16. fejezet

THE BAND, THAT WOULDN'T DIE

 

1985. szeptember 4. 12:08, Clark Street, West Hollywood

- Egyébként nektek van munkátok egyáltalán? - tártam szét a karom hitetlenül. Oké, hogy folyamatosan csak próbálnak, isznak, és csajoznak, de honnan van ezekre pénzük? Eddig csak Axlről és Izzy-ről hallottam, hogy dolgoznának, a többiek meg folyamatosan lógnak valahol.

- Aha - mondta tömören Slash, és lustán nyújtózott egyet, majd rávetette magát a kanapéra. Izzy megint rátalált a gitáromra, úgyhogy a saját kis világába merülve pengetett, nem figyelt. Steven a munka szó hallatán eltűnt az erkélyen, Duff pedig csak röhögött.

- Na, és mit?

- Pincérnő vagyok - emelte fel a fejét Slash szarkasztikus hangsúllyal és arckifejezéssel, mire felröhögve megráztam a fejem, és inkább annyiban hagytam az egészet. Eddig sem mondták el, mit dolgoznak, ezután sem fogják.

- Na, tipli próbálni - tapsolt egy erőteljeset Duff, és nagy nehezen feltápászkodott az ágyról. Egy bőrgatyán kívül semmi nem volt rajta, ha az eszméletlen mennyiségű fémet a karján nem számítjuk. Szőke haja egyáltalán nem szorult tupírozásra, kócosan állt szanaszét a földön alvástól. Lehajolt a földön heverő pólójáért, amit egy mozdulattal magára kapott. Egy pillanatnyi elbambulás után összerezzentem, és gyorsan elkaptam a fejem.

- Mehetünk - lépett be a szobába Steven, és megborzongva a kinti hűvös időtől bevágta maga mögött az erkélyajtót. Izzy már az ágyon fetrengve gitározgatott, elképesztően lefoglalta egy dallam, amit újra és újra lejátszott, néha-néha javítgatva rajta.

- Oké, csak egy perc - léptem a kis szekrényhez a tévé mellett, és lehajolva kikapkodtam belőle pár tiszta ruhát.

- Jaj ne már! - kiáltott fel felháborodva Adler, mire kérdően fordítottam fel a tekintetem. - Egy örökkévalóság, mire elkészülsz.

- Honnan tudod? - tettem csípőre a kezem, mire a szőke legyintett.

- Nő vagy.

- Erre inkább nem mondok semmit - szólaltam meg, miután mind a négyen - még Izzy is - kiröhögték magukat azon a beszóláson, ami miatt egyébként minimum megrugdostam volna Stevent, de ezúttal túl másnapos voltam hozzá.

Bevágtam magam mögött a fürdőszoba ajtaját, aztán a jéghideg mosdótálra támaszkodva a tükörbe pillantottam. A hajam félig lelapult, félig tupírozva, kócosan meredt az ég felé. A szemem körül elmosódott, fekete folt, ami szerencsésen takarta a valószínűleg alatta rejlő fekete karikákat. A rúzsom lekopott, kicsit elkenődött. Az arcom koszos a földön alvástól, és úgy általában - ettől az éjszakától. Kedvetlenül elfordultam a tükörképemtől, és kibújtam a koszos, kocsmaszagú fekete felsőmből, aztán a vécé mellé dobtam. A többi füst és sör szagú ruhámat is mellé hajigáltam, aztán egy tegnapról a fejemben ragadt KISS-számot dúdolgatva beálltam a zuhany alá, és megengedtem a hideg vizet. Az első kisebb szívrohamot túlélve, amit a jeges víz okozott, villámgyorsan lemostam magamról a tegnapi mocskot, az arcomon lévő fekete tust, és vörös rúzst. Hagytam, hogy a hajamra folyjon a hideg víz, ami lezsibbasztotta az egész fejemet. Nyikorogva záródott el a vízvezeték, aztán lekaptam a kád mellett lógó függönyt tartó fém rúdról a törölközőmet, és vacogva magamra terítettem. Ijedten felkaptam a fejem. Mintha nyitódott volna a fürdő ajtaja.

- Hé, ki az? - kérdeztem egy másodperc csend után. Semmi válasz. Gyanakodva magam köré tekertem a fehér törölközőt, aztán a függöny széléhez nyúltam, de valaki megelőzött.

- Ha! - rántotta el a hetvenes évekre jellemző, virágmintákkal túldíszített függönyt Steven, mire ijedten hátratántorodtam, és kis híján elcsúsztam a vizes kádban.

