11. fejezet

MILLIN' CROWDS

 

1985. szeptember 3. de. 10:01, Clark Street, West Hollywood

- Hová megyünk?

- Mi sehova - jelentettem ki, anélkül, hogy felé néztem volna.
Nick nem szólt semmit, csak beletette a bőrdzsekije zsebébe a kezét, és sétált tovább mellettem. Nem zavart különösebben. Jöjjön csak. Egyszer úgyis lekopik.

- A Guns N' Rosesnak csinálsz plakátot? - törte meg a csendet. Kikerültem egy férfit, aztán Nick felé emeltem a tekintetem, mire magyarázkodni kezdett. - Csak láttam a logót, amikor leesett a földre a mappád.
- Igen - feleltem tömören, és bevettem a saroknál a kanyart.- Voltam pár napja a koncerten.
- Tényleg? - vontam fel a szemöldököm.
- Aha. Kurva jó volt.
- Az - vigyorodtam el, és magamhoz szorítottam a kezemben lévő, szakadt rajzmappát, mert egy hatalmas embertömeg közeledett felénk, és még véletlenül sem akartam, hogy baja essen a munkámnak.
- Ismered őket? - kérdezte Nick, miután kikeveredtünk az emberrengetegből.
- Aha - mosolyodtam el. Ismerem őket. Fura, hogy róluk beszélgetek egy idegennel. Ezek szerint már nem annyira ismeretlenek a környéken. Az után a buli után... Nem is csoda.
- És?
- Mit és?
- Jó arcok?
- Nagyon - forgattam meg a szemem, mire Nick elröhögte magát. - Ennyire mélyen még nem ismerem őket.
Csendben mentünk tovább, kerülgetve a reggeli tömeget. Ilyenkor több a munkába induló, elegánsan öltözött, aktatáskával járkáló emberek száma. Rendesen ki is tűntünk a szakadt cuccainkkal, bőrdzsekivel, kócos hajjal és széttaposott, rongyos tornacipővel. Imádok más lenni. Néha megbámulnak, meg arcokat vágva végig mérnek, aztán az orrukat felhúzva tovább mennek. Sosem értettem, miért kell kinézni valakit, csak azért, mert nem úgy öltözködik, vagy viselkedik, mint egy átlagos hülye kis liba.
- Rohadt jó lett a plakát - szólalt meg hirtelen Nick, mire odakaptam a fejem.
- Kösz.
- Te miért vagy ilyen antiszociális?
- Nem vagyok antiszociális - közöltem morogva, aztán pár másodperc múlva elröhögtem magam. Basszus.
- Pedig olyan jól indult a kapcsolatunk...
- Mi van? - nevettem fel ismét. - Négy perce ismerlek, előtte is csak azért láttalak, mert egy kibaszott seggfej vagy.
Nick csak vigyorgott, mint egy debil kiskölyök. Miért csak ilyen alakokkal futok össze folyamatosan?
Felpillantottam, aztán lelassítottam. A nyomtatóbolt előtt álltunk. Nick megállt mellettem, mire oldalra fordítottam a fejem.
- Bejössz?
- Aha.

