20. fejezet 2. rész

I WANNA BE YOUR DOG



The Stooges - I Wanna Be Your Dog

1985. szeptember 5. du. 9:51, Whisky a Go Go, Sunset Strip, West Hollywood

- Akkora a tenyerem, mint egy kesztyű - emeltem fel a kézfejeimet, és forgatni kezdtem őket. - Nem?

- Az enyém nagyobb - nyomta az arcomba Duff a tenyerét, mire felvisítottam a röhögéstől. A Whisky előtt álltunk a hatalmas, tupírozott hajú tömegben. Kábé én voltam az egyedüli, akinek nem meredezettt össze-vissza a haja két méter távolságban. Axl jól szórakozott rajtunk, mert azért valljuk be - fél órája folyamatosan hülyeségeket beszéltünk, nem lehetett röhögés nélkül bírni. Slash konkrétan rosszul volt a nevetéstől, ahogy lassan én is. Néha meg-megpördült a világ, olyankor megragadtam a mellettem csöndben füstölő Duffot, és paranoiásan kapkodtam a fejem. Steven kihasználva az alkalmat rögtön rárepült Melanie-ra, aki mellesleg folyamatosan próbálta lekoptatni. Nem is értettem - ha Slash jó volt neki, Steve-vel miért nem éri be? Izzy eltűnt, Axl szerint elment "megoldani a bejutásunkat".
- Hé, hol van Izzy? - néztem körül az elmúlt percben negyedszerre, mire Axl megforgatta a szemét, nem válaszolt. Duff egész komolyan viselkedett ahhoz képest, hogy több füvet szívott, mint mi többiek összesen. Átnézett a tömeg fölött, aztán felemelte a kezét, és a sarok felé mutatott.

- Ott jön.

Izzy a tőle megszokott haláli nyugalommal lökdöste el maga elől a hangoskodó tömegeket, akik bár utána kiabáltak pár beszólást, Izzy le se szarta. Hát most mit lehet tenni, ilyen és kész.

- Van egy kis ablak hátul, de nem férnénk be - lépett mellénk, aztán zsebre vágta a kezét. Fekete farmerja tele volt aggatva biztosítótűkkel, és ellentétben a leopárdmintás emberáradattal ő farmerdzsekit viselt. A mi társaságunk valamilyen szinten ki is tűnt kicsit a sok egyforma, sminkelt, rózsaszín sálas ember közül. A fiúkon eddig csak koncerten láttam szemfestéket, és az is meglehetősen furcsa volt. Most viszont - Melanie-n kívül - mindenki koszos, szakadt cuccokban, feslett tornacipőkben és csizmákban, cigivel a szájában, fűszagot árasztva ácsorgott a járda szélén. Mi voltunk a fekete bárányok a tengernyi glam arc között.

- Picsába - reagálta le Slash a dolgot, aztán eltaposta a cigijét a betonon, és kisöpörte a haját az arcából, hogy lásson is valamit. - Pedig nincs jegyünk.

- Oké, még van egy kis időnk, gondolkozzatok - szólaltam meg kivételesen komoly arckifejezéssel, aztán billegni kezdtem a sarkamon. Axl rápillantott az órájára, aztán rám tévedt a tekintete. Először engem mért végig, aztán Melanie-t, majd megint engem. Kezdte égetni a bőrömet a pillantása.

- Mi van? - förmedtem rá, miközben az ajkaim között egy szál cigi billegett. Axl felkapta a fejét, aztán biccentett.

- Van egy ötletem.

*

- Nem - ráztam meg a fejem egyszerűen, amikor Axl közölte csodálatos tervét a társaságunkkal. Melanie hasonlóan tiltakozott, grimaszolt egyet, aztán összefonta maga előtt a karjait. Axl olyan "ne már" tekintettel próbált rávenni a dologra, a többiek pedig perverzül vigyorogtak. - Tudod mit? Annyira nem is bírom a Mötley Crüe-t.

