22. fejezet

1985. szeptember 6. du. 4:07, Fairfax Ave, West Hollywood

- Úristen, de másnapos vagyok - engedett el Duff karjainak szorításából, aztán ásított egy hatalmasat, és erőteljesen megdörzsölte az előző esti tudatmódosítás és a pár órányi alvás miatt kivörösödött szemét. Kizökkenve a forgalmas főút bámulásából elnyomtam a cigimet a nyitott ablak párkányán, majd bizonytalanul felálltam, és körülnéztem. Nem csak az zavart, hogy fogalmam sincs róla, hol a francban vagyok, de hirtelen azt sem tudtam, hogyan tovább. Duff bezzeg haláli nyugalommal dőlt hanyatt az ismeretlen ágyon, aztán ásított még sorozatban vagy hármat.

 - Kié ez a kéró? - böktem ki végre a kérdést. Csupasz talpaimon éreztem a néhol meg-megrepedezett, ősrégi parketta jéghideg érintését, úgyhogy jobb híján hasra vetettem magam Duff mellett az ágyon, mire ő vigyorogva feltámaszkodott a könyökére, és homályos tekintettel ő is körbenézett a szakadt kis szobában. Tényleg meglátszott rajta a tegnapi éjszaka, de látszólag egész jól viselte.
- Marcé.

- Az ki? - vágtam rá értetlenül, mielőtt beindultak volna agyam rozsdás fogaskerekei, hogy lepörgessék a szemem előtt minden Marc nevű ismerősöm képét. - Ja, Canter.

- Aha - mondta Duff egy újabb óriási ásítás kíséretében,és visszaejtette fejét a takaróra. Csendben közelebb húzódtam hozzá, és játszani kezdtem szőke tincseivel, mire felém emelte mosolygós zöld szemeit, és átkarolt. Valahogy egyáltalán nem érdekelt, hogy kinek a lakásán vagyok éppen, ahogy az sem, hogy mennyi az idő, vagy mikor kell elindulnom dolgozni. Még magam sem értettem, de Duff mellett valahogyan ezek közül egyik sem izgatott. Lehunytam a szemem, aztán elsöpörve cigifüsttel és alkoholszaggal átitatott hajtincseimet az arcom elől hagytam, hogy Duff illata megtöltse a tüdőmet. Hallgattam halk lélegzését, és megborzongtam, ahogy ujjaival óvatosan végigsimított karom fedetlen területein. Örökké el tudtam volna viselni ezt az állapotot, szemeim mégis maguktól felpattantak, gondolkodásomat pedig akaratlanul is pánik járta át. Mit a francot csinálok? Nagyon jól tudtam magamtól is, hogy nem szabadna kavarnom a banda tagjaival, mert akárhogyan is nézzük, nekik dolgozom. Én meg képes lennék itt szerelembe esni Duffal, annak ellenére, hogy teljesen ellenkezik a bandán belüli íratlan szabályokkal. Mikor lettem ilyen nyálas?

- Na, keljünk fel, mielőtt benyit valaki - emeltem fel a fejem elhessegetve minden idióta gondolatomat, mielőtt azonban felülhettem volna, Duff félig csukott szemekkel megragadta a karom, és visszarántott maga mellé. Nevetve ráütöttem egyet a mellkasára, de mintha direkt maradásra akart volna bírni, mindkét karjával átölelt, és erősen szorított, hogy mozdulni se tudjak.

- Kit érdekelnek?

- Hát, nem tudom, de mondjuk téged érdekelhetne - forgattam meg a szemem, aztán minden erőmet bevetve lefejtettem magamról ölelő karjait, és kimásztam alóluk. Duff szó nélkül hagyta, aztán az ágyon felülve pár másodpercig némán nézte, ahogy járkálni kezdek fel-alá, és benézve a bútorok alá egy valamirevaló ruhadarabot keresek. Nem tudtam, miért nem érdekli. Hiszen ő mondta pár napja, hogy "hé, ember, házi nyúlra nem lövünk". Nem vagyok nyúl. - A picsába, nem láttad a gatyám?

- Most meg mi a fasz bajod lett hirtelen? - vágta rá nyugodt hangon, figyelembe sem véve az előbbi kérdésemet, mire megtorpantam, és felé fordítva a tekintetem idegesen hátrasimítottam hajam arcomba hulló kócos tincseit. Fél kezemet csípőre téve vártam, hogy valami értelmes gondolat fogalmazódjon meg bennem, azonban nem tudtam magam szólásra bírni. Tényleg, mi a bajom?