******

- Basszus, ez kurva nehéz.
Nick egy köteg papírral a kezében lépett ki a boltból. Kész vannak a plakátok. Megcsináltattam. Nem keveset kellett érte fizetni, de ha minden igaz, a srácok bevesznek az üzletbe, és a koncertért kapott pénzből nekem is jut majd. Minden egyes cent jól jön.
- Bocs, bocs, csak még egy kicsit fogd - szabadkoztam, miután kiléptem mögötte az utcára. Gyorsan becsúsztattam egy példányt a mappámba - a munkáimból mindig megtartok egy másolatot -, aztán zsebre vágtam a visszajárómat (azt a pár centet alig lehet pénznek nevezni), és már nyúltam is Nick felé, aki nagyon meg akart szakadni a plakátok súlya alatt.
- Add.
- Ne vigyem én?
- Te inkább menj a dolgodra - röhögtem el magam, aztán kivettem a kezéből a papírköteget. Először nem akarta elengedni, de addig ráncigáltam, amíg enyhített a szorításon.
- Nem maradhatok veled?
- Nem - mosolyogtam még mindig. Olyan idióta fejet tudott vágni. Lebiggyesztette a száját, és az állát lehajtva felfelé pislogott. Mintha olyan meggyőző lenne a pillantása.
- Akkor... Kapok búcsúpuszit? - vigyorgott, de csak egy sípcsonton rúgást kapott válaszul. Sajátos búcsúpuszi. Sajnos egyik kezem sem volt szabad. Akkor minimum fellöktem volna.
- Aúú, cseszd meg - szisszent fel, és szorongatni kezdte a lábát. - Miért rugdosódsz?
- Bocsi, idegrángás.
- Aha - vigyorodott el újból, és felegyenesedett. Akkor mégsem fájt annyira az a rúgás.
- Szia - köszöntem el, aztán villámgyorsan elindultam, abban a reményben, hogy nem jön utánam. Hát, a szökési kísérletem nem sikerült, Nick megragadta a karom, és visszahúzott. Elnevettem magam, és hagytam, hogy nyomjon egy puszit az arcomra. Kikényszerítette belőlem.
- Most majdnem lefejeltelek - pillantottam rá, aztán újra elindultam. Még hallottam, hogy elröhögi magát, de nem fordultam vissza. Halkan felnevettem. De hülye.
Hirtelen elém lépett valaki, mire hátratántorodtam, de a plakátokat erősen szorítottam. Csak azoknak ne essen bajuk. Ma már másodszorra kapok majdnem-szívrohamot. Miért nem szokik le mindenki a "hirtelen-megjelenek-a-semmiből" dologról?
- Basszus, Izzy - nyertem vissza a lélekjelenlétemet, és megpróbáltam lelassítani a szívdobogásomat.
- Ez ki volt?
- Neked is szia - röhögtem el magam, és tovább indultam. Ahogy vártam, Izzy jött mellettem.
- Kivel beszéltél?
- Nickkel. Miért? - pillantottam felé. Tiszta kócos volt a haja, az arca pedig szokás szerint kialvatlannak tűnt. Piros volt a szeme, valószínűleg még mindig valaminek a hatása alatt volt. Csak előre meredt, aztán mosolygós tekintettel nézett vissza rám.
- Add ide - nyúlt a lakátköteg felé, mire átemeltem az ő kezébe. Nem hazudok, tényleg iszonyat nehezek voltak. Leráztam a kezemről a súly okozta enyhe zsibbadást, aztán - miközben továbbra is a sietős gyalogosokat kerülgettem - Izzy felé fordultam. A legfelül heverő plakátot nézte. Egyáltalán nem fáradt azzal, hogy kikerülje a szembe jövő embereket, úgyhogy kapott pár kedves szót a bosszankodó üzletemberektől, de nem nagyon érdekelte. Halkan elnevettem magam, mire felpillantott.
- Milyen? - kérdeztem szorosan mellé állva, hogy így is kevesebb helyet foglaljunk a járdán. Izzy fél kezébe vette a papírhalmazt (fogalmam sincs, hogy bírta el), a másik kezével pedig átkarolta a vállamat, és még jobban magához húzott.
- Kurva jó. Ma szénné plakátoljuk ezt a várost.
- Király - nevettem fel, aztán Izzy-vel együtt befordultam a Palm Avenue-ra.
Elértünk a raktársorhoz. Ugyanolyan mocskos, és lepukkant volt, mint amikor utoljára láttam. De mint mondtam, imádom a mocskos és lepukkant helyeket, úgyhogy szinte otthon éreztem magam. Meg nyilván azok a hippik is otthon érezték magukat, akik az épület előtt füveztek.
- Többiek itt vannak? - pillantottam fel Izzy-re, mire lenézett rám, aztán mosolyogva nyomott egy puszit a fejemre. Majdnem felszisszentem, de összeszorítottam a fogaimat. A halántékomon még mindig ott volt a seb, és egy kis érintésre is iszonyatosan fájt. Reggel levettem róla a kötést, és mivel a hajam úgyis eltakarja, nem is foglalkoztam vele.
- Duff és Slash igen.
- Axl?
- Melózik.
- Steve?
- A csajánál.