- Ne már. Máshogy nem fog menni.

- Axl, nem vagyunk ringyók, ha eddig nem vetted volna észre - intettem Mel felé is, aki felvont szemöldökkel várta a végkifejletet.

- Figyelj, nem nagy ügy. Én is megtenném, ha csaj lennék - röhögte el magát, mire megráztam a fejem. Kicsit közelebb álltunk már a Whisky bejáratához, lassan kezdték beengedni az épületbe a Mötley Crüe pólós tömegeket. Nem maradt sok időnk. Idegesen rágtam a szám szélét, és mérlegeltem magamban a helyzetet. Elég megalázó lenne, de valljuk be - sosem voltam az a feminista fajta. Most segítenék vele a srácoknak is. Mindenképp be akarnak jutni erre a koncertre. És én segíteni fogok.

- Jó, a francba - törtem meg a feszült csöndet, mire Steven elvigyorodott, Duff és Slash pedig röhögve lepacsiztak. Melanie fancsali képet vágva elkapta a tekintetem.

- Biztos vagy benne?

- Persze, menjünk - biccentettem, aztán előre furakodtam a rengeteg ember között. Persze utánunk kiabáltak a legtöbben, hogy húzzunk vissza a sor végére, de mivel senki sem folyamodott erőszakhoz, zavartlanul vonultunk a Whisky bejáratáig. Meg egyébként is, Axl mindenkit meg tudott volna gyilkolni a tekintetével, így konkrétan nem volt olyan bátor jelentkező, aki kikezdett volna a társaságunkkal.

- Oké, figyelj. Te elintézed a csávót, mi addig valószínűleg belógunk - állt meg mellettem a vörös, és a hatalmas zaj mellett viszonylag halkan ismertette a tervet. Némán zsebre vágtam a kezem, és bólintottam. - Ha nem megy, csak ints, akkor jön a B terv.

- Mi a B terv? - vigyorodtam el, mire Axl elröhögte magát, de nem válaszolt. Beletörődve feladatomba leráztam magamról a bőrdzsekit, aztán gúnyos pillantással a mellettem ácsorgó srácok felé fordultam. - Ezt értetek teszem.

Érdeklődve nézték, ahogy kirángatom a pólómat a gatyámból, aztán egy könnyed mozdulattal felcsomózom. Konkrétan az egész hasam fedetlenné vált.

- Hééé - tört ki elsőként üdvrivalgásban Slash, mire a többiek is észleltek, és hujjogva ünnepelték, hogy feltűröm a pólóm ujját, aztán feljebb gyűröm a farmersortom szárát. Így egészen pontosan semmit nem takart a lábamból. Ennyi erővel simán bugyiban is flangálhatnék.

- Fasza - nevettem halkan, aztán összekócoltam a hajam, és ha ez lehetséges, még feljebb húztam a csomót a pólómon. Kaptam valahonnan egy füttyöt, meg egy beszólást is, de mivel rohadtul be voltam tépve, lelassultak a reakcióim. A Whisky bejárata felől egyre nagyobb zaj hallatszott - kinyitották az ajtókat.

- Oké, mehet? - kérdezte Steve izgatottan, aztán az elmúlt percben nyolcadszorra nézett végig rajtam akaratlanul, mire fejbe billentettem. - Hé!

- Nem, várj. Mel, cseréljünk cipőt - intettem Melanie felé, mire ő bizonytalanul vihogva kibújt tűzvörös magassarkúiból, és elém rakta. Én igazi úrihölgy módjára lerúgtam a lábamról a tornacipőt, Mel pedig kelletlenül belebújt. Hülyén festett. Ahogy én is.

- Jézusom, így mekkora lotyónak nézel ki - röhögte el magát Izzy, ahogy belebújtam a tűsarkú borzalomba, mire meghatódva pillantottam felé.

