19. fejezet

HEY JOE

 

1985. szeptember 4. du. 5:56, Robertson Blvd, West Hollywood

Második munkanapomat beszívva és összeverve kezdtem. A kokain felszabadított a bunyó okozta fájdalmak alól, a munkában viszont csak hátráltatott. Persze akkor nem éreztem így, teljesen el voltam szállva. Sandy próbálta helyettem is tartani a frontot, és néha adott a kezembe egy-egy mosogatnivaló poharat, hogy Mel számára is úgy tűnjön mintha dolgoznék. Vigyorogva löktem be a vízsugár alá az üvegpoharakat, és megszédülve hallgattam, ahogy a csobogás hangja összemosódik a kocsmazajjal. Nem voltam ép.

- Zoe! - lökött meg Sandy, mire feleszméltem, és kivettem a mosogatóból az üvegeket. Sandy iszonyatos gyorsasággal kapkodta elő a pult alól a piás üvegeket, pillanatok alatt elkészített egy-egy rendelést. Rettenetesen kifáraszthattam már az első pár órában is, ugyanis szart sem csináltam. Nem éreztem az idő múlását, pár perc ki is esett néha. Egyszer szivárványt láttam, máskor nem éreztem a végtagjaimat.

- Bocs - szólaltam meg, és még mindig röhögnöm kellett a saját hangomtól. Sandy sóhajtva előkapart a földön heverő bőrdzsekije zsebéből egy cigit, és rágyújtott. Szabad volt. Így is, úgy is vágni lehetett volna a füstöt a bárban. Füstölgő cigivel a szájában kezdte el sikálni a mosogatóban összegyűlt dzsuvát, én pedig megpróbálkoztam egy egyszerű vodka-szóda elkészítésével. Könnyű volt.

- Zoe, basszus, az gin! - szólt rám halkan Sandy, ügyelve, hogy Melanie egy hibámat se vegye észre. Csalódottan a szemem elé emeltem a kezemben lévő üveget, és leolvastam a címkén lévő írást.

- Bazdmeg, ez gin - mondtam, majd elkeseredve beleittam az üvegbe. Sandy abban a pillanatban kikapta a kezemből, aztán megdorgált, mint egy engedetlen kisgyereket. Vihogva figyeltem a cigijéből szivárgó füstöt, ami színesre változott, aztán eloszlott. Egy szót sem értettem a lecseszéséből, mert bár hallottam, mit mond, nem tudtam felfogni. Semmit sem értettem.

- Oké, még lenne egy órád, de hazaviszlek. Ez kurvára nem jó.

- Még csak most kezdtem dolgozni! - ráztam meg Sandy vállát hisztérikusan. Szóval lement egy egész műszakom anélkül, hogy érzékeltem volna. Remek.

- Nem tudsz dolgozni, be vagy drogozva! - emelte fel a hangját Sandy. Megrémülve körülnézett, hogy Mel biztosan nem hallotta meg, aztán közelebb hajolt, és halkabb hangnemre váltott. Röhögve lehunytam a szemem, ő meg csak dumált tovább. - Hazamész, kurvára kialszod magad, és szerdán bejössz dolgozni.

- Sandy, asszem, baj van.

- Mi van?

- Nem látok semmit.

- Nyisd ki a szemed, barom - vágta oda pár másodperc hatásszünet után, mire röhögve kinyitottam a szemem. Hát Sandy vagy nem értette a poént, vagy nincs humora.

- Nem hiszem el, hogy te tizenhat éves vagy. Az anyám is lehetnél.

- Nem hiszem el-eset játszunk? Nem hiszem el, hogy kokót szívtál műszak előtt.

- Ne hidd - röhögtem el magam, és megpróbáltam kikerülni, de nem igazán éreztem a lábaimat. Szerencsétlenül megtámaszkodtam a pulton, Sandy meg eltűnt. Vigyorogva körbenéztem. Egy pillanatra elhomályosult a kocsma látképe, aztán megint kiélesedett minden. Egyedül voltam a pultban, és valaki elém is lépett, de nem vettem róla tudomást.

- Zoe - hajolt közelebb Izzy, mire megijedve hátratántorodtam, és nekiestem a falnak. Izzy értetlen arckifejezéssel elröhögte magát, aztán beugrott a pult mögé, és megragadva a karomat felhúzott a földről.

- Kösz.

- Te tényleg beszívtál.

- Kérsz te is? - kérdeztem, és azonnal kotorászni kezdtem a zsebeimben.