- Miért nem érdekel, Duff? - szaladt ki a számon pár perc néma tépelődés után egy ingerült kiáltás, ami már számomra is világossá tette - itt balhé lesz. Duff nem felelt, kifejezéstelen arccal követte mozdulataimat, ahogyan újra elkezdtem fel-alá járkálni, és idegbajosan csapkodtam és lökdöstem minden tárgyat, ami a kezem ügyébe kerül. - Kurvára érdekelhetne, hogy ne balhézz össze mindenkivel egy egyéjszakás faszság miatt!

- Mi van? - vágott közbe megemelt hangerővel, aztán a növekvő feszültség hatására felállt, és közelebb lépett hozzám. Őszinte értetlenség tükröződött az arcán, amivel én magam is egyetértettem. Nem az én területem a nőkre jellemző értelmetlen hisztériázás, de máshogy nem tudom a tudtára adni - nem biztos, hogy mindenki egyetértene egy ilyen kapcsolattal.

- Nyilvánvaló, hogy ez mindkettőnk számára egyszeri eset volt, és ha jól emlékszem, volt egy olyan megállapodásunk, ami tiltotta ezt. - Közelebb léptem hozzá, csak hogy nyomatékosítsam mondanivalómat. Duff arcizmai megfeszültek, és tudtam, hogy már a fogát csikorgatja, annyira felbasztam az agyát. Tényleg a semmiből próbáltam meg vihart kavarni, de szinte gondolokodás nélkül ejtettem ki a szavakat a számon - utólag elég nagy baromságnak tűnik.

- Azt se tudom, mi a faszról beszélsz, Zoe! - emelte meg a hangját, aztán kínosan röhögve a tenyerébe temette az arcát, és elfordulva tőlem hátrasimította alvástól összekócolódott haját. Tulajdonképpen a nagy büdös semmin vitatkoztunk, és őszintén szólva még akkor sem értettem, miért kell a semminek ilyen hatalmas feneket kerítenem, de nem az agyam vezérelt. Már az én tekintetemet is elborította a düh, és ökölbe szorított kezekkel lendültem Duff után. Megragadtam a felkarját, mire ingerülten felém fordult, és kirántotta magát ujjaim szorításából. Pár másodpercig csak bámultam sötétzölddé vált íriszeibe, majd kifejezéstelen arccal szólásra nyitottam a szám.

- Ez egyszeri alkalom, Duff? - Hangom elhalkult, szívverésem felgyorsult, és eddig tehetetlen elmém végre felfedte magát. Nem tudtam, mit érezzek, miközben Duff arcvonásai ellágyultak, értetlenné váló tekintetét pedig az enyémbe fúrta. Rohadtul idegesített, hogy nem tudtam, mire gondol, amíg egymástól fél méterre ácsorogtunk, másnaposságtól gyötört arccal, szakadt ruhákban, bizonytalanul és homályos tekintettel.

- Igen - szólalt meg halkan, szomorúvá változott pillantásával még mindig az én szemeimet pásztázva. Arcomat egy pillanatra a föld felé fordítottam, hogy összeszedjem magam. Zokoghattam volna, vagy játszhattam volna az összetört szívű naiv libát, de nem lett volna őszinte. Igen. És akkor mi van? Rohadt érzés volt ezt hallani, mégsem lehetett egy szavam sem - nyeltem egyet, és megszilárdult tekintettel megemeltem a fejem. Az előbbi pillanatnyi elgyengülésemnek nyoma sem volt. Határozottan rántottam egyet a vállamon, és "nem érdekelsz" módra váltva továbbra is álltam a tekintetét.

- Akkor? Nekem is. - Hangomba visszatért a szokásos utálatos közömbösség, ami kicsit bökhette Duff csőrét, mert egy pillanat alatt lerázta magáról a szomorkás bűnbánatot, és összefonta maga előtt a karjait. Egy fejrázással elintéztem a dolgot, aztán felkaptam a sarokban rejtőző farmersortomat, és gyorsan belebújtam. Nem fordultam Duff felé, csak mikor a rajtam lógó póló alját megragadva kibújtam abból, és hozzávágtam. - Itt a felsőd.