Izzy elengedett, aztán fél kézzel belökte a raktár nehéz, rozsdás ajtaját. Beléptem utána, és nagy csikorgással az ajtót is behajtottam magam mögött. Semmit nem láttam. A plafonról száz vezetéken lógó egy szál villanykörte kezdte felmondani a szolgálatot - a raktár közepén kívül semmit sem világított meg. Ahogy a szemem hozzászokott a félhomályhoz, úgy rajzolódtak ki előttem a tárgyak vonalai. A dobszerkó fel volt állítva a sarokban, a rongyos matracon pedig egy gitár hevert. Duff a kanapén ült, és az ölében lévő basszusgitárt hangolgatta. Slash-t nem láttam sehol.
- Hé - emelte fel a fejét Duff, és letette maga mellé a gitárját. Felállt, aztán hozzám épve lehajolt, és adott egy puszit az arcomra. Kicsit meglepődtem, de azért lábujjhegyre álltam (magas vagyok, de Duff még így is fél fejjel nagyobb) és nyomtam neki is egy puszit. Izzy valahol eltűnt a sötétségben. Lehuppantam a kanapéra, és próbáltam többet látni, de egyszerűen semmit nem használt az a lámpa. Szinte vaksötét volt.
- Sört?
- Kösz - vettem el Dufftól a jéghideg üveget, és a bőrdzsekim ujját a kézfejemre húzva felbontottam. A szokásos szisszenés után azonnal a számhoz emeltem, és húztam egyet az üvegből. Egy levegővel kiittam az egészet. Már porzott a vesém.
- Ez jól esett, köszi - tettem le magam mellé a földre az üres üveget. Duff csak pislogott rám, aztán elröhögte magát.
- Mi van, kemény nap? - kérdezte, mire felé fordultam. A szájából már lógott is ki egy cigi. Az arcomba fújta a füstöt, ami után persze ki is röhögött.
- Anyád - köhögtem, aztán oxigénhez jutva feltérdeltem a kanapéra, és Duffra vetve magam belenyúltam a bőrdzsekije zsebébe.
- Mit csinálsz? - röhögött. Konkrétan rajta feküdtem, két centire volt az arcom az övétől. Szó nélkül kivettem a zsebéből a cigis dobozt, aztán visszahuppantam mellé a kanapéra. Felnyitottam a dobozt és kivettem belőle egy szálat.
- Köszi - vettem ki Duff szájából a cigit, aztán az enyémhez tartva meggyújtottam. Az övét meg visszanyomtam a szájába.
- Szóval igen.
- Nem - fújtam ki a füstöt, és elvigyorodtam. Kicsit fel voltam pörögve. A koránkelés miatt úgy éreztem, mintha fél napja ébren lennék. Plusz otthon találtam egy majdnem üres vodkás üveget, és mivel, gondoltam, ne vesszen kárba, megittam azt a kis maradékot, ami az alján volt.
- Mit szívtál?
- Semmit.
- Kicsit élénk vagy.
Szó nélkül oldalra fordítottam a fejem, és vártam, hogy találkozzon a tekintetünk. Kicsit sem éreztem részegnek magam, de valósszínűleg az voltam. Duff mosolyogva figyelt, közben eldobta a csikket, és elnyomta a cipője orrával.
- Kész vannak a plakátok, megnézed? - pattantam fel, aztán kivettem a számból a dohányt, és kifújtam a füstöt.
- Aha.
- Izzy - szóltam hangosan, mert fogalmam sem volt, hová tűnt. Együtt jöttünk be, aztán eltűnt. Nem mintha valami mást is láttam volna körvonalakon kívül.
- Mi van? - kapta el hirtelen a derekam, mire halálra válva megperdültem, és vállba vertem.
- Kurva anyád - nem nagyon hatotta meg a fenyegető kézrázásom, csak halkan röhögve a földön heverő matrachoz sétált, és levetette magát. - Hova raktad a plakátokat?
- Ott van az erősítőn.
A mutatott irányba fordultam, aztán felkaptam a felül heverő papírt, és Duff mellé ugorva a kezébe nyomtam.
- Bazdmeg, majdnem rám ugrottál!
- Na, nézd már - böktem a plakátra, miközben az ajkaim közt még mindig ott himbálózott a cigi. Duff mosolyogva megcsóválta a fejét, és a munkámra pillantott. Átfutotta a sorokat, aztán hunyorogva a halvány fénytől közelebbről is megnézte a bandáról készült képet.
- Rohadt jó.
- Szétdobálhatnánk még ma - könyökölt fel Izzy, és elsöpörte a homlokába hulló hajtincseket.
- Oké. Megvárjuk Adleréket?
- Szerintem menjünk most - löktem fel magam a kanapéról, aztán szívtam egy utolsót a cigimből, és elnyomtam a csikket. Izzy-hez lépve megragadtam a kezét, és egy mozdulattal felrántottam. Mindketten oldalra kaptuk a fejünket a raktárajtó csikorgására.
- Hé - lépett be Slash, és felhúzta a sliccét.
- Hol voltál? - röhögtem el magam.
- Brunyálni.
- Hol? A szomszédban?
- A raktársor mögött. Mit csináltok? - lépett oda Duffhoz, és kivette a kezéből a plakátot. - Na, kész lett?
- Aha, megyünk ragasztani.
- Oké, megyek én is - vágta rá, aztán eldobta a papírt.