- Te idióta! - löktem egyet rajta dühösen, mire a falnak esett. amibe aztán csalódottan belevert egyet, és félretolva az ajtóban röhögő Duffot káromkodva kisétált.

- Basszus!

- Húzás kifelé! - ugrottam ki a kádból, és erősen tartva magamon a törölközőt kilöktem Duffot, aztán rácsaptam az ajtót.

******

- Mehetünk, idióták - léptem be a szobába, mire csak perverz röhögéseket kaptam válaszul. A fogaimat csikorgatva felkaptam a bőrdzsekimet, és megmarkolva a kulcscsomót egy mérges mozdulattal felrántottam a bejárati ajtót. - Gyerünk már!

- Nyugi - nyúlt az arcom felé röhögve Steven, ahogy elsétált mellettem, mire hatalmasat vágtam a kezére a kulcsokkal.

- Hozzám ne merj érni!

- Aúú, teljesen hülye vagy? - torzult el Adler arca, aztán a kézfejét szorongatva, káromkodva kisétált a folyosóra. Vigyorogva megvártam, amíg Slash és Duff is kicsörtetnek a lakásból, aztán a még mindig ágyon fekvő Izzy-hez léptem, kivettem a kezéből a gitárt, és a karjánál fogva felrántottam. Izzy egy dühös pillantás kíséretében a többiek után vánszorgott, én pedig utoljára körülnéztem a szobában. Pólók és üres üvegek szerteszét a padlón, az ágy széttúrva, a tévéről a farmerdzsekim lógott szakadtan és koszosan. Hiányérzetem van. Valami nincs rendben.

Tudtam, hogy fel vagyok öltözve, mégis lepillantottam magamra. Szakadt, rövid farmer, Led Zep-póló, tornacipő, minden megvan. A homlokomat ráncolva körbejártam a szobában, és benéztem az ágy alá. A rajzmappám is és a pénzes táska is érintetlenül hevertek alatta. Akkor mi hiányzik...? Hirtelen felkaptam a fejem, és összeszorítottam a szemeim.

- Basszus - huppantam le a sarkamra, és nem hittem el, hogy ilyen hülye is lehetek. - Mike.

******

- Figyelj, tuti semmi baja - kezdte vagy századszor Duff, aztán félrelökött a vállával egy szembe jövő ártatlan járókelőt, aki egyáltalán nem tehetett róla, hogy pont útban volt a kétméteres punknak. A szememet lesütve, zsebre vágott kézzel baktattam tovább, amíg az elöl haladó Steven törte nekünk az utat a hétfő délutáni tömegben.

- Tudom, de... Elfelejtettem, érted? - fordultam felé, és kínomban elröhögtem magam. - Elfelejtettem az öcsémet.

- Szerintem csajnál van. Frankó kis gyerek - szólalt meg Slash is a balomon, aztán elsöpörte az arcából a hihetetlen mennyiségű haját, és a szeméhez jutó erős napfény miatt hunyorogva pillantott felém.

- Remélem igazad van - vigyorogtam keserűen, aztán a többiekkel együtt lelassítottam a raktársor előtt. Izzy elöl csattogott egy cigivel a kezében, amit az ismerős raktárhoz érve eldobott, és elnyomott a csizmájával.

- Hol a kulcs?

- Nálad, haver - lépett oda Slash is, mire Izzy végigtapogatta a kabát- és nadrágzsebeit. Az arcáról semmi jót nem lehetett elolvasni, úgyhogy félve összenéztem Duffal, aztán közelebb mentem.

- Nálam nincs.

- Ne szórakozz, ember.

- Fasza - röhögte el magát Steven, és a szemét megdörzsölve ásított egy hatalmasat.

- Ez nyitva van, hülyék - nevettem fel, miután próba-szerencse alapon lenyomtam a nagy, rozsdás vasajtó kilincsét - ami egészen természetfeletti módon kinyílt.

- Ja - pillantott felém Izzy, mire a fejemet rázva belöktem az ajtót, és beléptem a dohos kis helyiségbe. A mennyezetről lógó villanykörte erősen világított, fénybe borítva az egész szobát. Nyilván kicserélték, a múlt alkalommal már alig pislákolt.

