, hogy közelednek a léptek. Nem volt hajlandó válaszolni.
- Ki az? - ismételtem meg a kérdést halkabban. Biztosan hallotta, mert az utcán síri csend volt, és alig nyolc méterre lehetett tőlem.

Mike riadt tekintettel felém fordult, és ugyanazt tudtam kiolvasni a szeméből, amire én gondoltam: ezer százalék, hogy ez Jason. Igen, és akkor? Ahelyett, hogy elindultunk volna tovább, álltunk ott egymás mellett, mint két idióta, és vártuk, hogy mégis ki a franc szólított le tíz másodperccel ezelőtt. Semmit sem láttam, mert az utcai lámpa pont a pofámba világított. Az a tag meg csak nem akart odaérni.
- Hé - indultam meg felé. Egyre hangosabb léptek, aztán...
- Zoeee - vigyorgott rám Slash, mire összerázkódtam, aztán még mindig erősen dobogó szívvel vállba löktem őt.
- Anyádat - ütöttem még egyet a karjába, mire védekezésképpen maga elé kapta a kezét. Tényleg megijesztett.
- Most mi van? - röhögte el magát, és közelebb hajolt. - Félsz?
- Hagyjál már, te kis idióta - nevettem fel, és eltoltam a képemből az arcát.
- Kis idióta? Magasabb vagyok, mint te.
- Te még csak most töltötted be a húszat, kisapám - néztem rá. Egyébként is, ugyanakkorák voltunk. - Amúgy meg ugyanolyan magas vagyok, mint te.
- Mert nagy a hajad.
- Mondod te - vontam fel a szemöldökömet. És igen, tényleg ezen vitatkoztunk, a haláli csöndben, a kiüresedett utcán, az éjszaka közepén. Nem csak gyerekesen viselkedtünk, szinte még gyerekek is voltunk húsz évesként.
- Vitatkoztok még egy sort a magasságotokon, vagy hazamehetünk végre? - lépett mellém az öcsém, és a tőle megszokott nyugalommal zsebre vágta a kezét. Mike egyébként még nálam is magasabb volt, pedig én lehettem vagy 178 centi.
- Te vagy az a debil gyerek - állapította meg Slash, mire Mikre rezzenéstelen arccal bámult rá. - Slash.
- Michael - csapott bele Slash felé nyújtott kezébe Mike, és kifejezéstelen arccal végigmérte őt. Ez az én öcsém.
- Mi a szart keresel itt? - tértem rögtön a tárgyra.
- Csak visszajöttem a piámért, megyek is a többiek után a Canter'sbe - intett a fejével a Santa Monica felé, és a bőrdzsekije zsebébe rakta a kezét.
- A Canter'sbe? - vontam fel a szemöldököm.
- Aha.
- Mennyi az idő? - kérdeztem röhögve. Hajnalban mennek kajáldába, basszus.
- Nem tudom, de kurva éhes vagyok - kezdett toporogni. Meglepő, de egész józannak tűnt.
- Akkor menj.
- Jó, csak ezt oda akartam adni - húzta ki az egyik kezét a zsebéből, és felém nyújtotta a benne lévő papírt.
- Ez mi? - kérdeztem, miközben átvettem tőle. Nem papír volt, hanem két-három fénykép. A bandáról.
- A plakáthoz, tudod - mondta Slash, és közelebb hajolva rábökött az egyik fotóra. - Szerintem ezt kéne rárakni, de a többiek persze mást akarnak, úgyhogy rád bízzuk.
- Oké - tettem zsebre a képeket. - Ez minden?
- Aha - vonta meg a vállát, mire már nyitottam volna a számat, hogy elköszönjek, de Slash pillantása a halántékomra csúszott. Na, ezt szerettem volna elkerülni. - Mi történt a fejeddel?
- Semmi, bevertem az ajtófélfába - vágtam rá rögtön, Mike meg azzal a "te hülye vagy" pillantással nyugtázta a fedősztorimat.
- Aha - bámult felvont szemöldökkel az arcomba Slash. Nem valószínű, hogy elhitte.
- Tudod, mert olyan magas vagyok.
- Kussolj - röhögte el magát.
- Na, menjél - mondtam gyorsan, kihasználva a pillanatnyi alkalmat. - Majd hozom a plakátot.
- Oké, csak ugorj be vele.
Elköszöntünk, aztán sarkon fordultam, és elindultam a Sunset Strip felé. Slash pedig hál' Istennek a másik irányba ment, úgyhogy nem is kellett tovább feszegetni ezt a bekötött-fej-kérdést.
- Hé, várj már! - ért utol az öcsém egy zebránál, aztán megragadta a karomat, mire megálltam. Zihálva az oldalára szorította a kezét, és görnyedve próbált meg pihenni egy kicsit. - Hova sietsz?
- Haza, bazdmeg - forgattam meg a szemem, aztán megvártam, hogy Mike összeszedje magát, és végre tovább mehessünk. - Na, gyere már.