- Köszönöm - biggyesztettem le a szám szélét halál komolyan, aztán lépkedtem párat Mel cipőiben. A bokámat persze majdnem sikerült eltörnöm, az utolsó pillanatban kapaszkodtam bele Duff vállába, aztán azonnal kitört belőlem a nevetés. Duff is a röhögőgörcs határán állt, amit egy egész spangli elszívása után nem is csodálok.

- Na, csináljuk.

Hátrahagyva a többieket, és megpróbálva visszatartani a kitörni készülő hatalmas röhögést odabotladoztam a bejárathoz. Rengetegen tolongtak ott, annak ellenére, hogy igen kicsi hely állt rendelkezésre az ajtón való átjutásnál. Voltak, akik megpróbáltak belógni, de nem véletlenül volt odaállítva pár sötét ruhás biztonsági ember. Hiszen ez egy Mötley Crüe. A múltkori Guns koncerten egy ilyen zsernyákszerű lényt sem láttam az ajtóban. Mire képes a hírnév.

- Hé, helló - szólítottam meg a tőlem telhető legbájosabb hangnemben a jegyszedő srácot. Egy pillanatra majdnem kiestem a szerepből, és elnevettem magam a saját hangom hallatán, de gyorsan összeszedtem magam. Szerencsétlen srác pedig értetlen arckifejezéssel várta, hogy kinyögjem a mondandómat. Közben az éppen soron lévő srác idegesen toporgott, kezdett kijönni a sodrából. - Mennyi lenne egy beugró? Csak mert nem vettem előre jegyet.

- Bocs, csak elővétellel vehetsz jegyet - rázta meg a fejét a szintén Mötley-rajongónak tűnő srác, aztán akaratlanul is végigfutott rajtam a tekintete. Morogtam egy "ne már" féleséget, aztán beletörődve a sorsomba hátrébb léptem egy kicsit. Én megpróbáltam megkerülni Axl idióta tervét, nem sikerült, ez van.

- Hé, faszagyerekek! - ordítottam el magam, mire a jegyszedő srácon és a biztonságiakon kívül minden körülöttünk álló felém kapta a tekintetét. Ha nem lett volna bennem a vodka mellett egy kis fű is, biztosan nem teszem meg, így viszont minden gátlás nélkül megfogtam a pólóm alját, és habozás nélkül felrántottam - melltartó hiányában ez egy villantásnak minősült. A srácok mögöttem éles fütyülésbe kezdtek, mellettem pár gyerek hujjogott meg kiabált, a jegyszedő meg mosolyogva intett, hogy mehetek. Egy félvigyorral a fejemen megigazítottam a pólómat, aztán kibújtam Mel cipőjéből - amit egyébként halál felesleges volt felvennem -, és elkaptam a társaságunk felől repülő mocskos tornacipőket. Villámgyorsan belebújtam, aztán meglendültem a bejárat felé. Sikerült.

- Velem vannak - intettem a nagy hangzavarban a srácok felé, akik hatalmas röhögések közepette nyomultak mögém, hogy végre bejuthassanak. A jegyszedő arc biccentett, mire felélénkülve bevetettük magunkat a Whisky ajtaján.

Hatalmas tömeg, párás, alkoholszagú levegő, cigifüst mindenütt. Szorosan a mi társaságunkhoz préselődtem, egy pillanatra sem akartam elszakadni tőlük. Közel álltunk a színpadhoz, néha meg-meglökött minket egy előrenyomuló, őrült rajongó - pedig a Mötley még a színpadon sem volt.

- Hol van Melanie? - kérdeztem a többiektől túlüvöltve az óriási zsivajt, mire a mögöttem röhögő Slash kipislogott a hajzuhataga mögül, és körülnézett.

- Nemtom'. Biztos neki is villantania kell.

- Nem keresed meg? - kérdeztem vigyorogva, aztán eltorzult arccal káromkodtam egy bazdmeg-félét - valaki rátaposott a lábamra.