- Nem kösz, majd máskor - fogta le a karom Izzy, mire abbahagytam a kutatgatást. Nem tűnt részegnek, pedig órák óta folyamatosan ittak a sarokban lévő boksznál. Ha jól láttam, pár csajt is sikerült bevonzaniuk.

- Nem jössz velünk? Megyünk haza.

- Nem, mert hazaviszem - jelent meg Sandy, és félrelökte Izzy-t. Utólag belegondolva tényleg meglepő, hogy tizenhat éves. Konkrétan magát tartja el, miközben tulajdonképpen gyerek. - Megdumáltam Melanie-val, elengedett. Nem örült, úgyhogy ajánlom, hogy holnaputánra szedd össze magad.

- Jó. Mehetünk - bólogattam, és szédülve a hátamra dobtam a kopott bőrdzsekimet.

- De figyelj, jöhetnétek hozzánk. Közelebb van, mint a Clark - erősködött Izzy, Sandy pedig kifejezéstelen arccal bámult vissza rá. Szerintem nem volt kíváncsi a fiúk legénylakására, ami valójában egy lepukkant raktár.

- Felőlem - rántotta meg a vállát. Csendben ácsorogtam mellettük, és előre-hátra billegtem a talpamon. Kezdtem érezni, hogy per pillanat egy óvodás agyi szintjén tengődök.

- Mehetünk - szólaltam meg pár hosszú másodpercnyi némaság után, mire Izzy és Sandy felém kapták a tekintetüket. Valahogy sejtettem, hogy már most nem bírják egymást. - Van kocsitok?

- Veled jöttünk, gyalog - mondta Izzy a szemöldökét felhúzva, mire értetlenül összeráncoltam a homlokomat.

- Ja, aha - kerekítettem el a szemeimet, aztán minden előzmény nélkül kitört belőlem a röhögés.

- Na jó, menjünk - ragadta meg a karomat Sandy, és maga után húzva a bár ajtaja felé kilökdöste maga előtt az utat a még mindig hatalmas tömegben. Izzy eltűnt, valószínűleg fizetett, és szólt a srácoknak, hogy indulás van.

Ahogy Sandy kilökött az utcára, enyhén kijózanodtam. A jeges hajnali levegő miatt kicsit feleszméltem a kokain okozta állapotból. Abbahagytam az értelmetlen vihogást, aztán mély levegőt vettem, mire a tüdőmben a cigifüst és a párás, alkoholszagú levegő helyét átvette a tiszta hidegség.

- Basszus - kaptam a szám elé a kezem. Na igen. A kijózanodás első lépése a hányinger.

- Mi van? - lépett mellém Sandy a szájából lógó cigivel.

- Asszem, rókázni fogok.

- Oké, megvárom.

- Kösz - néztem felé kitisztult tekintettel, aztán nem nagyon volt más választásom, a pár méterre lévő sarokhoz rohantam, és befordultam a mögötte rejlő, homályos sikátorba. Ahogy a téglafalnál sorakozó szemetes konténerek egyikéhez hajoltam, azonnal jött, amitől tartottam. Rémesen éreztem magam, a torkom kapart, a bőröm jéghideg volt, mégis kivert a veríték, a fejem iszonyatosan fájt. A szememet erősen összeszorítva emelkedtem fel, a kukás konténer szélét azonban nem engedtem el - úgy éreztem, támaszték nélkül összeesek. Nem akartam nyelni, mert tudtam, hogy borzasztó lenne. Jobb híján köptem egyet a betonra, aztán óvatosan elengedtem a szemetes szélét, és a kezemet a szám elé tapasztva kitántorogtam az utcára. A hajam kócosan és kocsmaszaggal átitatva lógott előre, a dzsekim lecsúszott a vállamról. Cefetül festhettem.

Sandy halálos nyugalommal füstölt a járda peremén egyensúlyozva, aztán amikor megpillantott, szó nélkül a kezembe nyomott egy pohár csapvizet. Némán átvettem tőle az átfagyott üvegpoharat, aztán a számhoz emeltem. A hideg víz ha lehet, még jobban felébresztett az eddigi hallucinációim közül, ez azonban iszonyatosan kínzó fejfájással járt. Kiöblítettem a számat, aztán a vizet a melletünk lévő csatornalejáró rácsai közé köptem. Nagyon rohadtul éreztem magam.

