17. fejezet

MR. INVISIBLE

 

1985. szeptember 4. du. 3:16, Palm Ave, West Hollywood

- Bazdmeg, mennem kell - nyögtem fájdalmasan, miután megragadtam Axl karját, és rápillantottam a csuklóján lévő óra számlapjára. Fáradtan felnyomtam magam az ütött-kopott kanapéról, és megigazítottam a hátamról lecsúszott bőrdzsekimet.

- Ne mááár, még csak most jöttél - nyavalygott Slash elterülve a felszabadult helyen a kanpén, és a szája fölé rakta az üvegét, abban a reményben, hogy van benne még pár csepp sör. Rezzenéstelen arccal bámultam rá, aztán röhögve megráztam a fejem.

- Már vagy két órája itt vagyok, hülyegyerek.

- Kell kíséret? - fújt ki egy füstfelhőt Duff, és eldobta az elhasznált csikket.

- Nem, kösz - nyújtóztam egyet, aztán felvettem a lábamnál heverő bontatlan sörös üveget, és a kézfejemre húzva a bőrdzsekim ujját felbontottam.

- Azért megyünk, jó? - Axl haláli komolysággal próbálta elkapni a tekintetemet. Kifejezéstelen arccal álltam a tekintetét, de végül nem bírtam megállni, hogy ne húzzam fel a szemöldökömet. Nem szeretem, ha azt hiszik rólam, nem vagyok képes megvédeni magam. Lehet, hogy Jason még itt van, de ez nem azt jelenti, hogy rettegésben kell élnem. Hiszen ő csak egy idióta kisfiú. Óvatosan a fejemhez emeltem a kezem, és egy pillanat alatt végigsimítottam a halántékomon lévő sebet. Meg tudom védeni magam.

- Felőlem - rántottam meg a vállam, aztán leengedtem a karom, és lendületesen elindultam a nagy vasajtó felé. Miután azt kinyitottam, válasz hiányában visszafordultam. Egyik sem akaródzott megmozdulni. - De egy kis tempót diktáljatok már!

- Muszáj? - szólalt meg megint csak nyafogva a nagyhajú, és felült.

- Nem, maradhatsz.

- Oké, megyek, nem kell könyörögni - röhögte el magát, és ingatagnak látszó mozdulattal felállt a kanapéról.

- Hol van Izzy? - hunyorogtam körbe Izzy-t keresve. Az előbb még frankón itt volt. Ott fetrengett a matracon, és bort vedelt. Duff mellett azonban most hűlt helye volt. Kurva jó, ez a gyerek folyamatosan eltűnik valahol, minden figyelmeztetés nélkül.

- Nemtom', de itt a vodkája - emelt fel egy félig üres üveget maga mellől Duff, aztán fájdalmas arckifejezéssel a fején feltápászkodott a földről. A homlokomat ráncolva teljes testsúlyommal nekidőltem a vasajtónak, és azt kinyitva kiléptem a raktárból. Azonnal megcsapta az arcom a friss levegő, az erős napsütéstől pedig hunyorognom kellett. Kijjebb lépve körbe fordultam párszor, Izzy sehol.

- Izzy! - lépett ki utánam Slash, és azzal a lendülettel el is ordította magát. A szemben lévő raktár ajtajában füvező hippik is felénk kapták a fejüket a hangzavarra, de Slash-t nem nagyon érdekelte, üvöltözött tovább.

- Mi van? - hallottam hirtelen közvetlenül a fülem mellett Izzy hangját, aki szívrohamot hozva rám a semmiből előugrott, és megragadva a derekamat felkapott. Kisebbet kiáltottam az ijedtségtől, aztán rúgtam egyet a támadómba, mire az röhögve letett. A levegőt kapkodva próbáltam lelassítani a szívverésem, Izzy és Slash pedig csak röhögtek. Az utánunk kilépő Duff és Steven csak annyit láthattak az egészből, hogy eszeveszetten ráugrom Izzy-re, aki a földre esve folyamatosan röhög, miközben rajta ülve megállás nélkül ütöm, Slash pedig erre - szokásához híven - olyan röhögőgörcsöt kapott, hogy a raktár falán kellett megtámaszkodnia, miközben a mellkasát markolászta levegő után kapokodva.