- Megtalál minket - vonta meg a vállát, aztán hangosan dúdolni kezdett. Már tíz perce bent voltunk, a koncertnek el kellett volna kezdődnie. Kezdtek felhangozni a közönség soraiból az éles füttyögések, bekiabálások, és az elmaradhatatlan elégedetlen morajlás. A színpad sötét volt, semmi sem látszott.

- Mi van már? - ordította el magát a mellettem toporgó Duff újabb öt perc várakozás után, mire még nagyobb lett a körülöttünk felhangzó közönségzaj. Röhögve ugráltam párat, teljesen tétlen voltam - tulajdonképpen szívesen kihagytam volna a koncertet, már csak azért is, mert tényleg nem bírtam annyira a Mötley Crüe-t. Szerintem valahogy így voltak ezzel a többiek is, kezdett fogyni a türelmük. - Még jó, hogy nem perkáltunk jegyekért.

- Nem megyünk át a Rainbowba? - kérdeztem hirtelen újabb pár perc tehetetlenség után, mire egyetértő moraj futott végig a társaságon, és szinte azonnal az ajtó felé fordultak, hogy lelépjünk. Röhögve követtem őket, néha megbotlottam a kikötött cipőfűzőm miatt, de az előttem szintén röhögőgörcsben szenvedő Slash mindig felfogta az esést. Átverekedtük magunkat a feldühödt rajongók seregén, aztán pár hangos káromkodás kíséretében előrenyomultunk a kijárathoz, és kiestünk az utcára. A jegyszedő persze totál idiótának nézett minket - hiszen úgy kellett bekunyerálnom magunkat.

- Mindjárt jövök, menjetek - intett Axl, aztán a pirosra váltó lámpa ellenére átsietett az úttesten, és bevágódott a sarkon lévő telefonfülkébe. Senki sem figyelt rá, tehéncsorda módjára csörtettünk be a szomszédban lévő Rainbowba, ami a koncert miatt most meglepően üres volt. A szokásos bokszban foglaltunk helyet, ezúttal már csak öten. Melanie tényleg rendesen eltűnt, a villantás óta se hírét, se nyomát nem láttuk. Nem mintha egyébként kerestük volna.

- Hé, emberek - állt meg az asztal előtt egy csaj, mire elcsendesedtünk. Felpillantottam - egy hozzám hasonló lány volt, a korunk is ugyanannyi lehetett. Barna hajú, bőrdzsekis, csizmás lány. Nem olyannak tűnt mint azok a sztripperek, akiket eddig a fiúk köreiben láttam.

- Hé, Michelle, ülj le - csúszott arrébb Steven, mire meglepetten elröhögtem magam. Slash eszmélt először, a többieknek egy pillanatig sem jutott eszébe bemutatni a csajt.

- Jaa. Zoe, ő itt Michelle, a barátunk - intett a lány felé, mire az felemelte a fejét, és felém pillantott. Elég meggyötört volt az arca, a kedve sem lehetett túl jó, mégis rám mosolygott, és felém nyújtotta a kezét.

- Szia.

- Szia. Zoe - csaptam bele a tenyerébe, és kezet fogtam vele. Csendes volt, kicsit talán paranoidnak is tűnt. Mintha be lett volna lőve.

- Tökre hasonlítotok, jól kijönnétek - szólt Steve a kelleténél hangosabban, mire Michelle szó nélkül fejbe vágta. Felröhögtem, és egyetértően bólintottam.

- Ja, asszem.

- Ööö... Izé, itt a lé - kezdett el kotorászni a farzsebében Michelle összeakadó nyelvvel, aztán mikor megtalálta, amit keresett, ledobta maga elé az asztalra. Rengeteg gyűrött papírpénz volt, képtelen voltam megsaccolni is. Olyan kétszáz dolcsi lehetett, ha nem több. Slash egy pillanat alatt lecsapott a kápéra, és begyűrte a csizmája szárába. Csak én bámultam értetlenül, mint valami gyökér. - Zoe.