- Mehetünk - szólaltam meg végre, mire Sandy vigyorogva elvette tőlem a poharat és üveges koppanással lerakta a bár elé, a koszos betonra. Szinte rögtön ezután kicsapódott az Abbey ajtaja.

- Mi van, kokóskám? - caplatott ki rajta Slash, aki szintén józannak látszott. Az is lehetséges, hogy rajtuk már nem fog a pia. Nekem is kell ilyen képesség.

- Semmi, veled?

- Már nem látsz rózsaszín Jimit?

- Mi van? - kérdeztem értetlenül, miközben Slash előkotort a dzsekije zsebéből egy szál cigit, és rágyújtott. Még én magam sem hittem el, de hirtelen hányingerem lett a füstjétől.

- Kértem tőled egy whisky-szódát, te meg azt hitted rám, hogy Hendrix vagyok, és megkérdezted, hogy miért vagyok pink.

Az ajtón kilépő Axl mély röhögése azonnal megütötte a fülemet, és Sandy-től is kaptam egy visszafojtott nevetést. Elvigyorodtam, aztán a hasamra szorítottam a karomat. Még mindig úgy éreztem, hogy a gyomrom fénysebességel forog körbe-körbe.

- Menjünk, jó?

- Duffot várjuk - vágta rá Axl, aztán az arcomba fújta a cigifüstöt. Köhögve fordultam el tőle. Ismét közel voltam az okádásközeli állapothoz.

- Direkt csinálod? - kérdeztem kicsit öklendezve, könnyező szemekkel, Axl pedig vigyorogva bámult az arcomba. Szemét. Az arca felé nyúlva egy mozdulattal kikaptam az ujjai közül a cigarettát, és a betonra dobtam. A biztonság kedvéért rá is tapostam párszor az agyonnyúzott tornacipőmmel, aztán diadalmasan a képébe röhögtem.

- Idióta, jössz egy cigivel.

- Pofa be, faszfej - lendültem meg felé, mire azonnal rémülten arrébb ugrott. Győzedelmesen vigyorogva nyugtáztam, hogy hatott a délutáni jelenetem. Félnek tőlem. Slash és Sandy természetesen csúnyán kiröhögték Axlt, ahogy a közben megérkező Duff is.

- Menjünk inkább - morogta Axl, aztán mellém lépve meglökött a vállával.

- Hé, nyugszik!

- Ne pattogj, kis bolha - legyintett felém fölényesen a vörös, mire felháborodva utánalendültem, és a nyakába akaszkodva a hátára ugrottam.

- Bazdmeg, mi a franc? - rogyott meg Axl, aztán megkísérelt ledobni magáról, de azzal csak magának okozott fájdalmat. Minél jobban próbálkozott, annál erősebben szorítottam a nyakát. Alig láttam az égig tupírozott hajától, meg az idióta mintás kabátja is félig lecsúszott róla, de ettől függetlenül vigyorogva húztam lefelé a súlyommal, hátha megadja magát.

- Mi van, ez a mániád? - értetlenkedett Duff, miután beért minket. Slash és Sandy kicsit hátrébb kullogtak egymás mellett. Igaz, szótlanul, de szerintem így is tökéletes összhangban voltak.

- Izzy? - pillantottam hátra, miközben Axl fájdalmasan nyögdécselve próbált előre lépkedni, de mintha ólmot raktak volna a lábára, úgy dülöngélt össze-vissza.

- Valamelyik kocsiban - nézett körbe Duff a még mindig forgalmas úttest mentén parkoló autók felett. - csinálja éppen egy pincérnővel.

- Túl sok infó, túl sok infó - borzongtam meg, és mivel egy szabad kezem sem volt, amivel befoghattam volna a fülem, jobb híján Axl vállába fúrtam az arcom.

- Ááá, a francba, szállj már le rólam!

- Mindjárt odaérünk - próbáltam csitítani, de addig nem nyugodott, amíg le nem dobott magáról. Hogy ne essek seggre, inkább elengedtem a nyakát, és leugrottam a járdára, Axl meg idegbajosan megrázta magát, és maga elé motyogva a válogatott szitkozódásokat indult tovább. Hagytam, hadd dühöngjön.

- És Steven? - fordultam újra Duffhoz, aki egy újabb cigit vett elő, és az elmúlt hat percben már másodszor gyújtott rá. Lepillantott rám - mert bár magas vagyok, nagyon is, ő így is olyan tizenöt centit ver rám -, aztán olyan duffosan elsöpörte a haját az arcából, és visszafordította a tekintetét maga elé. Zsebre vágtam a kezem, és tovább bámulva rá vártam a választ, az meg csak nem akart jönni.

