23. fejezet

ANYTHING GOES TONIGHT

1985. szeptember 17. du. 7:18, Palm Ave, West Hollywood

- Hogyhogy nem fizettetek már egy hónapja? Nemrég kaptatok Michelle-től egy rakat pénzt - kérdeztem belépve a homályos raktárhelyiségbe. Szinte kongott az ürességtől - a dobszerkó nem állt a megszokott helyén, a sarokban nem matracok és párnák hevertek, hanem pár összegyűrt papírdarab, az erősítők sem voltak a szokásos helyükön, és gitárok, pengetők meg üvegek sem borították az így rideggé és fedetlenné vált betonpadlót. Mit mondhatnék, pocsék érzés volt így látni azt a helyet.

- Mintha nem tudnád, hogy mindent a koncertre költöttünk - szólalt meg köszönés nélkül Izzy, aki a bent maradt egyetlen bútorzaton, a párnáitól megfosztott kanapén terpeszkedett. Fújt felém egy füstfelhőt, majd leütötte a hamut a padlóra, ami egy pillanatig még parázslott, aztán beolvadt szürke környezetébe. Duff egy hanyag mozdulattal levetette magát Izzy mellé, és beletúrt hajába. Egy pillanatra megállt rajta a tekintetem - egyszerűen olyan rég láttam, hogy legszívesebben minden másodpercben szívtam volna magamba a látványát. Farmerja fél térdén ki volt szakadva, pólója kifordítva, haja kócos, arca meggyötört, de még mindig élettel teli. Rohadtul elfáradhattak, nem kevés cuccot kellett kipakolniuk onnan.
- És miből ittatok? - szaladt fel a szemöldököm, aztán egy félvigyor kíséretében odasétáltam hozzájuk, és lehuppantam a köztük lévő szűk helyre. Válasz helyett Duff halkan elröhögte magát, Izzy meg felém pillantott a szokásos gunyoros mosollyal a fején.

- Herkából.

- Hülye narkós - ráztam meg a fejem hitetlenül, de nem bírtam ki, hogy ne nevessek fel. Izzy talán a legokosabb ember, akivel valaha találkoztam - de nem az a sokat tudó, jólnevelt, hanem az a hihetetlenül rafinált fajta. Tele van anyaggal, de még véletlenül sem saját fogyasztásra. Inkább terjeszti.

- Mondja Miss Kokain - röhögött ki, aztán meg sem várva a reakciómat elpöckölte a cigijét, és feltápászkodott a kanapéról. Annyiban hagytam, elvégre igaza volt. Őszintén szólva a szórólapozás, meg a jegyek terjesztése közben nem kevés kisebb-nagyobb buliba keveredtünk, és hogy, hogy nem, a Mike-tól elkobozott kokaint teljes egészében eltüntettem. Pár napja éppen egy házibuliba rángatott magával Slash, Izzy és egy haverjuk, és mivel a helyzet és a szervezetem is megkívánta a kokaint, valahogy szereznem kellett. Tudtam, kinél találok egy kis anyagot, így kértem is tőle - a segítségemért cserébe. Izzy meg rendes srác módjára le is passzolt egy keveset. Azt mondta, soha többé nem fog adni, mert nem akar közrejátszani a függőségemben. De ki beszél itt függőségről?

- Mi van? - szólaltam meg, miután elkaptam Duff tekintetét, aki az arcomat méregette. Elfordította a fejét, de tudtam, miért nézett. Talán kicsit meglátszott az arcomon a napokban elkövetett töménytelen mennyiségű önpusztítás. Válaszra várva figyeltem, ahogy újra felemeli a fejét, és felvonva a szemöldökét szólásra nyitja a száját.

- Még abbahagyhatod - közölte, és Izzyt követve felállt, majd lassan kisétált a tárva nyitva álló vasajtón. Hitetlenül megforgattam a szemem, és jobb híján követtem Duff példáját. Tudja, hogy utálom, ha megmondják nekem, mit csináljak.

- Hé, Zoe, hallod - kiáltott felém pár méter távolságból Slash, ahogy kiléptem a szürkületbe átcsapó váló napfénybe, mire odakaptam a tekintetem.

- Mi van?

- Tele van minden kocsink, pakolhatunk a tiédbe? - állt meg mellettem az örökös, letörölhetetlen vigyorral a fején, mire a melletünk heverő dobozokra és egy-két gitártokra pillantottam.

- Persze.