- Héé - lépett oda Duff, és megragadva a karomat felrántott Izzy-ről.

- Aúú, ba-hazdmeg - tápászkodott fel Izzy még mindig hisztérikusan nevetve, és erőteljesen belecsapott Slash felé nyújtott tenyerébe.

- Figyelmeztettelek legutóbb - rántottam ki a karomat Duff szorításából, aztán vigyorogva léptem egyet Izzy felé, mire ő automatikusan arréb ugrott. - Mr. Láthatatlan.

- Mr. Láthatatlan, fasza - röhögött Steve is, aztán bedugta a fejét a raktár ajtaján és elordította magát. - Axl, gyere már!

******

- Fáj a lábam - kezdett bele újra a nyavalygásba Slash, mire értetlenül felé fordultunk. Össz-vissz három perce sétáltunk.

- Mi a bajod ma, ember? - ráztam meg a fejem, és zsebre vágtam a kezem. Konkrétan az úttesten sétáltam, mivel hatan nyomorogtunk egymás mellett a járdán, plusz a járókelőket is kerülgetni kellett. Nagy volt a tömeg, az emberek ekkortájt indulnak hazafelé a munkából. Én meg ilyenkor indulok dolgozni. Fasza. - Úgy viselkedsz, mint egy óvodás.

- Te viselkedsz úgy, mint egy óvodás - vetette oda Slash morogva, mire felröhögtünk.

- Na, erről beszélek.

- Zoe - ragadta meg a karomat Duff, és felrántott maga mellé a járdára. Felé kaptam a tekintetem, de folyamatosan előre bámult, mintha valamit nem látna jól.

- Mi van...? - torpantam meg, aztán követtem a tekintetét, egészen az Abbey bejáratáig. Feltűnő volt, mert a járdán hömölygő tömeg ott megritkult, így látni lehetett a bejárati ajtó előtt ácsorgó két alakot. Az egyik háttal állt, keze a farmerdzsekije zsebében. Vele szemben még egy fiú, magas, bőrdzsekis. A srácokról tudomást sem véve meggyorsítottam a lépteimet, hogy közelebb érve jobban lássam a fiú arcát. Már messziről jól kivehető volt az orránál lévő nagy, sötét seb. Felpillantott, és egyenesen felém nézett. Szinte azonnal meghűlt az ereimben a vér. Jason.

- Már megint ez a faszfej? - szólalt meg mellettem Axl, a szemöldökét felvonva, mire rémülten felé pillantottam.

- Ó, a picsába - indultam meg újra, ezúttal szinte futva. A tömeg miatt nem jutottam túl sokat előre, de közben próbáltam szemmel tartani Jasont és az előtte álló srácot... Az öcsémet.

- Zoe! - hallottam magam mögül Duff mély hangját, de nem álltam meg, vissza sem fordultam. Jason elvigyorodott, aztán Mike felé fordulva mondott valamit, mire ő felém fordította a fejét. Egyre dühödtebb képet vágott, végül azzal a lendülettel, ahogy megfordult, pofán verte Jasont.

- Mike! - ordítottam el magam, és félrelökve az előttem sétáló gyalogosokat futásnak eredtem. Mögöttem Duff és Slash felváltva ordibáltak, de nem érdekelt. Végre kezdett ritkulni az embersokaság, és akadály nélkül rohanhattam az öcsém felé.

Mike közben irtózatos dühvel leterítette Jasont, és ütötte-vágta, ahol csak érte. Jason sem hagyta magát, végül felülkerekedett, és lekevert egy iszonyatosat az öcsémnek. Egyre jobban felgyorsult a szívverésem, a méregtől alig láttam valamit, az adrenalin teljesen elborította a gondolkodásomat. Egyre közelebb kerültem Jasonhöz, aki egyre erőteljesebb ütéseket sorozott Mike-ra. Körülöttük az emberek megtorpantak, nem segítettek.