******

- Végre - fordítottam el a kulcsot a zárban, aztán ahogy beléptem az ajtón, felkattintottam a villanykapcsolót, és a falhoz vágtam a farmerdzsekimet.
- Azt a rohadt - mondta Mike egyszerűen, aztán levágta magát a rongyos kanapéra a sarokban.
Tudtam, hogy ki van akadva. Én is ki voltam. Pár óra leforgása alatt rámtukmáltak egy füves zacskót, menekültünk a rendőrök elől, letartóztattak, lesitteltek, kiengedtek, és a legrosszabb, hogy egészen a seriffállomástól elsétáltunk hazáig. Egy pokol volt ez az este.
- Soha többet nem teszem ki a lábamat ebből a lakásból - morogta Mike párnába temetett fejjel.
- Azt majd meglátjuk.
- Csak aludjunk, jó? Azt sem tudom, mennyi az idő.
- Három múlt két perccel - pillantottam a földön talált karóra számlapjára. - Itt az órád.
- Kösz.

******

Összesen három órát aludtam. Egyszerűen csak felébredtem hatkor, és nem tudtam visszaaludni. Pár percig bámultam a plafont, ami egyre világosabban rajzolódott ki. Az erkélyajtón már besütött a felkelő nap, de érezni lehetett, hogy odakint még hűvös van. Valamiért mostanában hidegebbek a napok. Lehet, hogy csak az ősz miatt. Reggelente jó kimenni az apró erkélyre, és a hidegben toporogva elszívni egy cigit. Kilátni tőlünk a Sunsetre.
Felültem. Ha már úgysem tudok egy rendeset szunyálni, akkor megnézem azt a rohadt napfelkeltét. Leemeltem magamról az összegyűrődött takarót, aztán letettem a lábamat a padlóra. Hideg volt, úgyhogy felpattantam.
- Húú, basszus - dörzsöltem meg a karomat suttogva, és gyorsan felkaptam egy pulcsit. Felvettem a földről a cigimet, meg az öngyújtómat, aztán halakan elsétáltam Mike mellett, és óvatosan kiléptem az erkélyre.
Mezítláb voltam, de kicsit jól esett a hideg betonon ácsorogni. Kinyitottam a cigis dobozt. Négy szál volt benne. Kurva jó. Így is fogytán vagyunk a pénznek, és nem hogy cigire, de még kajára sem fogja futni, ha így haladunk. Holnap kezdek az Abbey-ben, úgyhogy a rezsire meg az ételre csak fogja futni, a többi meg... Lehet, hogy egy időre vissza kell fognom a szórakozásból.
Szívtam egy hatalmasat a cigiből, aztán leütögettem a hamut a korlát szélén. A kifújt füstön már átszűrődtek a nap piros sugarai. Újabb nap. És mivel fogalmam sincs, mennyi ideje vagyok Hollywoodban (szerintem még egy hete sincs, hogy ide jöttem), lassan el kéne kezdenem az iszogatáson és balhézáson túl melózni is. Teljesen mezítláb, egy rövid gatyában, és egy combig lelógó, kinyúlt pulcsiban ácsorogtam az erkélyen, néha a számhoz emeltem a cigit, és a karomat dörzsölgettem a hajnali hideg miatt. Nem vagyok az a romantikus típus, de ez hangulatos volt. Elkezdtek járni az első autók a Sunseten, az alattam lévő emeleten valamelyik ablakon felhúzták a redőnyt, a sarkon lévő mosodát pedig nagy zajjal nyitotta ki a tulaj - az egész utcában visszhangzott a vasrács ütődése, és a kulcszörgés. Los Angeles felébredt.