******

Letéptem egy ragasztócsíkot a fogammal, és felvéve egyet a földön heverő plakátkupacból rányomtam a telefonfülke oldalára. Már vagy háromnegyed órája ragasztgattam, és elég jól haladtam. Jó ötlet volt szétválni, így halálos gyorsasággal haladunk. Izzy kapta a Santa Monicát, Duff a Melrose-on plakátozik, Slash végig a Palm Ave-en, és a környező bároknál, én meg a Sunseten. A Whisky közelébe többet is raktam, hogy az esti koncertek előtt ott várakozó tömeg biztosan észrevegye. Hadd jöjjenek arra a bulira minél többen. A Roxy-nál is hagytam minimum hármat, a Rainbow-ba pedig be is mentem. A pultos megengedte, hogy bent rakjak ki egy-két papírt, úgyhogy tuti siker. A Stripet végigragasztottam plakátokkal, úgyhogy gondoltam, folytatom a San Vicente-en, mert még messze nem fogyott el a sok papír.
- Zoe!
Felkaptam a fejem, és lábujjhegyre állva próbáltam átnézni a tömeg fölött, a hang irányába fordulva. Feljebb emeltem az állam, de nem láttam semerre sem ismerőst. Hirtelen megjelent az embersokaságban egy hatalmas bozont. Elmosolyodtam. Slash felugrott párszor, úgy próbált engem megtaláni. Röhögve felkaptam a földről a plakátokat, és a vállammal utat csinálva előrelökdösődtem Slash-ig.
- Na, mi van? - álltam meg mellette, mire szorosan magához húzott, mert páran megkíséreltek elsodorni.
- Elfogyott - vigyorgott, mire a kezébe nyomtam a nálam maradt darabokat.
- Akkor segíts.