- Miért nem volt jó, ahogy volt? - emelte meg újból a hangját, amikor végül egy rövidnadrágban, egy pár szakadt tornacipőben és egy szál melltartóban a szobaajtó kilincse után nyúltam. Egy halk, gúnyos nevetés hagyta el a számat, és vissza sem fordulva kivágtam magam előtt az ajtót. Kicaplattam a nappaliba, és bár hallottam, hogy Duff jön utánam, egyenesen a lakás bejárata felé vettem az irányt, útközben végigfutva a tekintetemmel a nagyszobában uralkodó káoszt. Szép lakás volt, kissé lepattant, de rendezett. Mivel egyszerre vagy heten aludtak szanaszét heverve a kanapén és a földön, tisztának nem mondanám, de látszott, hogy Marc megpróbálja rendben tartani. Láttam Izzyt, ahogy az egyik kanapén terpeszkedik, és mintha Steven szőke feje is feltűnt volna a felismerhetetlen emberek között. Egy pillanatra megtorpanva a fotel oldalát támasztó Slash-hez léptem, aki békésen szuszogott, miközben feje előrecsuklott, kezei között pedig egyetlen üres üveg árválkodott. Óvatosan kihúztam a háta mögül a bőrdzsekijét, mire összerezzent, és kicsit megemelte a fejét.

- Ezt kölcsönveszem, jó? - kaptam magamra a dzsekit, lévén felül szinte semmi nem volt rajtam, aztán kihúztam hosszú, összegubancolódott hajamat a bőrkabát alól, és azonnal a bejárati ajtóhoz léptem.

- Zoe! Legalább állj meg, a picsába! - Duff hangja egyre ingerültebb lett, én azonban egy fikarcnyi jelét sem mutattam annak, hogy érdekelne a dolog.

- Jó - vetettem oda, aztán felrántottam az ajtót, majd kilépve a folyosóra bevágtam magam mögött. Nekitámasztottam a hátam a csendes folyosó hideg, fehérre meszelt falának, és némán hallgattam, ahogy Duff odabent a földhöz vág valamit, aztán felborít egy széket.

- A kurva életbe! Elrontottál mindent! - hallottam dühtől elfojtott hangját, ahogy még utánam üvölt, majd rezzenéstelen arccal ellöktem magam a faltól, és a lépcsőház felé vettem az irányt. Hosszú a séta a Fairfaxtől a Clarkig.

*

1985. szeptember 17. du. 6:37, Clark Street, West Hollywood

- Los Angeles nyugati részén erőteljes felmelegedés várható, további esőzésre nincs kilátás - hallatszott a tévé fojtott hangja a nagyszobából, mire letöröltem a bepárásodott fürdőszobatükröt, és közelebb hajolva tükörképemhez letöröltem tenyeremmel a szememről lefolyt fekete szemfestéket.

- Hé, Zoe, hallod? Végre jobb idő lesz.

Elmosolyodtam a hang hallatán, aztán ledobva a hajamra csavart törölközőt a földre felkaptam egy pólót, és kiléptem a szobába. A fürdőszoba meleg, párás levegője után felfrissülést jelentett a nyitott erkélyajtón beáramló oxigén, és kora este lévén a hűvös levegő is. Levetettem magam az ágyra, és nyomtam egy puszit az egy szál gatyában ücsörgő srác arccsontjára. Nick elmosolyodott, és karjait a nyakam köré fonva erősen magához ölelt.

- Végre nem kell minden kibaszott séta után megszárítani a tornacipőmet - morogtam bosszúsan, aztán még nedves hajtincseimet elsöpörve az arcomból tovább figyeltem a tévé zajos képernyőjét. Ezz volt az első nyugodt estém az elmúlt egy hétben. Mike-ot is ma láttam először négy nap után - elképesztő, mennyire tud hiányozni egy testvér, minden hülyesége ellenére. Sandy-vel együtt egész jól megvannak abban a tenyérnyi kis lyukban a Lexingtonon - pedig jártam ott, és ha én azt mondom valamire, hogy koszfészek, akkor az mindennek a legalja. Márpedig az a lakás a koszfészek fogalmán is túltesz.

- Mikor indulsz? - törte meg a csendet Nick, mire felemeltem a fejem, hogy a kék szempárba nézhessek. Szűk egy hete, hogy valahogy összegabalyodtunk a lépcsőházban, aztán a lakásán, de már ő is megszokta azt a bizonyos koncert előtti lázat, amiben a banda "alkalmazottjaként" nekem is jó nagy részem volt.