A raktár közepén felállítva a dobszerkó, előtte egy gitár a földön hevert, egy másik és a basszusgitár az erősítőnek támasztva, a mikrofonállvány felborulva. Beljebb lépve először hunyorogtam az erős fénytől, aztán a kezemet a szemem fölé emelve jobban körülnéztem. Axl a kanapén ücsörögve füstölt, és épp röhögött. Nyilván az előbbi szerencsétlenkedésünkön.

- Itt a kulcs - emelt fel vigyorogva egy kulcscsomót, aztán nagy zörgéssel Izzy felé hajította, aki a következő pillanatban reflexből elkapta a felé repülő tárgyat.

- Frankón nem esett le, hogy te is itt vagy - dörzsölte meg az orrát Slash, aztán lehajolt a gitárjáért, ami a földön hevert, és a nyakánál fogva felemelte.

- Pedig mondtam - húzta fel a szemöldökét egy félmosoly kíséretében Axl, aztán elnyomta a cigicsikket, és felnyomta magát az ütött-kopott kanapéról. Izzy és Duff pakolászni kezdtek az erősítők környékén, Steven meg beült a dobok mögé, és pörgetni kezdte a kezében a dobverőket. Vigyorogva lehuppantam a kanapéra. Végre megnézhetem, milyen egy próbájuk.

- Ja - pillantott fel Slash a gitárja hangolásából egy másodpercre, aztán végigpengette a húrokat, és az erősítőhöz lépve egy rutinos mozdulattal csatlakoztatta hozzá a gitárt. - Nem figyeltem.

Ezután minden jelzés nélkül Steven kiáltott egyet, aztán verni kezdte a dobokat. Izzy a nyakába vette a gitárját és Slash-sel tökéletesen egy hangon lépett be a dalba. Duff egy pillanatra sem jött zavarba a hirtelen kezdéstől, olyan haláli nyugalommal pengette a mély hangokat, mintha álmában is ezt csinálná. Elmosolyodtam a srácok hihetetlen természetes viselkedésén, és tovább vigyorogva figyeltem, ahogy Axl felkapva a mikrofont őrült mozgásba kezd. Embert nem láttam még úgy táncolni, mint őt. Steven olyan erősen verte a dobokat, hogy lüktetett tőle az egész mellkasom, elképesztő érzés volt. Az öt srác számára hirtelen megszűnt a külvilág, egy külön dimenzióban voltak, ahonnan ágyúval sem lehetett volna kirobbantani őket. Slash keze úgy mozgott a gitáron, mintha azon élne, egyszerűen egyetlen egy mozzanata sem volt természetellenes. Izzy most talán még jobban elmerült a zenében, mint ma reggel, a gitárján kívül semmi másra nem figyelt. Aztán Axl a szájához emelte a mikrofont, és túlénekelve a hatalmas hangzavart beleüvöltött, hogy "I'm reckless"...

Az erős rifftől az egész agyam dübörgött, és hihetetlen módon - a raktár visszhangos hatásának ellenére - a dal minden egyes szavát jól értettem. Nem tudtam nem vigyorogni. Legszívesebben felálltam, és tomboltam volna, de mintha odabetonoztak volna, úgy ültem azon az ócska kanapén, mozdulatlanul. Hiába hallottam már őket játszani a koncerten, ez más volt. Most csak ők voltak, öten. Olyan összhangban zenéltek, amit még életemben nem láttam - talán a Led Zeppelinen kívül. Slash-ről félig lecsúszott a bőrdzsekije, Izzy alig látott a hajától, Duff homlokáról a szemébe csúszott a piros kendő, Steven vigyorogva püfölte a dobokat, Axl meg üvöltve rohangált, mint pók a falon. Slash szólója olyan erősen visított a fülembe, hogy tudtam, pár napig nagyot fogok hallani, mégsem bírtam abbahagyni az idióta mosolygást.

- Azt a kurva - röhögtem el magam, miután Axl egy hihetetlenül hosszan kitartott hanggal befejezte a dalt, Steven meg felpattant, és állva verte a dobokat a szám végére. Slash vigyorogva felemelte a fejét, Duff pedig röhögve összenézett Izzy-vel.

- Bocs a szólóért - biccentett Adler a fejével Slash felé, mire ő legyintett egyet. Érdeklődve figyeltem, egyáltalán nem vettem észre, hogy rontott volna, Axl viszont hátrasimította az izzadságtól arcához tapadt tincseit, és intett.

- A szólótól még egyszer.