- He? - kaptam a tekintetem Michelle felé, mire izgága mozdulattal felállt, és egy helyben toporogni kezdett. Kezdtem egyre jobban megbizonyosodni affelől, hogy be van lőve.

- Jössz velem? - kérdezte természetes hangsúllyal, mire még értetlenebbé vált az arckifejezésem, és már nyitottam volna a szám, amikor Michelle türelmetlenül megszólalt. - Van cuccom.

- Jövök - pattantam fel, aztán átmásztam a felröhögő Duffon, és a tornacipőm csattogása kíséretében követtem Michelle-t a Rainbow mocskos mosdói felé. Hasonlóan lerobbant volt a helyiség, mint az Abbeyben, de nem nagyon érdekelt. Michelle sokat dumált, főleg arról, hogy mennyire elege van az apjából, akitől egyébként azt a kétszáz dolcsit kapta, amit rögtön le is passzolt a srácoknak. Közben mindenféle apróságokat pakolt ki a zsebéből a mosdótál mellé. Egy rúzs, kokain, fémdoboz, használt füves cigi, felirat nélküli tablettás doboz. Röhögve figyeltem, ahogy folyamatosan járó szájjal kiüríti a zsebéből az összes tudatmódosítónak számító cuccot, amit valaha egy kupacban láttam.

- Miért adsz nekik pénzt? - vágtam közbe, mire megállt a keze, és felemelte a fejét.

- Mert kell nekik - közölte szárazon, aztán az értetlen arckifejezésemet látva folytatta. - Mert nem tudják eltartani magukat, nekem viszont van pénzem, úgyhogy... mi a faszért ne adnék?

- Úgy tudtam, néhányuk dolgozik - ugrottam le a mosdótált tartó, törött pultról, és turkálni kezdtem Michelle kipakolt cuccai között. - Abból nem tudnak megélni?

- Az összeset piára meg kokainra költik - folytatta Michelle rekedtes hangján, miközben egy fent említett fehér porral teli zacskót forgattam a kezeim közt. - Lefogadom, hogy vagy egy hete nem ettek. Mindig ez van, amikor hozom a lóvét.

- Nem szoktak enni? - pillantottam fel, és nem tudtam visszafojtani a hangomból áradó elképedést, mire Michelle felröhögött. Nemlegesen megrázta a fejét, aztán kikapta a kezemből a pici, átlásztó tasakot, és egyetlen mozdulattal kiborította a felét a mosdótál egy vízszintes felületére. Szó nélkül elfogadtam a felém nyújtott egydollárost, aztán meg sem várva, hogy Michelle végezzen a cucc csíkokba rendezgetésével közelebb hajoltam, és egy mozdulattal felszippantottam a fehér por felét. Köhögtem párat, olyan igazi dohányos köhögés fajtát, aztán visszagyűrtem a papírpénzt Michelle zsebébe. Ő egy pillanat alatt végzett, eltüntette a maradékot, majd mindent elpakolt, és megkönnyebbült fejjel kezet mosott. Én szipogva törölgettem az orromat, és vártam, mikor üt már az anyag. Éreztem, hogy zsibbadok és lazulok, de nagyobb durranásra számítottam.

- Igyál rá - röhögött Michelle a mocskos tükörből rám pillantva, mire szófogadóan kilöktem a mosdó ajtaját, és visszacsörtettem az asztalunkhoz. Visszamásztam a helyemre, aztán Duff zsebébe nyúltam, mire ő rögtön a kezemre vágott egyet.

- Hé - szólt rám, aztán ellökte a kézfejemet. Idegbajosan rántottam egyet a szemöldökömön, aztán még egyszer próbálkozva benyúltam a zsebébe, és villámsebességgel kirántottam onnan az olcsó ukrán vodkához hasonlító kis üveget. - Mi a faszt akarsz?