- Kösz. Hé, Ronnie - fordult meg Slash, mire megjelent a sarkon egy rövid hajú, magas, hiperaktívnak tűnő srác, és a göndörhöz hasonlóan vigyorogva közeledett. Előttünk lelassítva levegő után kapkodott - valószínűleg éppen az előző percben cipelte el a raktár elől az erősítőket. Farmer volt rajta, bőrdzsekije csak a fél vállán lógott - egyszerűen üvöltött róla, hogy állandóan túl van pörögve, az arcán ülő félvigyortól pedig nekem is mosoly kúszott az arcomra. - Ezeket bepakoljuk még Zoehoz, jó?

- Szia - fordult felém azonnal Ronnie, mire kicsit felemelve a fejem, hogy az arcára nézhessek, elfogadtam a felém nyújtott jobbját, és szokásomhoz híven jó erősen kezet ráztam vele. - Hú, erős kiscsaj vagy.

- Zoe - biccentettem egy félmosollyal, mire Ronnie visszamosolygott. Máris bírtam a fazont.

- Ron Schneider.

- Ronnie az egyik roadunk - tette hozzá Slash, miközben felkapott a fölről egyszerre két telepakolt dobozt, és hátrahagyva minket elindult a kocsim felé. Ronnie követve a példáját rögtön a hátára dobta mindkét földön heverő gitárt, pluszba még a maradék két dobozt is megragadta, aztán menet közben óvatosan felém fordult, hogy nehogy leessenek a válláról a gitárok.

- Tudod hozni azt a zsákot?

- Ja, persze - pillantottam az utolsó porban heverő holmira - egy eredetileg fekete katonai hátizsák lehetett, ami a rengeteg viszontagságtól kopott, szakadt, poros és koszos szürke színű volt. A pántjáért nyúlva a hátamra kaptam, aztán a raktár ajtaja elé léptem. A küszöbön állva még körülnéztem, aztán ahogy megakadt a szemem egy a koszban fehérlő papírdarabon, beljebb mentem. Lehajoltam érte, és megfordítottam, de teljesen üres volt. Szinte ösztönösen kezdtem kutatni a sarokban heverő szemetek között, amíg a kezembe nem akadt egy filctoll. A lapot a falhoz nyomva lendületesen firkantottam pár sort rá, aztán újra a rozsdás ajtóhoz lépkedve kiköptem a rágómat, és a segítségével felnyomtam a papírt az ajtó melletti falrészre. Vigyorogva hátrébb léptem, és halkan felnevetve egy utolsó pillantást vetettem az álatlam firkált "itt járt a Guns N' Roses" feliratra, majd hátrahagyva a kis helyiséget bevágtam magam mögött a nyikorgó ajtót.

Gyors lépteim futásba váltottak, ahogy megláttam az út szélén parkoló, dobozokkal és zsákokkal telepakolt ócska kocsikat. Az egyik volánja mögött Ronnie ült, a kocsija platóján pedig az erősítők mellett a dobfelszerelés dobozai sorakoztak, amikről Steven lógatta le a lábait. A másik kocsi kormányát Axl szorongatta, aztán ahogy megpillantott engem, áthajolt az anyósülésen füstölő Duff előtt, és kiordított a kocsi ablakán.

- Zoe, bazdmeg, gyere már!

- Jól van, faszfej, taposs a gázba - intettem be neki felnevetve, mire Axl a fejét rázva elröhögte magát, és amíg én bepattantam a volán mögé, beletenyerelt a dudába, ezzel jelezve Ronnie-nak, hogy indulhat.

- Fogd - dobtam hátra a katonai hátizsákot Slashnek, mire a mellettem ücsörgő Izzy felröhögött. Axl előttem kikanyarodó autóját nézve szinte azonnal a gázra léptem, amint felbőgött a motor, és hihetetlen szabadságérzet kerített hatalmába, ahogy a mögöttem huhogó Slash ordibálásától kísérve belekapott a hajamba a lehúzott ablakokon át beáramló menetszél. Mintha Hollywood csak arra várna, hogy ez az idióta banda meghódítsa.

*

- Hú, bazdmeg, ez de jól esik - ült le Slash egy üres bokszba az előbb rendelt hatalmas korsó sörével a kezében - aminek máris felhajtotta a felét -, aztán elégedetten elterült, és hangosan böfögött egyet.