******

- Állat - szólalt meg Slash a Move to the City után, mire felemeltem a fejem. A kanapén feküdtem végig, a tornacipőimet ledobtam, és úgy hallgattam a próbát, mintha csak pihenésképpen zenét hallgatnék otthon. Ezt az utolsó számot még nem hallottam, de kurva jó. Talán a szövege tetszett a legjobban. "You gonna move to the city, into the city where it's all began"...

- Ezt még nem hallottam - könyököltem fel, és a szemem elé emeltem a fém karkötőkkel teleaggatott karomat, hogy a villanykörte éles fénye nem hasogassa annyira a szememet. Duff zihálva felemelte a földön lévő sörös üveget, és egy hajtásra megitta a benne lévő maradékot, Steven meg vigyorogva kibújt a pólójából, és a földhöz vágta. A többiekről már előbb lekerült a felső, és meg kell, hogy mondjam, már csak ezért is érdemes volt megnéznem a próbát.

- Még fejlesztjük - válaszolt Axl kicsit lihegve, miután már a negyedik műanyag pohárnyi sörét végezte ki.

- Szar a vége - húzta végig a kézfejét Slash a gitár fogólapján, aztán ujjai megállapodtak egy akkordnál. - Kéne ide valami...

- Állj, ez! - szólt rá Duff, és visszavette a nyakába a basszgitárját. Némán figyeltem, ahogy szinte pár perc alatt összehoznak egy tökéletes befejezést a dalnak.

- Aha, várj - intett Axl, Izzy pedig automatikusan kotorászni kezdett az erősítők környékén, aztán ahogy megtalálta, amit keresett, Axl felé hajította, aki fél kézzel elkapta. Rögtön lenyomott a diktafonon egy hangot, Steven visszaszámolt négytől, aztán lejátszották az utolsó fél percet. Axl elégedetten lecsapta a diktafont, és belehallgatott, hogy rendesen felvette-e a befejezést.

Már háromnegyed órája elképedve néztem, hogy milyen zsigerből jövően nyomják az egészet, mintha világ életükben egymással játszottak volna. Semmi sem okozott nekik nehézséget, egy apró kis rontás sem tudta félbe szakítani a zenéjüket. Hihetetlen.

- Oké, szünet - állt fel Steve a dobok mögül, és miután a dobverőket a földre dobta, rögtön fordult is kifelé a raktárból, hogy elvégezze a dolgát. Vigyorogva követtem a srácok minden egyes mozdulatát. Alig hallottam valamit. Hiányzott már ez az érzés. Már vagy egy éve nem játszottam senkivel zenekari szinten.

- Ez fasza volt.

- Igen? - kérdezte elvigyorodva Axl, miután zihálva lehuppant mellém a kanapéra. Izzy még mindig pengetett, Duff elterült a sarokban heverő egyik matracon, Slash pedig levegővétel nélkül kiivott egy egész üveg... Talán sört. Ki tudja, mi volt benne.

- Az utolsó előti Rose Tattoo volt?

- Ja - emelte el egy pillanatra a poharat a szájától a vörös, aztán egy hanyag mozdulattal elsöpörte vizes hajtincseit az arca elől. - Egy hete írtuk át.

- Kurva jó ez a zene - mondtam halkan, inkább magamnak, aztán visszadőltem hanyattfekvésbe, és Axl ölébe tettem a lábaim.

- Kösz - tette le a mellettem lévő erősítőre az üres piás üveget Slash, aztán röhögve kibújt a heveder alól, és letámasztotta a falhoz a gitárját.

- Nem, komolyan - pillantottam fel rá kivételesen komoly arccal, mire ő továbbra is röhögve lesöpörte a lábam a kanapéról, és leült a felszabadult helyre.

- Komolyan vesszük - fordult felém végre mosolyogva, aztán hátrasimította a homlokából az izzadságtól vizes haját. Egy félmosollyal nyugtáztam, hogy először látom Slash-t valamit komolyan venni. - Emlékszel, mi volt a plakáton? Tudod, a felirat.

- A plakáton? - fordultam felé, mire tovább bámult rám, várva, hogy eszembe jusson. Hanyatt dőlve elgondolkoztam. A srácok képe fölött volt egy szöveg, amit mindenképp szerettek volna a plakáton látni. Emlékszem rá. The band that wouldn't die.

- A banda, ami nem akar meghalni - mondtam szinte egyszerre Duffal, aki közben vigyorogva hallgatott a matracon felkönyökölve. Félmosolyra húztam a szám, aztán oldalra fordítottam a fejem, hogy a srácokra lássak. - Nem is fog.