A Guns N' Roses hónap végén esedékes koncertje ugyanis teljesen lekötötte minden szabadidőmet - a hollywoodi pay-to-play rendszer miatt sürgősen pénzt kellett szereznünk a bandának. A programjaink egyre csak sűrűsödtek, és amellett, hogy rám volt bízva a jegyek és a plakátok készítése és nyomtatása is, a fiúk éppen menedzser nélkül próbálták szervezni maguk körül a dolgokat. Axl vagy Izzy néha el-elkísértek plakátot fénymásoltatni, közben Stevennel együtt elvállaltak minden alantas melót, hogy az így szerzett pénzből még több jegyet nyomtattathassunk. Slash volt a pénzfelelős - nem is tudom, miért, hatalmas felelőtlenség volt rábízni a banda minden vagyonát, de valahogy csak meg tudta őrizni a pénzt. Az összes bankjegy bele volt gyűrve a csizmája szárába. Fogalmam sincs, mégis mit gondoltunk.

A napjaim kezdtek ugyanúgy kinézni - korán reggel egy cigivel a számban már a plakátok terve fölött görnyedtem, aztán néha találkoztam Mike-kal, hogy ellássam egy kis apróval, amiből meg tudott élni Sandy mellett. Délelőtt ide-oda rohangáltam Hollywoodban, szerencsémre azonban mindig elkísért valaki a bandából. Egy hét alatt annyi emberrel ismerkedtem meg a Los Angeles-i klubélet zeneiparából, hogy kezdtem hozzáértőnek érezni magam. Minden nap feltűnt a Palm Ave-en egy-egy csaj a fiúknál, általában pénzt vagy kokaint hozott. Michelle is benézett egyszer, de amint lepasszolta a pénzt, már mennie is kellett. Elnézve ezt a másfél hetet, amit szakadatlanul a banda közvetlen közelében töltöttem, szinte el sem hiszem, hogy nem futottam össze soha Duffal.

Amikor megjelentem az egyre mocskosabbá és lelakottabbá váló raktárhelyiségben, a punk valahogy sosem volt ott. Nem is érdeklődtem felőle, de érezhető volt a hiánya. Tudtam, hogy kerül, és nem is bántam, mégis alig bírtam megállni, hogy ne említsem meg a nevét, miközben Slash-sel éppen körbekocsikáztuk fél Hollywoodot, hogy szétszórjuk a koncert plakátjait, vagy miközben Izzy a banda elmúlt hónapjairól mesélt. Fogalmam sem volt róla, hogy hiányzik - amíg később nem találkoztam vele.

Igen, azt hittem, a mai az egyetlen szabad estém, de ez közel sem azt jelentette, hogy nincs semmi programom - azt jelentette, hogy a szokásos átvirrasztott éjszaka helyett ma csak szórólapozunk, és kicsit pihenhetünk egyet egy sörrel a kezünkben. Mert ez az időszak - ami mellesleg egy akkori Los Angeles-i banda életében nagyon is gyakori volt - nem csak a folyamatos álmatlanságról, szervezkedésről, és pénzgyűjtésről szólt, hanem a szórakozás mellőzéséről is. Ezek a srácok pedig hihetetlenek, amikor napokig nincs egy üveg vodka sem a kezükben. Hihetetlenül elviselhetetlenek.

- Most kéne - sóhajtottam az előttem álló - továbbra is alvásmentes - órákra gondolva, aztán felnyomtam magam ülő helyzetbe, és felrángattam magamra az ágy végében heverő farmersortot. Visszacaplattam a fürdőszobába, hogy indulás előtt még szárazra töröljem a hajam.

- Nem lehet, hogy egy napot kihagysz? - kiabált a szobából Nick reményteli hanggal, mire hitetlenül elnevettem magam, és tovább borzoltam a hajam a fejem tetején. - Biztos kibírnak nélküled egy estét.

- Nem bírnának, mert nálam van minden plakát - léptem ki újra a fürdőből, aztán Nick mellé hajítva a kezemben lévő törölközőt a tornacipőim után kezdtem kutatni. Nick csalódottan felült, és szomorkás tekintettel követte mozdulataimat. Egy pillanatra találkozott a tekintetem az övével, mire elmosolyodtam, és felmászva mellé az ágyra fél kézzel beletúrtam sötét színű hajába, majd hosszasan megcsókoltam. - Jövök, amint tudok, jó?

- Oké - röhögte el magát már sokkal engedékenyebben, mire vigyorogva belebújtam a fotel alól előhalászott cipőimbe, aztán a bőrdzsekimet a hátamra dobva felkaptam a kulcscsomót az asztalról. - Siess.