- Nem tudom - bökte ki végre, mire felvontam a szemöldököm. Az utca csendes volt, a mellettünk elsuhanó autók és a hideg betonon csapódó tornacipőnk hangján kívül csak Slash mögöttünk felhangzó idióta vihogását, és a kertekből jövő tücskök zenéjét lehetett hallani. Az ég felé fordítottam az arcom, és a tiszta levegőt kifújva pillantottam a csillagokra. Los Angeles nagyon baró hely. Mocskos, lepukkant és veszélyes - maga a Paradicsom.

- Hé - bökött a bordáim közé Duff, mire összerezzentem, és felé kaptam a tekintetem. A raktársor elé értünk, aztán Slash és Duff is eldobták a cigijüket, és beléptünk a rozsdás, szebb napokat is látott ajtón.

- Otthon, édes otthon - szólaltam meg cinikusan, miután megálltam a raktár közepén, és a dohos penészszaggal keveredő fű illatától újból ahányinger kerülgetett. - Mi rohad itt?

- Szerintem múlt heti pizza - vetette le magát Duff a kanapéra, és álmosan a feslett, poros párnák közé fúrta a fejét. Axl ledobta a dzsekijét a sarokba, aztán a falnál álló erősítőhöz lépve felkapta a rajta heverő szakadt kis füzetet, és belelapozott. Sandy-nek új volt a hely, úgyhogy megállt mellettem, és a lámpaként funkcionáló villanykörte halvány fényénél körbenézett a helyiségben. Szinte azonnal megakadt a szeme a dobszerkón a sarokban, és bizonytalanul elindult felé. Senki sem zavartatta magát, Slash konkrétan félmeztelenre vetkőzött, Duff a kanapén dobálta magát, hogy megtalálja a kényelmes poziciót, Axl pedig hangosan dúdolt valami felismerhetetlen számot, miközben erőteljesen lapozgatta a kezében lévő jegyzetfüzetfélét. Leültem az egyik matracra, aztán ledobtam magam mellé a bőrdzsekimet, és a kezembe vettem Izzy mellettem fekvő gitárját. Sandy beült a dobok mögé, és felvette a földről a dobverőket. Kicsit tekergettem a hangolókulcsokon, aztán előkaptam a zsebemből egy agyonnyúzott pengetőt, és végigpengettem a húrokat. Sandy lassan végigütött a cineken, mire Slash mellém lehuppanva felé emelte álmos tekintetét.

- Dobolsz?

- Aha - mondta Sandy szinte oda se bagózva - minden figyelmét a doboknak szentelte. Mosolyogva fogtam le egymás után az akkordokat és a hangokat amiből valahogyan a Hey Joe kerekedett ki. Sandy dobolt párat a lábával, aztán halkan ütni kezdte a dobokat. Duff lehunyta a szemét, és lelógatta a fejét a kanapéról. Slash érdeklődve fülelt, miközben a kezében lévő üres sörös üveg címkéjét piszkálta. Axl halkan átváltott a Hendrix-szám énekelgetésére, de egy pillanatra sem nézett fel a füzetéből. Rontottam pár hangot, de nem zökkentett ki a dalból. Nem sokat lehetett hallani a gitárból, mert nem volt felerősítve, azonban ez érdekelt a legkevésbé. Sandy-nek egészen különleges érzéke volt a doboláshoz. Nem sietett, nem rontott egy ütemet sem - kicsi biztonságot adott az egyenletes ritmus. Duff ütemre rugdosta a falat a cipőjével, Axl éneklése pedig egyre jobban kivehető lett. Slash felállt a matracról, aztán a kezemben lévő gitár kábelét követve felvette annak végét a földről, és az erősítőbe dugta. Azonnal a fülembe kúszott a gitár felerősített hangja, ahogy Sandy-nek is - egyre hangosabban verte a dobokat. Axl is rányomott egy kis hangerőt a vokálra, néhol ugyan átköltötte a szöveget, de minden hangot eltalált. A mellkasom lüktetett a szívem heves dobbanásaitól és a dob erős hangjától, a kezeim pedig mintha maguktól mozogtak volna. Akkor és ott nem sok mindent fogtam fel - egy részben még mindig a kokain hatása miatt, de a zene volt az, ami mindennél erősebb drognak számított nekem akkoriban.