******

- Mit csinálsz? - hangzott a fülem mellől, mire ijedtemben eldobtam a kezemben lévő tustollat, és majdnem ráborítottam a tusos üveget az előttem heverő papírra. A haláli csendben hirtelen megszólal valaki, közvetlen mellettem. A szívbaj jön rám.
- Jézusom, hülye vagy? - vetettem egy gyilkos pillantást az öcsémre. Ezek szerint korábban felkelt, mint ahogy gondoltam volna. Miután végeztem a kora reggeli elmélkedésemmel, nagy unalmamban eszembe jutott, hogy van még egy munkám. Előráncigáltam a táskámból, meg a farmerem zsebéből, meg a ruhakupac alól a cetliket, meg fotókat, aztán kivittem a takarómat az erkélyre, és a földön ücsörögve, a készülő plakát fölé hajolva rajzoltam. A tus és tustoll meg alapfelszerelések nálam, úgyhogy szinte azonnal hozzá is kezdhettem a munkához. Épp a banda logóját másoltam át aprólékosan, és ha Mike nem ijeszt meg, talán még tökéletesre is sikerül. - Most nézd meg, bazdmeg, elkenődött.
- Mi? - hajolt közelebb Mike. - Ezen semmi sem kenődött el, te vak.
- De igen, és inkább húzzál befelé - löktem meg a lábát, és visszahajoltam a papír fölé, aztán egy apró kis mozdulattal kijavítottam a hibát. - Szerencséd.
- Miért nem bent csinálod, te hülyegyerek? Kurva hideg van itt kint.
- Na takarodj, mielőtt lezúzlak az erkélyről - emeltem fel a fejem, mire Mike elröhögte magát, és bement a lakásba.
Olyan kilenc felé járhatott az idő, és nem, nem is volt olyan hideg. Mármint, Los Angelesben szinte sosincs annyira hideg, de most teljesen átlagos volt az időjárás. A nap sütött ezerrel, és körülöttem már a beton is felmelegedett a sugaraktól. Az össze-vissza karcolt, firkált, és ütött-kopott rajztáblám a földön hevert, rajta a plakáttal. Amivel máris rengeteget haladtam. A feliratokat külön megterveztem, aztán tussal átmásoltam a rajzlapra, és pár soron kívül már csak a bandáról készült kép ráillesztése volt hátra. Azt még most, délelőtt elintézem, elszaladok lefénymásoltatni, aztán sokszorosíttatom.
Az órákig tartó szöszmötölés, meg tussal való szarakodás után feltápászkodtam a földről, és a takarón mezítláb állva hatalmasat nyújtóztam az ég felé. És ekkor ütötte meg a fülemet... Mit szarozok, belehasított a fülembe egy éles füttyentés. Letettem a kezeimet, és a hang forrása után kutatva kihajoltam a korláton. A mellettünk lévő lakás erkélyén egy magas, fiatal faszi állt, bőrdzsekiben, és cigivel a kezében. Felém vigyorgott. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tűnt jó pasinak, de mivel az a rohadt füttyentés nekem, a rövid nadrágomnak, és a nyújtózástól felcsúszott pólómnak szólt, nem igazán érdekelt, hogy néz ki az a köcsög. Először csak rezzenéstelen arccal bámultam rá, aztán felemeltem a kezem és szó nélkül bemutattam neki.