- Még egy szó, és haza sem jövök - emeltem felé a mutatóujjam fenyegetően, mire újból elnevette magát, én meg vidáman kiperdültem a lakásajtón, aztán azt becsapva magam mögött lecsattogtam a lépcsőházban. Az utcát már narancsos színek borították - a nap lassacskán egyre lejjebb táncolt a tévé által is megjósolt tiszta égbolton. Megkerülve a padkán parkoló ütött-kopott kocsit bepattantam a volán mögé, aztán a felbőgő Sex Pistols kíséretében beletapostam a gázba.

A jól ismert raktárépület előtt lelassítottam, aztán felgurulva a járda szélére leállítottam a motort. Az az igazság, hogy ez a sok munka a bandával egyáltalán nem is viselt meg - mármint akkor persze azt hittem, de őszintén szólva életem talán legpörgősebb és legjobb időszakai közé tartoztak ezek a készülődések. Akkor ismertem meg igazán Hollywoodot.

Bevéve a kanyart a megfelelő raktársornál már egyáltalán nem tudtam, miért, de valami nagyon furcsa volt. Éreztem a levegőben, hogy valami nem kóser - ebben pedig még jobban megerősített a srácok ajtaja elé kipakolt erősítők és földre dobált matracok látványa. Meglepettségemben lelassítottam, majd hunyorogva próbáltam kitalálni, hogy biztosan jól látom-e a dolgot. A fiúk minden cucca a raktár előtt hevert. Sietősre fogtam a lépteimet és a lehető legrosszabb eshetőségek peregtek le a szemem előtt minden egyes métert megtéve. Eltűntek? Valaki meghalt? Mi a franc történt?

- Hé, bocs - hallottam a srác hangját, akibe teljes erőből ütköztem bele az ajtó előtt, mire felnéztem. Zavartan hátrébb léptem, és próbáltam nem szaggatottan venni a levegőt. Duff is meglepődött kissé - némán állt tovább egy szatyornyi szeméttel a kezében, amit valószínűleg mind odabent szedett össze. Hiába tudtam, hogy nem szerencsés találkoznunk, egyszerűen nem tudtam leemelni a tekintetem az arcáról. Óráknak tűnő másodpercekig álltunk ott egymás szemébe meredve, amíg fel nem eszméltem. Beletúrtam kócos hajzuhatagomba, és bizonytalanul toporogni kezdtem.

- Mi történt? - tértem rögtön a tárgyra, mert bármennyire is kellemetlen volt a helyzet, muszáj volt rákérdeznem. Duff elkapva rólam a tekintetét levágta a szatyrot a többi cucc mellé, mire az hangos csörömpöléssel földet ért. Csak üres üvegek voltak benne.

- Kiraktak minket.

Szólásra nyitottam a szám, de elakadt a szavam. Ez a kóceráj volt az otthonuk, és bár párnak közülük volt lakása, minden szabadidejüket itt töltötték. Ahogy én is. Nem is alvás, vagy lakhatás szempontjából volt fontos számukra ez a hely - itt zenéltek. Összesen három dal megírásának voltam szemtanúja ebben a kis koszos raktárban, és rengeteg próbáénak. Nem laktam velük, mégis elszorult szívem a hír hallatán.

- Miért? - szólaltam meg halkan, mire Duff zsebre vágta a kezét, és közömbösnek látszó arckifejezéssel rántott egyet a vállán.

- Nem fizettünk már másfél hónapja. De minden koncert előtt ez van. Leégünk, ezért keresünk más helyet. Ez van.

- Hé, Zoe - vigyorgott rám Slash göndör hajzuhataga mögül, amint kilépett a rozsdás vasajtón. Óvatosan letette gitártokját a kupac mellé, aztán vidáman felém pillantott.

- Hallom kiraktak titeket.

- Ja, de nem gáz. Már találtunk egy helyet a Hollowayen, ma még át is tudunk cuccolni szerintem - közölte Slash, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon, mire nekem is felderült kicsit az arckifejezésem. Egy számukra otthont jelentő helyet veszítenek el, és mégis ugyanolyan életvidám fejet vágnak, mint a Rainbowban egy üveg sör mellett ücsörögve. Ezek a legkeményebb srácok akiket valaha láttam. - Segítesz?

- Hogy a francba ne? - vigyorodtam el, mire Duff is elmosolyodott, és mellettem belépve a raktárba ujjával észrevétlenül végigsimított a karomon. Érintésétől kirázott a hideg, és rémülten vettem róla tudomást, hogy bűntudatot sem érzek emiatt. Ó, a francba.