- Inni, te baszadék - csusszantam arrébb, hogy ne tudja kikapni a kezemből az üveget, aztán gyors mozdulattal lecsavartam a kupakot, és húztam belőle egy jókorát. Égette a nyelőcsövemet, ahogy kell, és pár másodperc múlva a kokainnal való keveredése is életbe lépett. Duff dühödten kirántotta a kezemből a vodkát, és a farzsebébe süllyesztette. Se neki, se nekem nem volt túl rózsás kedvem, annak ellenére, hogy nemrég a fűtől kábultan röhögcséltünk. A többieknek nem volt ilyen problémája, látszólag jól elszórakoztak Steven idióta poénjain.

- Hé, mi van, Zoe? - bökött oldalba Izzy a könyökével, mire megrántottam a vállam. Már nehezemre esett józanul gondolkodni is. Izzy folyamatosan az ötdolláros bort vedelte, Duff meg szikrázó tekintettel támaszkodott az asztalon. Velem szemben Michelle, Slash és Steven nevettek épp valamin, amit természetesen nem tudtam felfogni. Lelassult a gondolkodásom - azt viszont nem értettem, Duff mi a francért váltott köcsög üzemmódba.

- Cseszettül fáj az arcom - válaszoltam kis fáziskéséssel az előbbi kérdésre, és a nemrégi bunyóból visszamaradt seb felé nyúltam, ami az ajkaimon keresztül az államig vöröslött. Eddig nem is foglalkoztam vele, most viszont hol felerősödtek az érzékeim, hol eltompultak, és egyre jobban sajogtak a sérüléseim.

- Mutasd - morgott Duff, aztán határozottan maga felé fordította az arcom. Laposan pislogva hagytam, aztán egy-két másodperc után ellöktem a karját. Zavart. - Felszakadt.

- Jó, leszarom - feleltem hasonló gorombasággal, aztán a bőrdzsekim ujját a kézfejemre húzva letöröltem a sebből szivárgó pár cseppnyi vért, mire Izzy felvonta a szemöldökét, aztán elröhögte magát.

- Hallod, mi a fasz bajod van? Szar a kokain, vagy mi?

- Faszt. A szokásos - szólt közbe Michelle is.

- Akkor? Az előbb még repültél.

- Akkor adj még füvet - szűrtem a fogaim között, de Izzy már nem figyelt - a többiekkel együtt emelte fel a fejét.

- Hé - köszönt Axl hangosan, aztán arrébb lökte Michelle-t, és lehuppant a felszabadult helyre. Egy srác ácsorgott mögötte, az előbb talán neki telefonált. Normálisabbnak tűnt a bandánál, legalább is az alapján, amit a hol elhomályosuló, hol kiélesedő látásommal megállapíthattam róla. - Zoe, ez Marc. Marc, ez a punk picsa, akit mondtam.

- Hé Marc, én lennék a punk picsa - tápászkodtam fel, aztán miközben a jobbomat nyújtottam, hogy kezet tudjak fogni a sráccal, pofán csaptam Axlt, úgyis épp útba esett. Marc röhögve kezet rázott velem, aztán elvegyült köztünk.

- Tessék, te barom. Így gyorsan meg fogsz murdálni - nyomott a kezembe Izzy egy félig elfogyasztott füves cigit, mire elvigyorodva nyomtam egy csókot az arcára, és átdobbantva az asztalon kitornásztam magam a kialakult kisebb tömeg szorításából. Kibaktattam az utcára, egyenesen a kora este megismert kis sikátorba. Úgy terveztem, egyedül leszek ott, a koszos járdaszegélyen ücsörögve, de nyilván tévedtem.

- Mi van? - morogtam felé, miközben meggyújtottam a cigit, és felhúzott térdeimre borulva kifújtam a fehéres füstöt. Duff levágódott mellém, aztán kivette a kezemből a jointot, és szívott belőle egyet. Vigyorogva megráztam a fejem, és visszavettem a cigit.