- Kapd be, paraszt - mondtam mellé, mire csak még jobban vigyorogni kezdett. Még csak kiabálnom sem kellett, olyan közel volt az erkélye. Igen, profi vagyok a szomszédokkal való kapcsolatkialakításban. Felkaptam a rajztáblám a földről. A lehajolásomat persze még egy kurjantással díjazta. Elröhögtem magam, aztán megfordultam, dobtam neki egy csókot, és beléptem a lakásba. Micsoda idióták élnek itt.
- Kinek szóltál be? - kérdezte Mike kifejezéstelen arccal, a ruhakupacban turkálva. Egy kicsit sem volt kíváncsi a hangja, csak éreztetni akarta, hogy imádja a hirtelenharagú nővérét, avagy "ki a fasznak szóltam be már megint".
- A köcsög szomszédnak - közöltem, aztán beléptem a konyhába, és kinyitottam a hűtőt.
- Mentem - kiáltott a szobából Mike.
- Hová? - pattantam az ajtóba, még mielőtt az öcsém meglépett volna.
- Melót keresek. Valami lemezboltban, vagy ilyesmi. Majd jövök.
- Szia - mondtam, de már be is csapódott mögötte a lakásajtó. Egyedül maradtam.
Visszacsoszogtam a konyhába, és kivettem a hűtőből a tejet. És igen, már megint kukoricapelyhet reggeliztem. Én és a változatos étkezés. Leültem a falnál álló pici asztalhoz, és kanalazni kezdtem magamba a reggelimet. Felkönyököltem az asztallapra, és megtámasztottam a fejem a kézfejemen. Tudtam, hogy ma még sok dolgom lesz, de egyelőre lusta voltam csinálni bármit is.
Hirtelen felindulásból felálltam, az ágynál lévő telefonhoz mentem, és a mellette fekvő cetlire pillantva tárcsáztam. Kicsöng.
- Halló?
Oooké. Ez egy női hang. Ez határozottan egy női hang.
- Bocsi, lehet, hogy téves. Vagyis... Duff ott van?
- Miért, ki keresi? - felelt a vékony női hang gyanakodva, mire egy pillanat alatt támadt egy zseniális ötletem.
- A barátnője vagyok. És ott ki beszél? - próbáltam hitelesen adni az egyre jobban dühbe guruló barátnőt, de alig tudtam visszatartani a kitörni készülő röhögésemet.
- Ó... - a telefonban lévő nő úgy tűnik, egy pillanat alatt felfogta, amit mondtam. Pár másodperc csend után enyhe dühvel, és csalódással a hangjában újra beleszólt a telefonba. - Sajnálom, azt hiszem, tényleg téves.
És letette. Visszaraktam a kagylót, és egy pillanatnyi hatásszünet után kitört belőlem a nevetés. Bazdmeg.