- Fú, cseszd meg, fogd már vissza a fejed - röhögtem el magam, mire a kezemben tartott üvegek összeverődtek, ezzel éles csörömpölést hallatva. Szokásom szerint bemásztam a boksz sarkába, aztán lerakosgattam minden üveget az asztalra. A Rainbowban voltunk, és éppen felvásároltuk a bár fél alkoholkészletét, csak mert Axl azt javasolta, ünnepeljük meg az új "lakhelyüket", és a sikeres szórólapozást - az utcán bulizó népek egy pillanat alatt elkapkodtak minden példányt. Ronnie-n kívül csatlakoztak hozzánk még páran, akiket eddig még nem volt szerencsém megismerni - Desi, Izzy szőke hajú barátnője, aki annak ellenére, hogy sztriptízáncos, kivételesen jó fejnek látszik, és Danny, aki szintén valami road-féleség volt, de ritka perverznek és balhésnak tűnt már az első pillanatban. Slash elvileg hívta még Marcot és valami Chris gyereket is, így a már akkor kilencfős társaságunk még közel sem volt teljes.

- Itt a felmentősereg - állt meg az asztal előtt Desi, és a közvetlenül mögötte érkező Izzyvel együtt egy újabb raklapnyi üveget csúsztattak elénk.

- Ki fizet? - röhögte el magát Steven, aztán beült mellém, hogy a többieknek is maradjon hely. Slash rögtön felcsapta a lábát az asztalra, aztán lehúzta az egyik lábáról a csizmáját, és fejjel lefelé fordítva kiszórt belőle minden pénzt. Az a sok pénz maximum húsz dollár volt. Slash elképedt fejjel nézett fel ránk - mintha nem tudná, hová tűnt az a rengeteg lóvé.

- Hát nem én.

- Nálam van - nyúltam bele bőrdzsekim zsebébe, és az onnan előkotort ötven dolcsit kiszórtam az asztalra. Tudtam, hogy van még, úgyhogy a nadrágzsebemben is kotorászni kezdtem, de az éppen megérkező Duff átnyúlt az asztalon, és lefogta a karom. Már megint ezt csinálja. - Mit akarsz?

- Nem kell, már fizettünk - húzta vissza a kezét, számítva rá, hogy a következő pillanatban valamivel rá akarok majd csapni. A többiek ennek hallatán persze rögtön elkényelmesedtek, mondván "a fizetés megvan, már csak a piát kell eltüntetni". Megvonva a vállam én is magamhoz vettem egy üveg hideg sört, aztán az asztalhoz lépő Axl felé kiáltva próbáltam túlharsogni a nagy társaság okozta hangzavart.

- Hoztál sült krumplit?

- Itt a sült krumplid - röhögte el magát, mire gyermeki örömmel a fejemen áthajoltam az asztal fölött, és kivettem a kezéből az órák óta áhított kaját, amire már nem csak a szemem, de a gyomrom is éhezett. Axl oldalba taszította Slasht, mire az arrébb húzódott, a vörös meg lehuppant az így felszabadult helyre. Nagyon nyomorogtunk.

- Hallod, Adler, benne vagy az aurámban - szóltam rá Stevenre, miután úgy próbált kommunikálni a többiekkel, hogy az arca benne volt az enyémben.

- Te vagy benne az én aurámban - közölte flegmán, mire oldalba böktem. Ettől kicsit arrébb fészkelődött, de még mindig nem tudtam meginni a sörömet, mert a karomat sem tudtam felemelni. Nehéz úgy beseggelni, hogy közben nem tudom használni a kezeimet.

- Menj már beljebb, leesek - szólt rá Desi Izzyre, akit cseppet sem érdekelt, hogy barátnője félig már lecsúszott a földre, lévén ő ült a legszélén. Inkább figyelt a többiek sztorizgatására, mint a csajára. Előrehajolva próbáltam Desire nézni, miközben Steven - valami elhangzott poén miatt, amiről természetesen lemaradtam - visszaköpte a sörét a korsóba a röhögéstől, az ezt követő hatalmas nevetéstől pedig semmit sem hallottam.

- Te is nyomorogsz?

- Aha - röhögött Desi, és megpróbálta a vállával arrébb lökni a még mindig érdektelennek látszó Izzyt.

- Én mindjárt megfulladok - közöltem, és lassan komolyan is gondoltam. A két oldalamon ülő srácok pedig simán hagytak volna megmurdálni.

- Igen? Szerintem elférünk még - szólalt meg végre Izzy, de egyáltalán nem ment arrébb, mert jobb viccnek találta, hogy teljes erejével nekem feszül, és agyonnyom.

- Ne már! - kiáltottam elfúló hangon, részben a röhögéstől, részben meg azért, mert Izzy lassan rajtam feküdt, és kiszorított minden levegőt a tüdőmből. - Izzy!

- Jól van, hagylak menekülni - engedett a nyomásból Izzy, aztán halkan kiröhögve engem beleivott a kezében pihenő borosüvegbe. Idegesen megráztam a fejem, és jobb híján felálltam a boksz ülésére.