- A kurva anyádat verjed, faszfej! - kiáltottam az utolsó pár méteren, aztán a támadásra nem is számító Jason karja felé nyúltam, aminél fogva erősen lerántottam az öcsémről. Jason hanyatt esett a hideg betonon, meglepett fejét látva még jobban elborult az agyam. A jobb kezem szinte magától lendült, és hagyott véres nyomot Jason arcán, aki elfordulva próbálta védeni magát. Ordítva ráugrottam, és ütöttem, ahol értem. Ha az ember ilyesmit tesz, szinte nem is gondolkozik. A düh olyan erővel dolgozik az agyában, hogy minden más a háttérbe szorul. Az adrenalintól csak fekete foltokat lát, a testrészei maguktól cselekszenek. Most is ez volt. Tudtam, hol kell megütnöm egy embert ahhoz, hogy képtelen legyen visszatámadni. Esélyt sem adtam Jasonnek, hogy védekezzen, kiabálva vertem a fejét, arcát, mellkasát, ahol értem. A kézfejem véres volt, nem tudom, hogy Jason vére volt, vagy a sajátom, de nem is érdekelt. Ha valaki nem lép közbe, bizonyosan agyonverem - az utca kellős közepén.

- Zoe! - hallottam közvetlenül magam mögött egy erőteljes hangot, a következő pillanatban pedig a tulajdonosa átkarolta a derekamat, hogy egy könnyed mozdulattal felkapjon, és lerántson Jasonről. Hisztérikusan üvöltve kapálóztam, a lábammal megpróbáltam Jasonbe rúgni, de nem értem el. Duff még erősebben magához ölelt, hogy biztosan ne szabaduljak ki a szorításából. A fogaimat erősen összeszorítva artikulálatlanul ordítottam.

- Menj a picsába! - kiabáltam a földön fekvő Jason felé, akihez épp Steven lépett oda, és lehajolva megnézte, él-e még. A hajam belelógott az arcomba, a kézfejem és néhol az arcom is véres volt, a fekete neccharisnyám kiszakadt - eszelős látványt nyújthattam. A szívverésem némileg lelassult, a fekete düh kezdett elpárologni a fejemből. Zihálva összerogytam, de nem estem a földre, Duff megtartott. Legszívesebben zokogtam volna, de nem tudtam, csak síros hanggal kapkodtam levegő után. Az egész testemben forróságot éreztem, ami kezdett csillapodni. Duff a lenyugvásomat érezve enyhített a szorításon, aztán maga felé fordított, és az arcomba nézett. Ha nem tartja két hatalmas kezével a vállam, összerogyok, mint egy marionettbábu. Nem akartam felnézni, csak bámultam a kezemre ragadt vérfoltokat.

- El lehet menni, nincs semmi látnivaló - hallottam magam mögött Slash bunkó kiáltását, mire a lefagyott tömeg lassan feleszmélt. Csak akkor tűntek fel a körénk gyűlt, morajló emberek. Szánakozó pillantásokat vetettek rám, aztán lassan mindenki elindult a saját dolgára.

- Engedj - mondtam halkan, mire Duff fél kézzel óvatosan elengedett. Majdnem összerogytam, de magam alá kaptam a lábam, így állva tudtam maradni. Odabotladoztam a pár méterrel arrébb ücsörgő öcsémhez. A betonon ült, fél kézzel próbálta megtámasztani magát. Axl előtte guggolt, és óvatosan Mike arca felé nyúlt, aztán elfordította, hogy lássa a sérüléseit. Ijedten megtorpantam látva a szemére folyó vért, és az arccsontján lévő sötét foltokat. A pillanatnyi sokk után tovább lépkedtem felé, végül térdre rogytam mellette. Axl feltápászkodott, és benyitott az Abbey bejáratán, nyilván valami hidegért ment.