- Mi a baj? - szólalt meg rekedt hangon, mire hitetlenül felröhögtem.

- Apám, ne legyél már ilyen giccs. Vagy csak basztatni akarsz? - löktem meg a vállammal, mire megadóan elröhögte magát.

- Oké, de most frankón.

- Semmi - rántottam meg a vállam, miközben újabb füstfelhőt fújtam, aztán kérés nélkül Duff kezébe nyomtam a spanglit. Újból ráhajoltam a térdemre, és a betonra lógó koszos, lassan tincsekbe álló hajamat piszkáltam. Nagyon azon voltam, hogy ellazuljak, de színjózannak éreztem magam. - Már vagy egy napja nem láttam az öcsémet. Lehet, hogy már nem is él.

- Él.

- Ja - feleltem röviden, államat a térdemnek támasztva. Honvágyam támadt. Rettenetes, kínzó honvágyam. És még csak nem is a connecticuti családi ház után. - Néha elfelejtem, hogy nekünk is van otthonunk. Anyám már biztos...

- Ez az otthonod - röhögött fel újra Duff, és a Sunset Strip felé intett. Oldalra fordítottam a fejem, így az arcom pihent a tédemen. - Szerinted egyikünk is idevalósi? Faszt. Még rendes lakásunk sincs, mégis azt mondjuk, amikor visszajövünk ebbe a koszfészekbe, hogy hazaértünk.

- Ja, de tudod, nem Connecticutból jöttem, nem Hartfordból, még csak nem is erről a kontinensről - húztam félmosolyra a szám, és már nem is zavart annyira a feltámadó "lelkizős" hangulat. - Ha nem itt születtem volna... Anyám sosem vállalta volna el azt a munkát, és nem töltöttem volna a fél életemet egyedül az öcsémmel. Akkor lehet, hogy nem lennék ilyen elbaszott gyerek.

Csend lett. Az egyetlen hang a késő esti utcazaj mellett a körmöm kaparása volt a betonon. Elsöpörtem pár szemembe lógó hajtincset, és Duff arcát néztem. Félig megvilágította a kinti utcalámpa, aztán rögtön homályba borult a kifújt füst mögött. Visszafojtva a mosolyát felém fordult, aztán a tenyerembe nyomta a füves cigit.

- Akkor nem lennél most itt - szólalt meg megtörve a csendet, mire válaszul az arcába fújtam az illatos füstfelhőt. Vigyorogva megvontam a vállam, és hátradőltem a hideg betonon.

- Az szar lenne - válaszoltam szarkasztikus hangsúllyal, mire a punk elröhögte magát, és fél könyékre ereszkedett mellettem. A szájába adtam a cigit, aztán köhögve elfordítottam az arcom. Talán a rengeteg tudatmódosító miatt volt, de elveszve éreztem magam. Pedig teljesen abban a tudatban éltem, hogy nekem nincsenek érzéseim.

- Elég a nyavalygásból, baszadék. Támadj fel.

- Én hívtalak téged baszadéknak, te majom.

- Igen? Fasza - hajolt közelebb Duff, aztán óvatosan megállva az arcom előtt kifújta a cigiből maradt utolsó füstfelhőt. Némán elvigyorodtam, aztán beszívva a füstöt letüdőztem, és kis idő múlva oldalra fordítottam a fejem, hogy a mocskos beton felé fújhassam. Szó nélkül fordultam vissza a kócos hajú punk felé, aki ha lehet, még közelebb volt hozzám.

- Fasza - ismételtem vigyorogva, aztán határozottan beletúrtam a hajába a tarkójánál, Duff pedig engem megelőzve megmozdította a fejét, aztán fölém mászva megtámaszkodott mellettem a betonon, és óvatosan megcsókolt.