- Hova mész? - kérdezte Steven felpillantva rám, és miután átsuhant az arcán egy perverz vigyor, már csapott volna a - hozzá túl közel kerülő - fenekem felé, de rávágtam a kezére egy hatalmasat, mielőtt bármit is tehetett volna.

- Ez így nem állapot - válaszoltam, aztán keresve az asztalon épp egy lábnyi üres helyet felugrottam az asztallapra, aztán le a földre. Valaki még pontozta az ugrásomat, és utánam kiabált - nem tudom, ki lehetett, de van egy olyan sejtésem, hogy Axl volt -, én pedig csak vigyorogva megráztam a fejem, és még mindig az üveg sörrel a kezemben kilöktem a Rainbow ajtaját.

Egészen felfrissített a késő éjszakai hűvös levegő, és az előbbi óriási hangzavar után a viszonylag csendes, éjféli Sunset Strip. Beleittam a kezemben tartott üvegbe, majd előügyeskedtem a zsebemből egy szál cigit, és rágyújtottam. Még magam is alig hittem el, de a rengeteg munka ellenére egy kicsit sem voltam fáradt - mégis jól esett egy kis csend és nyugalom.

- Kikészítettünk? - hallottam ijesztően közelről egy hangot, mire oldalra kaptam a fejem, rémült tekintetem pedig azonnal ellágyult. Duff az ajkai közé kapott egy cigit, és a zsebeiben kezdett kutatni öngyújtó után, mire felé nyújtottam az enyémet, és közelebb hajolva meggyújtottam a szálat. - Kösz.

Némán rántottam egyet a vállamon, és visszafordítottam a fejem a most üresnek tűnő főút felé, amin alig néhány autó suhant végig - hétköznap éjfél felé nem csoda, hogy minden normálisnak mondható ember otthon alszik inkább, ahelyett, hogy egy szutykos bárban szórja a pénzét. Sajnos mi nem vagyunk normálisak.

Duff halkan fújta a füstfelhőket mellettem, miközben egy sanda pillantást vetettem rá. Bár ugyanolyan közömbösnek látszottam, mint amilyen általában vagyok, hihetetlenül jól esett a közelsége. Ez viszont újból megijesztett - már azt fontolgattam magamban, hogy még egy ilyen gondolat, és hazamegyek. De természetesen nem tettem.

- Amúgy... Hogy vagy? - törte meg a csendet Duff, mire megint felé fordultam, de ahogy elkaptam a tekintetét, arcomat vissza is fordítottam a Strip felé. Nem kell látnia, hogy mennyire nem vagyok most stabil idegállapotban.

- Megvagyok - vontam meg a vállam, és kedvességből vissza is kérdeztem volna, de Duff nem nagyon hagyta.

- Nickkel mi van? - Kérdése kicsit élesre sikerült, de elengedtem a fülem mellett. Tudtam, hogy tud róla, elvégre ha a bandából mindenki más tud róla, akkor ő is. Evidens.

- Ő is megvan - feleltem ugyanazzal a közömbösséggel, de a pillanatnyi tekintetem tele volt idegességgel és egy kis utálattal is. Miért nem hagyja ezt annyiban?

- Hiányoztál, Zoe.

- Igen? - kérdeztem kicsit erőteljesebb hangsúllyal, aztán leraktam a földre a sörösüvegemet, hogy szabad legyen a kezem, egy esetleges kirohanásom esetén. Már minden mindegy alapon teljes testemmel Duff felé fordultam, így már nem is tudtam álcázni az indulataimat. - És mit akarsz, mit mondjak? Hogy te is nekem? Mert ez kurvára nem így megy.

- Kurvára nem így megy? De az kurvára kóser, ha minden ok nélkül kivered a balhét, és otthagysz a picsába! - konrázott Duff - látszott, hogy ugyanúgy megpróbálta visszafojtani az indulatait az elmúlt percekben, ahogy én is tettem. Összeszorított fogakkal vártam, hogy mit akar kihozni ebből az egészből. - Az is kurvára oké, ha utána két hétig nem jelentkezel, direkt kerülsz, és egy kibaszott életjelet nem küldesz felém!

- Minek neked az én kibaszott életjelem? - röhögtem el magam hitetlenül, de a dühtől még mindig ökölbe szorult a kezem. - Mit érdekel egyáltalán, hogy mi van velem? Megbasztál kétszer, vagy háromszor, nem elég? Nem ennyit akarsz?