- Jól vagy? - suttogtam felé, mintha nem akarnám, hogy más is meghallja. Mike felém fordult, mire felszisszentem. Közelről rettenetesen csúnyák voltak a szerzett sebei. A szemöldöke felett felszakadt a bőre, a járomcsontján szintén. A bal szeme alatt volt egy szép kisvéraláfutás, ami már most vörösre sötétedett.

- Bazdmeg - röhögtem el magam kínomban, aztán a feje felé nyúltam, és elsimítottam a haját a homloka elől. Ott legalább nem volt nagyobb sérülése. Mike a nevetésemre elvigyorodott, aztán megragadta a felé nyújtott kezemet, és hagyta, hogy felhúzzam a földről.

- Mutasd - lépett hozzám Duff, és egy zsepit adott a kezembe. Engedelmesen letörölgettem a vért a kézfejemről, amíg ő közelebbről is megnézte a halántékomat, hogy nem szakadt-e fel a seb. Óvatosan végigsimított az arcomon, mire felpillantottam.

- Nagyon durva?

- Felszakadt a szádnál a bőr - rácolta a homlokát, mire odakaptam a kezem, aztán felszisszentem a fájdalomtól. A vér sötétvörösen folyt le a kezemen. Észre sem vettem.

- Él - intett felénk Steven, miután összekaparta a földről Jasont. Alig állt a lábán, az Abbey falát támasztotta, és a fejét fogta. Kicsit szíven ütött a felismerés, hogy ennyire elvertem. Azért megölni nem akartam. De nehéz volt abbahagyni. Nehéz volt, miközben sorra jelentek meg a szemem előtt a vele töltött évek fájdalmas pillanatai. Megütött. Többször is. Annyira szerettem azt a seggfejt.

Slash azonnal lépett is felé, de visszarántottam a karjánál fogva. Az kéne még, hogy agyon verjük azt a szerencsétlent itt az utca közepén, pláne több száz ember szeme láttára. Slash felháborodva pillantott felém, aztán a szemembe nézett, és kirántotta a karját a szorításomból.

- Odamegyek - indultam meg Jason felé, ezúttal azonban Duff rántott vissza engem. Értetlenül pillantottam hátra rá, de csak nem akarta elengedni a dzsekim ujját.

- Inkább én, jó?

- Nem fogom még egyszer megverni.

- Jó - rántotta meg a vállát Duff, de a karomat nem engedte el.

- Elengednél? - röhögtem el magam.

- Nem.

- Engedd már - nyúlt oda Slash vigyorogva, és kifejtette Duff szorításából a bőrdzsekimet. Dobtam egyet a kabáton, aztán vetettem egy hálás pillantást Slash felé, és elindultam Jason irányába. Steven látva a közeledésemet hátrébb lépett, és mellettem elsétálva a kezembe nyomott egy üveg hideg sört. Mosolyogva a fejemhez emeltem az üveget, ami jólesően hűsítette a számon vérző sebet és az ütések okozta sötét foltokat. Megtorpantam Jason előtt, akinek zihálva billent előre a feje, nem nézett fel. A keze felé nyúltam, megfogtam, és beleraktam a sörös üveget. Megvártam, amíg elgyengült ujjai megtartják a palackot, aztán felnézett, mire kifejezéstelen arccal bámultam vissza rá.

- Kösz - morogta, és az üveget az orra mellett vöröslő sebre tette, amit az ujjaimon sorakozó rengeteg fém okozott. Nem akartam semmiféle érzelmet mutatni, de belül kicsit elborzadtam az arca nyújtotta látványtól. Az egész jobb fele véres volt, azt sem lehetett látni, hol van a seb. A másik fele lila és vörös véraláfutásokkal és kisebb foltokkal volt tele. Bár tudtam, hogy Mike is beiktatott pár sallert, sejtettem, hogy a nagy részét én okoztam.

- Abbahagytad? - kérdeztem monoton hangon, mire Jason újra felnézett. Tudta, mire gondolok.

- Abba.

- Tartsd meg - intettem a sörös üveg felé, mire egy félmosoly ült ki az arcára.