Még mindig vigyorogva magamra kaptam valamit, aztán besöpörtem a mappámba a plakát terveit, és kiviharzottam. Bezártam a lakást, aztán lerohantam a lépcsőn, ki az utcára. Gyorsan kész akartam már lenni a plakáttal, egyszerűen nem bírok egy dolgot napokig elhúzni, szóval amibe belekezdek, azt még aznap be is fejezem. Jobbik esetben.
- Aú, bazdmeg - csúszott ki a számon, és máris a földön találtam magam. Nekimentem valaminek. Vagyis valakinek.
- Bocs, ne haragudj - hallottam fentről, aztán megragadtam a felém nyúló kezet, és hagytam, hogy felhúzzon. Lesöpörtem a tenyeremet, meg a farmeremet, és felpillantottam. Egy pillanatig le sem esett, ki áll előttem, csak azután kerekedett el a szemem, hogy felfogtam végre.
- Szomszédlány - tette hozzá előbbi bocsánatkéréséhez röhögve az illető, és végignézett rajtam. A köcsög szomszéd fiú. Hogy rohadna meg.
Nem is reagáltam a megszólításra, csak leguggoltam, és gyorsan felkapkodtam a mappámból kiszóródott lapokat, cetliket, és ceruzákat. A srác egy pillanatig habozott, aztán leguggolt mellém, és segített összeszedni a cuccokat. Óvatosan felpillantottam, miközben egy szó nélkül söpörtem be az összegyűjtött papírokat a rajzmappámba. Helyes fiú. Talán velem egyidős lehet, elég fiatalnak tűnik. Magas, sötétbarna hajú, bőrdzsekis srác. Ha nem lenne egy kibaszott seggarc, talán még le is állok vele dumálni, aztán, ki tudja...
- Tessék - nyújtotta felém a földről felszedett papírokat, mire szótlanul kikaptam a kezéből, aztán feltápászkodtam, és azzal a lendülettel tovább is indultam, otthagyva azt a szerencsétlen fiút. Ennyivel le is rendeztem volna. Ha nem jött volna utánam.
- Hé, várj! - hallottam a tornacsukái dobogását, ahogy utánam rohan. Egy kicsit sem lassítottam, csak mentem tovább a normális tempómban. Persze, hogy utol ért, hiszen ő futott, én pedig csak sétáltam.
- Hogy hívnak? - vigyorgott rám még mindig lihegve a rohanástól, mire rá emeltem a tenkintetem, aztán rögtön vissza is kaptam magam elé. Alig tudtam visszatartani a mosolyt, ami kiülni készült a számra.
- Aha, értem. Szóval te vagy a csendes lány - vágta zsebre a kezét. Még mindig ott sétált mellettem, pedig szerintem tudta, mit gondolok róla. Oké, ez a határozottság kicsit tetszett. - Ma még meg fogsz szólalni?
Már látni lehetett az arcomon, hogy próbálom visszafojtani a vigyorgásomat. Erősen összeszorítottam a számat, de belül már kitört belőlem a röhögés. A francba. Nyilván a srác is észrevette ezt, mert elnevette magát, aztán velem együtt bevette az éles kanyart a következő saroknál.
- Na, nem mondod meg a neved? - kérdezte újból, de csak a nagy csendet kapta válaszként. Közben próbáltam úgy tenni, mintha ott sem lenne, csak a megszokott módon kerülgettem az embereket. - Vagy nem akarod elárulni az igazi neved?
Félmosolyra húztam a számat, aztán befordultam balra, és gyorsan átszaladtam a zebrán, mert pont váltott a lámpa. Ezzel a hirtelen kanyarral majdnem leráztam a srácot, aki kénytelen volt a zebra túloldalán maradni, mert ahogy az autósoknak zöldre váltott a lámpa, egyszerre indultak el, szoros sorban egymás mögött. Esélye sem volt, hogy átmenjen közöttük.
Visszapillantottam, és óvatosan elröhögtem magam, mire a szomszédfiú vigyorogva megrázta a fejét. Nem sokat törődtem vele, sétáltam tovább. Tudtam az úti célomat, szóval egy pillanatra sem torpantam meg; egy üzletsor felé tartottam a Santa Monicán. A múltkor láttam ott egy nyomtatóboltot, reméltem, ott le tudom fénymásolni a bandás fotót, meg a plakátot. Egyszerűnek tűnt, de nem volt az. Mégpedig azért nem, mert az az idióta megint utol ért.
- Ha már a neved nem mondod meg, akkor legalább egy álnevet találj ki, mert nem tudom, hogy szólítsalak - lépett mellém újból, mire oldalra kaptam a tekintetem, és mosolyogva megráztam a fejem. Hát ezt sem koppintom le egyhamar. - Szóval, használjunk álnevet?
Megálltam a járda közepén, és mosolyomat visszafojtva felé fordultam.
- Nagyon örvendek a találkozásnak, az én nevem Lando Calrissian - mondta, mire nem bírtam tovább, kitört belőlem a nevetés. "Lando" mosolyogva figyelte, ahogy előre görnyedve, a hasamat fogva röhögök. Tiszta hülye.
Ahogy abbahagytam a nevetést, láttam, hogy felém nyújtja a kezét.
- Zoe - csaptam bele, aztán erősen kezet szorítottam vele. Nem bírtam már, megtört azzal az idióta névvel.
- Ez az álneved? - kérdezte, miközben újból elindultunk.
- Nem.
- Ó. Egyébként Nick - bólintott, mire oda sem pillantva elmosolyodtam.
- Örvendek.

Te jó ég. Még egy faszfej.