- Nem! - ordította felém Duff, mire bennem rekedt a szó - sosem hallottam még így ordítani. A múltkori balhénk alkalmával is csak kiabáltunk, vagdostuk a szavakat egymás fejéhez - most viszont mindketten próbáltuk a másik hibáztatásával begyógyítani az elhanyagolt sebet. Duff idegbeteg módjára túrt bele a hajába, szinte tépte. Kezdett megijeszteni. - Kurvára nem!

- Akkor mit akarsz? Mi a faszt akarsz tőlem? - üvöltöttem vissza, miután visszanyertem a lélekjelenlétemet. Duff zihálva az indulattól megtorpant, ahogy én is. A másodperc töredékrészéig egymás szemébe néztünk, majd szinte ugyanabban a pillanatban léptünk egymáshoz közelebb, ajkaink pedig csókban forrtak össze. Duff tenyerét az arcomra simította, aztán fél kezét lecsúsztatta a nyakamról a karomra, majd a derekamra. Érintése nyomán kirázott a hideg, mire egyre követelőzőbben csókoltam édesnek érződő ajkait. Hajába túrva ha lehet, még közelebb simultam hozzá - éreztem, hogy nem csak én vágyom rá hihetetlenül abban a pillanatban. Egy másodpercre elváltunk egymástól, mire Duff arcára önkéntelen vigyor ült, ezzel engem is halk nevetésre késztetve. Egyszerűen magam sem fogtam fel, mit történik, olyan gyorsan peregtek az események. Duff a másik kezét is lecsúsztatta derekamra, és így közelebb húzva magához még egyszer megcsókolt, aztán nekem engedve végigsimított alkaromon és összekulcsolva kezeinket követett. Tudtam, hogy kell nekem, hogy kellek neki, így alig gondolkoztam. Pár méterrel arrébb megálltam a sikátor padkáján parkoló kocsim mellett, ami egészen kiesett az arra járók látóköréből, mégis félnünk kellett volna, hogy megláthatnak. De ki gondol erre ilyenkor...

Feltéptem a kocsi ajtaját, aztán beugrottam, Duff pedig engem követve becsapta maga mögött az ajtót. Automatikusan lenyomta rajta a zárat, aztán fölém emelkedve újból az arcomra simította fél kezét, majd egy őrjítően hosszú és kínzó másodperc hatásszünet után ajkai újra találkoztak az enyémekkel. Lassan lecsúsztam ülő helyzetből fekvőbe, miközben Duff egy pillanatra sem vált el tőlem - mellettem fél kézzel támaszkodott a kocsiülésen, miközben leügyeskedte rólam a bőrdzsekimet. Számról lassan áttért a nyakamra, mire halkan nyögve hátrabillent a fejem, ujjaim pedig Duff arcán simítottak végig. Úgy éreztem, ennél már nincsen feljebb, mégis egyre követelőzőbb lettem. Arcát felemeltem az állánál fogva, ezzel rávéve őt, hogy visszatérjen az ajkaimra. Karjaim már hátát ölelték, fél kezem pedig már-már önkéntelenül csúszott lassan lefelé megfeszülő izmai mentén, és állapodott meg farmerjának farzsebében, ezzel is közelebb húzva magamhoz, mire Duff torkából egy mély nyögés szaladt fel. Pillanatról pillanatra egyre elviselhetetlenebbé vált számomra a folyton csak növekvő forróság - Duff is valahogy így lehetett ezzel. Szabad keze nem hogy a pólóm alatt járt, de egy gyors mozdulattal le is húzta azt rólam. Egy másodpercre muszáj volt elválnom tőle, amíg szinte letéptem róla dzsekijét és felsőjét, csak hogy utána újra hozzá simuljak. A levegő hirtelen fülledt lett, és Duff nyakába karolva semmi mást nem éreztem abban a pillanatban, csak azt, hogy elképesztően akarom őt. Kell.

Drága Olvasóim!

Elképesztően elhanyagoltam az utóbbi idóben a blogot, minden korábbi fogadalmam ellenére. Most, hogy végre valahára vége az időtolvaj sulimnak, annyi időt próbálok eltölteni a hiányosságok pótlásával, amennyit csak lehetséges! Ezen kívül HATALMAS köszönetet is szerettem volna mondani Nektek, ugyanis amíg én inaktívkodtam, a blog nézettsége átlépte a 10000-es számot, és már 12000-nél jár! Ezek elképesztő számok, nagyon szépen köszönöm, hogy még mindig látogatjátok az oldalt! És persze még egy hálás köszönet azért, hogy itt vagytok, jelet hagytok magatok után, és olvastok - minden egyes komment, amit a fejezetek alatt hagytok, egy egész lelkesítő beszéddel ér fel számomra! Ti vagytok a legjobb olvasók! ♥

Puszi, Rose